December harmincegyedike a polgári év utolsó napja, egyben az újév vigíliája, Szent Szilveszter pápa (314–335) ünnepe. Az egyházfő Nagy Konstantin barátja s a katakombákból a világosságra került kereszténység jeles képviselője volt. Templomainkban ilyenkor hálaadó szentmisét tartanak, a pap egyféle számadást is készít: a pénzügyi gazdálkodáson kívül ismerteti a hívek közösségében beállt változásokat, a születések, házasságkötések, elhalálozások számát is. A Palócföld több falujában még a múlt század negyvenes éveiben is előfordult, hogy Szilveszter napján – melyet kiskarácsony böjtjének is mondtak – egész nap böjtöltek, akárcsak december 24-én. (Manga J., 1979. 212. l.)
Szilveszterhez szintén fűződik néhány népszokás, babona, hiedelem. Az e naphoz kapcsolódó szokások és hiedelmek célja elsősorban az volt, hogy biztosítsák az új évre az egészséget, a szerencsét, a bőséget és az állatállomány szaporodását.
Fontos szerepe volt ilyenkor a zajkeltésnek, amit neveztek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak is.
A hajdúdorogi pásztorok például kongatással kergették el az óesztendőt s ehhez tartozott a gulyafordítás is. Ennek lényege az volt, hogy az állatokat felkeltsék, másik oldalukra fordítsák őket, mintegy ezzel biztosítva egészségüket és szaporodásukat. (Tátrai Zs. – Karácsony Molnár E., 1997. 250. l.) A zajcsapás gonoszűzés is volt egyben, melyet az erdélyi falvakban is gyakoroltak. Kalotaszeg környékén például tüzes kereket eregettek le a hegyről, miközben ezt kiáltották: „Boldog új évet!” (Vasas S. – Salamon A., 1896. 120–121. l.)
Tudunk a szilveszteri szerelmi és egyéb jóslásokról is.
Egyes helyeken a lányok ilyenkor is főztek gombócot, öntöttek ólmot, hogy így tudakolják meg jövendőbelijük nevét, foglalkozását. Somogy egyes településein tollas pogácsát sütöttek. Minden családtag elhelyezett egy-egy libatollat a pogácsa tetején, s akié előbb megpörkölődött, az halt meg előbb. (Király L., 1995. 127. l.) Palócföldön Szilveszter estéjén a lányok hét fazekat leborítottak: alájuk fésűt, sót, kenyeret, gyűrűt, és olvasót tettek. Ezekből jósoltak férjükre: a bicska veszekedős embert, a fésű sok gondot, a kenyér békességet, a só egészséget, a gyűrű igaz szívű szeretőt, az olvasó pártában maradást jelentett. (Manga J., 1979. 212. l.)
Bernecebarátiban a lányok éjfélkor égő gyertyával a kezükben belenéztek a tükörbe, hogy meglássák szeretőjük képmását. Ugyanitt egy sokágú csillagot is csináltak, s minden ágára egy-egy legény nevét írták. A csillagot este a fejük alá tették, éjfélkor pedig leszakították egy ágát, de csak reggel nézték meg, melyik legény neve volt rajta. A jóslás szerint ugyanis az lett a férjük. (EA 14 775. 9–10. l.)
A szilveszteri maszkos játékokról, melyek főleg Moldvában voltak szokásban, Tátrai Zsuzsanna és Karácsony Molnár Erika könyvében olvashatunk (1997., 257–258. l.), de részletesen foglalkozik a maszkos szokásokkal Ujváry Zoltán is kiváló monográfiájában (1997).
Elterjedt óév estéjén, illetve újév hajnalán a gyermekek verses-énekes köszöntése is. Az Új esztendő vígságszerző kezdetű köszöntőt például nemcsak Vas megyében, de az ország más tájain is ismerték. A perőcsényit például nemrég jegyeztem le. A Hont megyei református lakosságú faluban „katlankodni” jártak a gyerekek az ablakok alá. Igaz, nem karácsony böjtjén, hanem szilveszterkor.
Ennek lényege azonban azonos célú, mint a katolikus falvakban tapasztalt karácsonyi kántálások, hiszen az újévet nevezték kiskarácsonynak is. Az újévet ugyanis az egész középkoron át karácsony napjától, december 25-től számították.
A január elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár tette általánossá. Így aztán a születést, a jókívánságokat kifejező kántálók is egyaránt kapcsolódtak a szóban forgó két naphoz. A perőcsényi „katlankodók” tehát hasonlóan jártak az ablakok alá szilveszterkor, mint a katolikus falvakban karácsony böjtjén, ezt énekelték: „Új esztendő, vígságszerző,/ Most kezd újulni./ Újulása víg örömet/ Most kezd hirdetni./ Hirdeti már a Messiás/ Az új esztendőt./ Mikor kicsiny vótam,/ Kemencébe bújtam,/ Úgy ittam a füstöt,/ Mint a tokaji bort./ Nem köll nékem málé,/ Legyen a gazdájé./ Pogácsa köll nekem,/ Kettő, akár tizenkettő./ Ó, mily boldog éjszaka és óra,/ Melyben született a kis Jézuska,/ Betlehem városába,/ rongyos istállóba,/ Nincs neki dunnája, / szamár, ökör melegítő párnája./ Mikor kicsiny vótam,/ juhok után jártam,/ Egy piros almát találtam,/ Azt is a Jézuskának adtam./ Fújjad, fújjad furulyámat!” (Saját gyűjtés, 2002)
Hasonló dalt közöl a Néprajzi Lexikon Somogy megyéből. A perőcsényi köszöntésnek is a szó varázserejébe vetett hit az alapja. A szövegben továbbá jelen van a tréfás adománykérés s az Ipoly mente más helyein gyűjthető kántálók egy-egy párhuzama, sőt a betlehemezést idéző motívumok is.
A Hont megyei szlovák fiúk is jártak szilvesztereste énekelni. Az egyházi ének előadása után a „gyerekbíró” bement a házba, s előadta jókívánságait. (Horváthová, E., 1986. 106. l.)
A Középső-Ipoly mente magyar katolikus falvaiban a hívők délig elvégezték a legszükségesebb ház körüli munkát, délután aztán elmentek a „hálaadásra”. A hálaadással végződő egyházi szertartás után a rokonok és az ismerősök valamelyik családnál összejöttek, s közösen várták az újévet. Az év utolsó óráit szórakozással, beszélgetéssel töltötték. Szilveszterkor a gyermekeknek sem kellett olyan korán ágyba bújniuk. Ha mégis elaludtak, éjfélkor a szülők felkeltették a nagyobb gyerekeket, megcsókolták őket, és boldog új évet kívántak egymásnak. A felnőttek sorra felkeresték a legközelebbi szomszédokat meg a rokonokat, hogy már az újesztendő első órájában köszöntsék egymást. Éjfélkor több helyen zajos csattogásra, pattogtatásra is sor került. Szilveszteri mulatságot régen nemigen rendeztek, ez csak újabb keletű szokás.
(Irodalom: Csáky Károly: Katalin-naptól Gergely-napig.Komárom, 2005)
(Csáky Károly/Felvidék.ma)