Első utunkat az észak-olaszországi Vicenzába Joseph Losey 1979-ben bemutatott Don Giovanni című operafilmje motiválta. Az amerikai filmrendező a vicenzai Villa Rotondában, és a Teatro Olimpicoban, Palladio olasz építész híres épületeiben vette fel a mozi javarészét.
A stáblistát szemlélve álom-szereposztással találkozunk: a címszereplő Ruggero Raimondi, a Zerlinát alakító Teresa Berganza, az Elvirát színre vivő Kiri Te Kanawa, s a szolgát megformáló belga basszbariton, José Van Dam nevét emelném ki. A zenei együttest Lorin Maazel fogta össze. Itthon több alkalommal is megnéztük a mozit, s mikor 1987-ben Franciaországba utaztunk, megálltunk a városban, s felkerestük a filmvászonról ismert helyszínt, a Villa Rotondát is. Kicsit nehezen találtuk meg, gyakran kérdezgettük tört olaszsággal: „Dov’è la Villa Rotonda?”, de a megkérdezettek nem értették. Végül az egyikük kapcsolt, valahogy így: „Oh, Villllla Rotóóóónda”, s rögtön eligazított.
Április végén visszatértünk az épületbe. A villa lakott, így a nyitvatartás kicsit szűkre szabott. Megcsodáltuk a kertet, a négyszögletes, kupolás épület híres lépcsősorát és a tágas belső tereket. Ismét konstatáltuk, hogy – jóllehet a gondolás jeleneteket a filmben összevágták a palotával – a környéken nincs még egy árva patak sem.
A városba visszatérve a híres magyar zongoraművész Schiff András plakátján akadt meg a szemünk. A kiváló zenész április 28, és május 1. között lépett fel a „Tisztelet Palladiónak” című fesztivál keretében az általa a „világ legszebb színházának” tartott Teatro Olimpicoban, valamint a XII. században épült Santi Felice e Fortunato templomban. A huszonnegyedik alkalommal megrendezett koncertsorozatot az elmúlt két évben online követhette a közönség, s a produkció idén mozdulhatott ki a bezártságból. A négy este műsora négy zeneszerző, Bach, Brahms, Mendelssohn és Schumann műveire épült, a zenekari kíséretet a Maestro által összeválogatott zenészeket foglalkoztató Cappella Andrea Barca látta el. Sajnos a jelzett időpontban már nem voltunk a városban, így lemaradtunk az élményről.
A városi programokat tovább szemlélve egy szórólap a budapesti Recirquel Újcirkusz Társulat április végi két előadására invitálta a nézőket. A Társulat honlapját idézem: „Hat évvel ezelőtti megalakulása óta Vági Bence koreográfus-rendező vezetésével bejárta Magyarország és a világ számos pontját. A kezdetektől a Recirquel legfontosabb célkitűzése, hogy megismertessen a világgal egy közép-kelet-európai, magyar újcirkusz irányzatot.” Nos, e program keretében Vicenzában tíz művész mutatkozott be, a zenei összeállítás Szirtes Edina és Terjék Gábor kezét dicsérte. Az előadásról egy írásra is ráleltem, a Paneacquaculture.net oldalán Renzo Francabandera újságíró, művészeti és színházi kritikus méltatta a látottakat:
„Az egész előadás vizuálisan nagy hatást kelt: külön izgalom szemtanúja lenni ennek az atlétikai és művészi alkotás-sorozatnak. Jóllehet a művészek arcán nem látszik a nagy erőfeszítés, de minden szemlélő számára nyilvánvaló, hogy a látottak egy intenzív és nagyon kemény munka eredményei.”
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
