Vannak helyzetek, amikor nemzeti méretűvé tágul a fájdalom, s nemzeti méretűvé kellene mélyüljön a rekviem, meg az első és végső lehetőségként lelkünkre bízott imádság, az érzelmi és hitbeli együttérzés hangja. Vagy talán olyan erőssé, mint a kivégzésre terelt állatok ezreinek riadalma, ahogyan felsírnak, felbőgnek, felnyögnek gazdáik akár becenévre is hallgató kezes jószágai.
Sok évvel ezelőtt, 2012. szeptember 11-én, a teremtett világ hetének nyitányaként írtam meg Öko-rekviem a méhekért – prózában című írásomat, az egyre pusztuló haszonméhecskék határokon átrepülő világtársadalmáért.
Természetesen idéztem Einsteint: „Ha a méhek eltűnnek, az emberi fajnak négy éve van hátra a kipusztulásig”. Írásomat akkoriban még a kolozsvári magyar színházban és rádióban is felolvasták. Mély megrendüléssel gondolva arra, hogy e szekuláris prófécia beteljesülése bár csak Isten kegyelméből és irgalmából kerülné el Erdély termékeny, mézadó földjét. Egyelőre elkerülte. A gazdák gondosságából, állatféltéséből, odaadó gondozása révén is. (Itt, a Felvidéken ennek változata jelent meg 2021.09.29-én).
A teremtett világ nyög és vajúdik… zoogenocídium közben nemzeti együttérzést
Ez jutott eszembe ma, amikor minden eddiginél nagyobb megrendüléssel látom, hallom, érzékelem fülemmel, lelkemmel legújabb kori magyarhoni állatkultúránk értelmezhetetlen katasztrófáját. Hallom, s elkezd a Lélek fogalmazni bennem: „Magyar földön sír a marha, Tízezrével hull a sírba. Állatoknak tömegsírja Magyar gazdák passiója. Csak azt tudjuk: jó volt múltja, mi lesz velünk, jaj ki tudja”.
Érzem, látom, még álmomban is hallom az állatok jajdulását, gazdáiknak teljes megrendülését. Milyen módon lehetne az állatgondozók lelkigondozását gyorssegélyként elküldeni, megvalósítani?
A milliós, milliárdos veszteséglisták ellentételezéseként az állami kárpótlás szolidáris tett, de ez sem tudja a mély sebeket bekötözni a magyar agrártársadalom tagjain. És a dominóhatásnak még nincs vége…
Így folytatódhat: nemzeti conpassiós agrár-imanapot!
Ebben a helyzetben bármily különösen hangzik, nemzeti együttérző imanapot kellene tartani a pusztulások okán, az egyéni károk tengernyi nyomorúságán túl az egész népünket érő próbatételért.
Ökológiai rekviem helyett ökológiai, agrárreményt nyújtó nemzeti szolidaritásnapot.
Bizonyára dr. Nagy István miniszter úr református presbiterként is szolgáló szívének könnyebbülést hozna egy ilyen ökoremény, agrárszolidaritási nap.
Amikor a páli sorok a római levél nagy fejezetéből újraélednének, élesztenék a Lélek zsengéjét: „Tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig” (Róma 8,22köv.).
Az együtt vajúdás görög eredeti szava: szünódinei, ahogyan a szülő anyával együtt sóhajtozik és nyög, kiált, fohászkodik egész környezete. Annak a közösségi létezésnek pillanatai, helyzetei jelennek meg e szóban, amikor mindennek a kezdete, első lépése a conpassió.
Az együtt szenvedés, az együtt érzés, a szolidaritás. A rekviem, a pusztulás hangjai mellett a conpassió megnyilvánulásainak is tágabb teret lehetne, kellene adni. „Az együtt hordozott fájdalom fele fájdalom…”. Milyen kézzelfogható lenne, ha az egyházak az egész teremtett világ együttérzésének egy közös, ökumenikus könyörgésben adnának hangot, s éreztetnék meg együttérzésünket liturgikus, imádságos, közös alkalmon a megpróbáltakkal. Végső soron minden honi magyarral, hiszen közvetlenül vagy közvetve mindannyiunkat érint a brutális járvány okozta zoogenocídium – állatpusztulás. Legyen végre közös agrárimanapunk is!
De a cseresznyefák újra nyílnak
Micsoda különös szinkronban van élet és halál, pusztulás és kivirágzás a hívő szem látásával. Ilyen módon működik a creatio, a teremtett világ lelki kultúrája. Miközben a virágzó cseresznyefák árnyékában, gazdaságokban kényszerű zoogenocídium zajlik, csendben, talán még megszeppenve is, de a létegyensúly fenntartásáért még nyílnak a gyümölcsfák, színes szirmaikat olykor életszépítő látványerdőként borítva-hullajtva emberekre, állatokra, zoosírokra.
Ilyen helyzetben a conpassio fájdalma mellett a dumspirospero, amíg élek, reménykedek nem puszta szlogenje, nem is nyegle bölcselete juthat eszünkbe, hanem kiegészülve, felhangosítva Istenünk Igéjével. És ígéretével, ami megáll nemzedékről nemzedékre.
Ézsaiás így biztatta népét, minket is: „A tövis helyén ciprus nő, a bogáncs helyén mirtusz nő. Az Úr dicsőségére lesz ez, örök jelül, amely nem pusztul el.” (Ézsaiás 55,13).
A próféta a mirtuszfát használta az élet és a termékenység szemléltetésére, és megprófétálja: mirtusz fog nőni a halált és aszályt jelképező bogáncs helyett. Ma is érvényesen! A feltámadott Jézus a fenséges és csodálatos vasárnappal, a hémeraküriaké-val, az Úr napjával felemeli a teremtett világot, megrendült honfitársaink szívét és reményt ad.
Remény Kínától Levélig, Budapestig
Jeladás számomra a conpassió, az együtt szenvedés, együttérzés zoogenocídiumos napjaiban az a levél, amit messzi földről, de villámgyorsan elhozott a világháló. Éppen most. Isten bámulatos időzítéseként! Írója a Kínai Keresztyén Napilap, az elektronikus online felület főszerkesztője, Karen Lou. Tárgya az a cikk, amiben a Felvidék.ma olvasóinak beszámoltam arról, hogy a világszenzációnak számító legújabb kínai kalligrafikus, ősi betűkkel lemásolt, közel 3 kilométeres Biblia-tekercs hirdeti: Istennek semmi sem lehetetlen (Lukács 1,37).
A digitális korban sem. Pedig a másolás négy éve kezdetén még ateista volt a másoló. Hadd másoljam ide magyar fordításban a Jézus-követő főszerkesztő testvérünk sorait: „Kedves Lelkész Úr! Köszönjük a levelét! Örülök, hogy a kínai kalligráfiával írt Biblia híre örömet okoz Önnek, Önöknek. A Felvidék.ma magyar cikkét megosztottam a szerzővel, aki megmutatja Cai Hepingnek, a másoló tudósnak. Mind a kínai, mind az európai nyelveken kézzel másolt Biblia csodálatos. Köszönöm a sok áldást és imát. Krisztusban, Karen”.
Mindenek fölött
Kérdezhetné bárki: mi köze a kényszerű zoogenocídiumnak a kalligrafikus kínai bibliamásoláshoz? Sokkal több, mint gondolnánk. Itthon nemzeti szintű figyelmeztetést kapunk az egymásra figyelés fontosságáról – megelőzésben és bekövetkezett katasztrófában is működő, támogató conpassióra hívásként.
Kínában meg arról, hogy a nemzeti kommunista-kapitalizmus tengerében Isten éppen egy ateista tudós által hirdeti a megváltás kultúráját, evangéliumát, a nemzetin túl az egyetemes jó hír időtlenségét. Mert nemcsak a cseresznyefák nyílnak újra, hanem Istenünk kegyelme és újra éltető, vivifikáló kegyelme is. Mindkettőért Soli Deo Gloria!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
