Az Európai Parlamentben a magyar kezdeményezésre indított Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezés plenáris vitájára 2025. július 10-én került sor.
Több mint egymillió uniós polgár kérte, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyek nemzeti, nyelvi, kulturális vagy etnikai sajátosságaik miatt külön odafigyelést és anyagi támogatást érdemelnek. A nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés nem egy tagállam belügye, hanem egy mélyen európai ügy.
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációelnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke felszólalásában kiemelte: „Egészen konkrét problémákról, helyzetekről és életekről van szó, nem elvont normaalkotásról. A cél előmozdítani a fiatalok boldogulását szülőföldjükön, megőrizni a kulturális értékeket és hagyományokat vagy olyan beruházásokat eszközölni, amelyekkel megelőzhetőek az olyan természeti katasztrófák, mint a székelyföldi árvizek vagy a parajdi sóbánya esete.” A képviselő hangot adott aggodalmának, miszerint a hagyományos nemzeti kisebbségek által lakott régiók Európa-szerte hasonló problémákkal küzdenek: elvándorolni kényszerülnek a fiatalok, mert nincsenek egyenlő esélyeik, nincs egyértelmű jövőkép.
„Megfelelő kohéziós politikával és jogszabállyal az Európai Bizottságnak meglennének az eszközei, hogy támogassa ezeket a régiókat és az ott élő közösségeket” – jelentette ki a képviselő.
Deutsch Tamás, a Fidesz-KNDP európai parlamenti delegációvezetője a parlamenti vita kapcsán elmondta, legfőbb ideje, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kézzelfogható segítséget nyújtson azon európai régióknak, melyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. „Biztosítani kell ezen régiók számára az Unió strukturális és más alapjaihoz való egyenlő hozzáférést, és meg kell tiltani minden hátrányos megkülönböztetést, melynek sajnálatos módon egyes tagállamokban ki vannak téve” – hangsúlyozta a delegációvezető.
Deutsch Tamás felhívta a figyelmet: „a régiók fejlődésének támogatása az Európai Uniónak is érdeke, hiszen az Unió átfogó, harmonikus fejlődése, kulturális gazdagságának fenntartása nem elképzelhető a nemzeti régiók virágzása nélkül”.
Szekeres Pál, a petíciós szakbizottság patrióta koordinátora arra kérte az Európai Bizottságot, hogy tanuljon a Minority SafePack kezdeményezés tapasztalataiból, és ismerje el: a nemzeti régiók és az ott élő közösségek ügyét nem lehet és nem is szabad a szőnyeg alá söpörni.
„A huszonnegyedik órában vagyunk, ne hagyjuk, hogy békeidőben az európai kultúra fontos védőbástyái tűnjenek el a szemünk láttára az Európai Bizottság asszisztálása mellett” – hangsúlyozta a képviselő a vita kapcsán.
Ferenc Viktória kárpátaljai származású képviselő hangsúlyozta: „A kezdeményezés sikeressége nemcsak az Európai Unió határain belül élő mintegy 50 milliónyi polgár számára létfontosságú, de reményt adhat az Unión kívül élő hagyományos nemzeti kisebbségek számára is, hogy az EU végre ténylegesen, a gyakorlatban is kiáll hagyományos kulturális és nyelvi sokszínűsége mellett.
Itt az idő, hogy a Bizottság gyakorlatban is támogassa az ügyet!”
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye/Felvidék.ma