A Szlovák Nemzeti Párt arra kéri Robert Fico kormányfőt, szólítsa fel lemondásra Maroš Šefčovič uniós kereskedelmi biztost. Šefčovičot a kormány javaslata alapján választották meg a pozícióba – tájékoztatott Zuzana Škopcová, az SNS szóvivője.
„A Szlovák Nemzeti Párt arra kéri a kormányfőt, értékelje át a döntését és fontolja meg, mennyire képviseli Maroš Šefčovič uniós biztosként Szlovákia érdekeit. Bár a biztos nem képviselheti kifejezetten Szlovákia érdekeit, Šefčovič a Green Deal és az Európai Bizottság (EB) szimbólumává vált, a bizottság pedig a nagyobb kihívásokkal szemben ismételten kudarcot vallott” – állapította meg a szóvivő.
Az SNS szerint Šefčovič és Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke az oka annak, hogy az EB és az Európai Unió nem tud világviszonylatban erősebb pozícióba kerülni.
Állításai szerint a Donald Trump amerikai elnökkel való tárgyalások során is megmutatkozott az EB gyengesége, von der Leyen és Šefčovič pedig ráadásul túllépték a hatáskörüket.
„Egész Európát szégyenbe hozták, ezt már több kormányfő is kifogásolta”
– jelentette ki az SNS.
A párt szerint az EU-nak egységesnek kell lennie álláspontjaiban, vezetőinek pedig tudatosítaniuk kellene, mire van szüksége az uniónak. Az SNS bízik benne, hogy az EU egysége érdekében Šefčovič megfontolja a lemondását.
TASR/Felvidék.ma