A magyar gazdaságpolitika játéktere 1867 és 1918 között, avagy„Spielräume der ungarischen Wirtschaftspolitik 1867-1918”. Nehéz eldönteni, hogy mi a fontosabb a történelemben: egy esemény lényegének megragadása, a korszellem érzékeltetése, vagy valamilyen, a múltban rejlő absztrakt számérték. A németországi Saarbrückenben, az Akademikerverlagnál, vagyis a német akadémiai kiadónál megjelent könyv szerint az utóbbi is fontos, a baj csupán az, hogy az utóbbit a történészek többnyire nem képesek professzionálisan megragadni.
Illetve, hogy pontosabbak legyünk: kevés történész van a Földön, aki ért a matematikához is. És a könyv szerzője: Tefner Zoltán sem tartozik azon kutatók közé, akik a történelem numerikus természetében is otthonosan igazodnak el. Ezért dicséretes, hogy legalább segítő kezet nyújt a matematikusoknak, és felhívja a figyelmüket arra, hogy a történelemben számos olyan pillanat van, amelyet érdemes az ő eszközeik segítségével vizsgálni.
A németországi kiadónál megjelent mű hat fő fejezetből áll. Immár egy jó éve csak interneten rendelhető meg.
Öt fejezet a magyar gazdaságpolitika ötvenegy évét öleli fel 1867-től az első világháború végéig.
Tefner Zoltán célja a három tudományág: a gazdaságtörténet, a gazdaságpolitika és a matematika ötvözése.
Ez az összekapcsolás azon tudósok segítségére szolgál, akik a matematika segítségével szeretnék modellezni a gazdasági döntéseket. Ritkán használt, eredeti ötlet. A szerző lenyűgöző magabiztossággal közelíti meg a problémát.
A matematikai játékelméletnek négy fő típusa van. Ezek a típusok határozzák meg azokat az akadályokat, amelyeket a gazdasági döntéseket hozó vállalkozóknak le kell küzdeniük a profit maximalizálása érdekében. Van egy statikus, teljes információkkal űzött játék, ahol mindkét fél mindent tud a másikról, fejében van minden szükséges információ. Nem kell utána járni annak, hogy mi jár a másik fejében.
Egy másik játéktípus esetében az információ nem teljes, de a játék (például üzleti tárgyalások esetén) nem igényli ezen információk teljességét. A harmadik esetben úgy tűnik, hogy bár minden információ rendelkezésre áll, de továbbra is fennáll a gyanú, hogy további információk is lehetnek a háttérben.
Mivel ezekkel a felek nincsenek tisztában, ezért ismeretlen háttér-információk napvilágra hozatala érdekében tárgyalásokat kezdeményeznek. A negyedik esetben pedig – egy hiányos információkkal rendelkező dinamikus játékban – a játék a kölcsönös információszerzés jegyében zajlik.
Az üzleti tárgyalások során a maximális hozam elérése érdekében ez a profitmaximalizálás pénzben is kifejezhető; gazdaságpolitikai tárgyalások esetén pedig ez közvetett módon is megnyilvánulhat. De a lényeg a következő: legyőzni az ellenfelet.
Az osztrák-magyar kapcsolatokban ez azt is jelentheti, hogy a birodalom egyik része gyakran megpróbál pozícióbeli előnyökre szert tenni a másik rovására.
A matematika segítségével a történelmi folyamatok tanulmányozása során pontosabb képet kaphatunk arról, hogy mi történhet egy adott konfliktushelyzet megoldása esetén.
Ebben az esetben a matematikus segíti a történészt, de ahhoz, hogy a matematikus valóban segíteni tudjon, a történésznek meg kell határoznia a történelmi folyamat azon pontjait, amelyeket tisztábban szeretne látni. Ez a segítési szándék nyilvánvaló Tefner Zoltán könyvében.
De ahhoz, hogy az olvasó is megértse a probléma gyökerét, tisztában kell lennie a konfliktus geopolitikai és külpolitikai okaival. Ezért Tefner Zoltán műve elején az 1867-es helyzetet, az Osztrák–Magyar Monarchia megalapításának évét írja le, két ismerős fogalommal: ez a centrum és a periféria.
E két fogalom összefüggéseinek átfogó tanulmányozása a Bécsi Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Tanszékén történt, illetve történik. Tefner Zoltán itt vendégkutatóként vett részt. A centrum és a periféria kapcsolata kutatásának kiindulópontja:
egy olyan soknemzetiségű birodalomban, mint amilyen a Habsburg Monarchia volt, a politikát a centrumból kellett irányítani. Ez a földrajzi pont a tényleges főváros, Bécs. Itt állt a három minisztérium épülete, ahol a kül-, a pénzügyi- és a katonapolitikát nemcsak kidolgozták, hanem végre is hajtották.
Itt kaptak helyet a külföldi diplomáciai képviseletek is. Sőt, Bécs kezdetben a bankszektor központja is volt. Ha azonban közelebbről vizsgáljuk a „központ” kifejezést, láthatjuk, hogy az állam „fővárosa” pozíció nem mindig azonos a „központ” kifejezéssel.
1867 után a magyar törvényhozók például szerettek volna véget vetni ennek a kettősségnek: végső megoldásként Budapestet szerették volna a Monarchia központjává tenni. A szerző időről időre utal arra, hogy ezt a bonyolult folyamatot siker koronázhatta volna. Sőt, jelek is voltak arra, hogy „a monarchia hatalmi központja egykoron keletre tolódik”, ám a háború ezt megakadályozta.
Számos további fék is belépett, és a könyv pont ezeket vizsgálja. Tefner tökéletesen érti és be is mutatja ezeket az akadályokat. Először is ott volt az 1873-as nagy tőzsdekrach, amelynek a szerző az egész harmadik fejezetet szenteli. A negyedik fejezet viszont már kifejezett sikertörténet.
Tefner Zoltán (Fotó: Thaler Tamás)
A szerző a következőképpen fogalmaz: „Folyamatos fejlődés, vasutak építése az egész Magyar Királyságban, és kísérletek egy Magyar Nemzeti Bank létrehozására… A magyar politikai elitnek el kellett fogadnia a hiányos információk dinamikus játékát.”
A tudományos játékelméletben erről akkor beszélünk, amikor az alkudozók csak hiányosan értik ellenfelük szándékait és alternatíváit. Ezúttal Magyarország vezető politikusai hasonló helyzetben találták magukat.” A játéktér kiszélesedése a század utolsó éveiben is folytatódott.
Ezt a korszakot Wekerle Sándor pénzügyminiszteri idejének ragyogása jellemezte. A fiskális politika dinamizmusa egyre fontosabb szerepet játszott, és a magyar gazdaságpolitika egyre inkább új lehetőségeket fedezett fel magában.
Az „előrehaladás vagy megállás” jelszavai közül a magyar gazdaságpolitika az előbbit, sőt, a dinamizmust választotta. Ezek a játékformák úgy zajlanak, hogy a játékosok a játék teljes menete során információkat nyernek a játék előrehaladásáról, ahogyan az a társasjátékokra, főleg a kártyajátékokra jellemző.
Azonban az is előfordulhat, hogy a Monarchia felső vezetése váratlan lépéseket tesz, amivel a résztvevőknek meglepetést okoz. Ezt a helyzetet „hiányos információk játékának” nevezik. De a magyar gazdaságpolitika ezekben a helyzetekben is kiszámíthatóan működött. Bár kétségtelen, hogy a játék olykor rendkívül összetetté vált, messze túllépve egy statikus és teljes információs játék határait.
Ám Magyarország a századforduló után a korábbiakhoz viszonyítva hamarosan szinte legyőzhetetlen nehézségek elé került. A gazdaságpolitika – ennek ellenére mégis állta a próbát. Az Osztrák–Magyar Monarchiában a gazdaság – legalábbis béke idején – piacgazdasági elvek szerint szerveződött.
Azonban amikor felmerült a háború lehetősége, minden megváltozott. A legáltalánosabb értelemben a piacgazdaság egy speciális elosztási típus, amelyben a döntési jogokat és a gazdasági tevékenységhez való hozzáférést a termelési eszközök magántulajdona határozza meg.
„A tulajdon mindenek felett” – minden jogi norma a valakihez tartozó dolgok sérthetetlenségére irányul. De mi történik akkor, ha kitör a háború –teszi fel a kérdést a szerző –, és a piacgazdaság meglévő, ismerős formáit, gyárakat, gazdaságokat, bankokat, sőt még a gazdaság állami ellenőrzését is fenyegetik az ellenséges stratégiák? Ebben a helyzetben mindezek az intézmények az eredményeik és felhalmozott vagyonuk védelmében érdekeltek. Illetve érdekeltek lennének, de ez elképzelhetetlen áldozathozatali hajlandóság nélkül. Valamit tenni kell a hazáért. És ez új helyzet.
Játékelméleti szempontból egy bizonyos állam játékot kezd egy bizonyos előrenyomuló ellenség ellen, menti a menthetőt, és csak homályosan ismeri az ellenség stratégiáit. Vajon a játék, amelyet az ellenség inváziója után (vagy előtt) kezd, statikus vagy dinamikus lesz?
A szerző válasza: igen, nem, illetve – mindkettő. Wekerle Sándor korában amúgy még nem létezett a matematikai játékelmélet. De ha lett volna ilyen, az egykori pénzügyminiszter és háromszoros miniszterelnök számára nem termett volna sok babér ezen a versenypályán.
Mármint ha az elméletet a gyakorlatban kellett volna alkalmaznia. Nem volt a csökönyösség embere, aki szerette megvédeni a maga igazát. Legtöbbször azt mondta, amit vitapartnerei, üzletfelei hallani szerettek volna. Mindent ráhagyott az emberekre, oda ígért nekik mindent, akár a csillagokat is az égről! A be nem váltott és be nem váltható ígéretek persze sok komikus esetnek lettek a forrásai. Herczeg Ferencet egyszer az egyik neves bécsi politikus, Wekerle egyik riválisa megkérdezte, hogy vajon meddig tarthatja még magát Wekerle a miniszterelnöki pozícióban. A népszerű magyar író azt találta mondani, hogy „amíg le nem járnak az ígéretei”. Mindenek ellenére Wekerle mégis a korszak egyik legkiválóbb gazdaságpolitikusa tudott lenni.
A kötet végén gazdag mellékletek sorakoznak egymás után. Színes és változatos tartalmú eredeti források. Levéltári akták sora, irodalom, névmutató. Ahogy az a színvonalas történelemkönyvekhez illik.
A matematikai játékelmélet, mint más műfaj, szervesen illeszkedik a történettudományi mondanivalóhoz. Korántsem csak retorikai elem. A kézirat szellős, a nehéz, bonyolult mondatok nem terhelik a szöveg szerkezetét, és így az olvasót sem. Tefner Zoltán könyve magyarul való megjelentetése érdekében most kiadót is keres.
Gecse Géza/Felvidék.ma
