Igyekszem kiélvezni a gyermekeimmel töltött idő minden egyes percét. Azt mondják, kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond. Van benne valami. De meg kell hagyni, a gyerekektől is lehet tanulni.
Kisebbik lányommal, aki pár hónapja lépte át a tinédzserkor küszöbét, nagyon érdekes és tartalmas beszélgetéseket szoktunk folytatni. A felnőtté válás felé menetelve egyre inkább komoly kérdéseket tesz fel, amelyekre nem is oly egyszerű értelmes választ adni.
Pár napja kettesben mentünk vásárolni. Mint ifjú hölgy vezette apját a vacsora alapanyagainak kiválasztásakor, magyarázva, mit kell még venni.
Fontosnak tartotta kiemelni, hogy lehetőleg hazait vásároljunk. Büszke voltam magamra, tanulékony a gyerek!
Apu, ez a csoki Ausztriában is ennyibe kerül? – kérdezte a pénztár felé ballagva, ránézve a kék csomagolású édességre. Kérsz egyet? – kérdeztem vissza, arra számítva, hogy így jelzett nekem a gyerek. Á, dehogy! Csak az jár a fejemben, hogy mindenhol ugyanannyiért adják-e ugyanazt!
Hát, kicsim, nem! Sokszor ide rosszabb minőség jön, drágábban! Érthetetlen! Válaszolta, s némán ballagtunk tovább.
Hazafelé még meg kellett állnunk tankolni. Itt már elolvasta a töltőpisztoly melletti hirdetményt, amely szerint a külföldiek más áron tankolnak. Legalább valamit visszaadunk mi is!
Fizetés után a rádióban éppen arról beszélnek, hogy az Európai Bizottság felszólította Szlovákiát, hogy szüntesse be a megkülönböztetést a benzinkutakon.
Apu, most szólnak, az élelmiszereknél meg nem? Szerinted mi a jobb, ugyanazt más áron adni a külföldinek, vagy gyengébb minőséget drágábban? Miért csak minket figyelmeztetnek? Akkor miért hallgatott a néni (Ursula asszonyság), amikor mi kerültünk hátrányos helyzetbe?
Jó kérdések, csak nem tudok (egyelőre) válaszolni rájuk. Elgondolkodtató, hogy ez egy olyan probléma, amelyre egy tízéves gyerek is felfigyel. Kedves EB, szerintem ezzel kellene foglalkozni, nem a mi üzemanyagárainkkal!
Élesztős Pál/Felvidék.ma
