Köszöntő Kárpát-hazai Olvasóimhoz Itáliából
Hadd kezdjem ezt a cikkemet kissé szokatlanul, egy Olvasóinkhoz címzett levéllel:
„Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él” (János 11,25)
Kedves Magyar Barátom, Keresztyén Testvérem a Feltámadott Úrban!
Húsvét titka nem a múltba révedő emlékezés, hanem a jelenünket átíró valóság. Kívánom Neked, hogy ezen az ünnepen is tapasztald meg azt a „kozmikus vivacét”, azt a nagy örömöt, amelyről talán éppen ezen a húsvéton tanulhatod meg: az élet mindent átjáró valóságára, egyszeriségére, szépségeire, fájdalmasan is felejthetetlen csodáira és éltetésére mindannyiunknak nagyon vigyáznunk kell.

Amikor az élet nehéznek, szürkének és „fémhidegnek” tűnik – mint néha Josua Boesch megmunkált rézikonjai –, jusson eszedbe: a Feltámadott érintése olyan, mint a leheletfinom lélekrezdülés, a virágszirmok láthatatlan, de reggelre csodát formáló kinyílása. Ő sem tünteti el sorsod karcolásait, de formával, illattal vonja be őket, „Isten-balzsammal”, és a legkeményebb emberanyagot is képes lélekké nemesíteni.

Kívánom, hogy napjaink szörnyű háborús zajaival, a vérrel, könnyel, árva-, és özvegy produkáló szörnyű óráival és áldozataival soha meg nem békülő, imádságos szívvel halld meg a „Halleluja” tiszta hangját. Lelkedben ébredjen fel egy más, valóban új világ megteremtésének eltökélt vágya, amely Krisztus üres sírjánál vette kezdetét. Ma, kétezer év múltával és amíg az Ő akaratából lesz vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjszaka (1Mózes 8,22), folytatódjék földi időnk minden napja benned is a Feltámadott szavával:

Békesség néktek! (János 20,19).

Legyen ez a húsvét és szívedbe gyökerező emléke mindannyiunk számára a belső szabadság, a közösségi (családi, házi, egyházi, nemzeti) derű és a megmaradás bizonyosságává!
Krisztus feltámadt – valóban feltámadt!
Imaáldásokkal, 58 év boldogító hittapasztalatával

A Feltámadott múlt, jelen és jövő idejűsége

Mostani ünnepkörünk és ünneplésünk is bizonyítja: a feltámadás, még inkább a Feltámadott Úr Jézus nem a múlt emléke, hanem a jelen és a jövő realitása. Média zajban, napjainkban is zajló, a II. Világháború vége óta a közel 200 háború véres-könnyes mindenapjaiban és az elmagányosodásban vergődő embervilág számára a Feltámadottal való találkozás jelenti a „lelki horizontot”. A felülemelkedést ezeken a borzalmakon és a hitbeli horizonttágulást, amikor a halál árnyéka helyett az élet fénye árad szét törhetetlenül planétánkon és szívünkön. Ez személyes szinten a belső szabadság megélését jelenti a Krisztussal való közösségben. Közösségi szinten a virtuális tér helyett a szeretet-alapú kapcsolatok gyűlöletgyógyító napi újraalkotását.

Nemzeti szinten a magyar a magyarnak farkasa vadkorszak elmúlását, az önbecsülés és egymás tisztelete újjászületését a Kárpát-medencében és szűkebb otthonunkban.

Univerzális szinten pedig Krisztus győzelmét jelenti a gonosz és pusztító erők, a nemzeteket leminősítő erőszak felett, s a meg nem haló remény állhatatosságát a történelem viharainak és a mesterséges intelligencia kora bizonytalanságainak közepette is.

Vivace, az öröm húsvét örök alaphangja

Mindez olyan erős és szinte felfoghatatlanul értékes emberiség-útravalója a Feltámadottnak, és a feltámadásnak, mint abszolút páratlan történelmi novumnak, hogy ehhez egyedül a vivace, az éltető életöröm kitörő dinamikája illik. Ez húsvét alaphangja!
Húsvét az új teremtés nyitánya. Nem csak Dvořák „Újvilág” szimfóniájáé, hanem az egész teremtett világ, az egész kozmosz alapintonációja. Talán az „elveszett paradicsomban” (John Milton), az Édenben lehetett ilyen örömnyitány hallható, amit még a kert fái között sétáló Úr és a megszeppent Ádám-Éva pár is elgyönyörülve fülelt. Ez az öröm nem statikus, hanem dinamikus, ezért vivace.

Olyan lendülete van, mint a világalkotó Úr szavának: Legyen – világosság! És lett (1Mózes 1,3).

Hiszen a feltámadás napjától fogva az emberiség nem csupán „túlél”, hanem a Feltámadott erejével formálhatja a valóságot – önmagát, környezetét, életét, együttélését, jövőjét. A digitális kor eszközeit (blogok, online rádió, e-könyvek) arra használhatjuk, hogy ezt a „kozmikus, világderítő evangéliumot” tudatosítsuk és továbbadjuk.

Életerő zendül a létfenntartó Igékből

A halál legyőzése a feltámadásban és a Feltámadottban nem csak biológiai, hanem ontológiai győzelem. Minthogy a húsvét nem ér véget hétfőn, hanem a történelem végéig tart: Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Máté 28,20). Ezért vigyük magunkkal a feltámadás-Vivace létújító, átritmizáló lüktetését, taktusváltását életünk hétköznapjaiba. „Krisztus feltámadt – valóban feltámadt!” – ez a digitális korban is felhangzó végső és egyetlen érvényes válasz mindenfajta kis és nagy nihilizmusra. A Krisztus-minőség ontológiai fordulata, az új élet reménye és megvalósíthatósága szólal meg az Igékből. A kozmikus győzelemről:

„Én vagyok a feltámadás és az élet…” (János 11,25).

Ez a mindennél erősebb személyes és egyetemes garancia. Az Új Világ kezdetéről: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az…” (2Korintus 5,17). Ez támasztja alá a „minőségi változást” a létezésben. Ebből fakad a győzelmi kiáltás: „Halál, hol a te fullánkod?” (1Korintus 15,55).

Krisztus felzengi az életet

Gyönyörűen és igazán írt erről a református presbiter Ady: „Krisztus feltámadt, hirdetik a harangok… / S a régi nóta, a régi ének / Újra felzengi az életet” (Húvéti emlékezés). Erről áradtak az „ötödik evangélista”, J. S. Bach-nak a lipcsei evangélikus templomból kihullámzó szimfónia akkordjai, a Húsvéti oratóriumban, ami maga a zenei vivace egyik csúcsa. A trombiták harsogása és a szaladó hegedűfutamok azt a „szent sietséget” és kirobbanó energiát közvetítik, amellyel az asszonyok futottak a sírtól. Digitális korunk „pörgésére” adott isteni válaszént ez nem kapkodás, hanem célirányos öröm.

És amikor még az anyag is átlényegül, átlelkesül

Református hittestvérünk, a svájci lelkész-aranyműves Josua Boesch ikonjaiban – ahol a durva fém, a láng és az arany találkozik – tökéletes vizuális párhuzam fedezhető fel az „anyagszerűség” (a mi rögös, sanyarú valóságunk) és a „leheletfinom lelkiség” (az isteni érintés) között fémmunkáiban. Az ünnepi vivace a puritán kálvinista Boeschnál nem zajos ujjongás, hanem az az izzás, ahogy a szívünkben az anyag átlényegül reménnyé, mert

„ez a kincsünk cserépedényekben van” (2Kor 4,7).

Anyagba öntött prédikációiból megtanulhatjuk: a feltámadás nem elvont dogma, hanem a létezés új szövete és szintje. Ezt az egykori kedves evangélikus diakonissza, Túrmezei Erzsébet lenyűgöző egyszerűséggel fogalmazta meg: „Kereszted rögös, nehéz útja mentén / Megállok néha, s térdre hullok én. / S az út porában, bűnöm sarában / Keresem arcod tiszta csillagát” (Keresztednél).

Egy személyes és egy közösségi ima

Uram, Jézus! Meghajlok előtted életem ’sanyarú hetének’ súlya alatt. Köszönöm, hogy nem hagysz magamra sorsom olykor fémhideg valóságában. Te látod életem ’oxidált’ lemezeit: a karcolásokat, az ütésnyomokat és mulasztásaim rozsdáját. Kérlek, érintsd meg létem anyagát feltámadásod leheletfinom Lélek-érintésével! Ne vedd el a múltam karcolásait, de töltsd meg azokat dicsőséged fényével. Add, hogy belső világom ne csak hordozza a fájdalmat, hanem életté és lélekké formálja ezeket a Te kezedben. Húsvéti vivace ritmusoddal szítsd fel olykor pislákoló hitemet, hogy ne csak nézzem a feltámadásodat, hanem benned élve én magam is új teremtéssé váljak. Ámen.

Feltámadott Urunk, Mindenség Királya! Hálát adunk Neked, hogy Te vagy a történelem Ura, aki a digitális kor sötét helyzeteiből is kivezeted népedet az áldó világosságra. Köszönjük, hogy nemzetünk nagypéntekjei után Te mindig adtál húsvéti hajnalt, és megőriztél minket a Kárpát-medence történelmi viharaiban. Kérünk, gyógyítsd meg korunk ’istenhomályait’ és ’emberfogyatkozásait’! Add, hogy közösségeink ne csak technológiai hálózatok, hanem élő, szeretet-alapú otthonok legyenek. Áraszd ki húsvéti, világméretű áldásodat családjainkra, nemzetünkre és az egész teremtett világra. Ámen.​

BL/Felvidék.ma