Vajon, ha az Úrnak angyalai ismét eljönnének a földre, hogy néhány kiválasztottat arra figyelmeztessenek, meneküljenek el a városukból, mert az a bűnei miatt bizony el fog pusztulni, akkor hányan fogadnák meg a tanácsukat?
Tétováznának-e mint Lót vejei vagy a felesége, aki vesztére, éppen menekülés közben sóvárogva tekintett vissza Sodomára, vagy komolyan fontolóra véve a figyelmeztetést, menekülnének az isteni ítélet elől?
Mert mit lát az Úr, ha lenéz a földre? Vannak olyan helyek, ahol nagy a nyomorúság, s nincs aki megsegítse a nyomorultakat a bajból, mert az gazdaságilag sem lenne előnyös. Aztán látná azt is, hogy vannak olyan városok is, ahol bizony gazdagok az emberek. A jólét minden kényelmét már bebiztosították maguknak, úgyhogy semmire sincs gondjuk. Semmivel és senkivel sem törődnek. Legfejlebb csak saját magukkal. Még Istenről is elfeledkeztek, pedig azért a harangszó esténként vagy vasárnaponként még hívogatja az embereket a templomba. De vasárnap inkább takarítanak, ruhát és ablakot mosnak, kertjükben dolgoznak, vagy éppen építkeznek, mert mivel mással is tölthetnék el a szabad idejüket. Aztán vannak, akik a jólétet abban látják, hogy a legjobb márkájú autók veszik körül. S mit csinálnak, azok, akik nem gondolnak Istenre? Elég bekapcsolni a televíziót. Botrányokról, szexualitásról, hűtlenségről, erkölcstelenségekről, partnercserékről, a testiségről s más bűnös dolgokról is beszámolnak. A világ tele van ilyen nyomorúságokkal, ami Isten szemében bizonyára nem kedves. Ezt látta Isten több ezer évvel ezelőtt is Sodomában és Gomorában. Ezért kellett elpusztulniuk. De valahogy a világ nem akar tanulni a figyelmeztetésekből. Kiss Béla lelkipásztor, a Kálvinista Szemle szerkesztője mai gondolatai is e téma köré csoportosulnak.
Kedves Testvéreim! A Szentírás ószövetségi részéből Ábrahám Sodomáért való könyörgésének történetét olvasom, amint az Mózes 1. könyvének 18. részében a 20.-tól a 33.-ig terjedő versekben ekképpen íratott meg számunkra: Azért ezt mondta az ÚR: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az ÚR előtt. 23Hozzálépett Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igazért, akik ott laknak? Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös. Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet? Az ÚR így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek. Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok. De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt. Ismét szólt hozzá, és ezt kérdezte: Hátha negyven található ott? Az ÚR így felelt: Nem teszem meg a negyvenért. Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek – szólt Ábrahám –, de hátha csak harminc található ott? Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott? Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért. Ábrahám ezt mondta: Ne induljon föl az én Uram, hogy még egyszer szólok: de hátha csak tíz található ott? Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért. Amint az ÚR bevégezte beszélgetését Ábrahámmal, eltávozott, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.
Kedves Testvéreim! Az Isten és Ábrahám közti párbeszéd egy bűnös város megmentése érdekében folyik. Ábrahám, Isten elhívottja, felelősséget érezve a városban lakó rokonaiért és a város egész lakosságáért, a prófétai közbenjárást gyakorolja. A próféták egyik kiváltsága volt, hogy előre látták a jövőt, s ilyenkor gyakran könyörgésben járultak Isten elé a várható ítélet elhárítását, de legalábbis a csapás elodázását kérve. Sodoma a Jordán folyó mentén, rendkívül termékeny területen feküdt. Lakosai jómódban éltek, a gazdagság szinte munka nélkül hullott az ölükbe. A tétlenség pedig – mint tudjuk – mindig rossz útra visz: tág teret nyit a tobzódásnak, a paráználkodásnak, a válogatott bűnök elkövetésének. Így történt ez ebben az egyébként gyönyörű városban is. Olyannyira megszaporodott a bűn, hogy a sok jajkiáltás, ami az elnyomottak, a sértettek száját hagyta el, felhatolt az Úrhoz. A jogtiprás mindennapos volt, a fennhéjázás alapállás, a nemi eltévelyedés, a fajtalankodás szinte a kultúra részét képezte. Lakói gyűlöltek minden idegent és azokat is, akik eltértek szokásaiktól. Egy legenda szerint egy sodomai leány megkönyörült egy szegény idegenen, és ételt adott neki. Amikor ez kitudódott, a lányt levetkőztették, megkötözték, bekenték mézzel, és kitették a háztetőre a perzselő napsütésbe, hogy megöljék a méhek…
Szóval Sodoma városa – az emberi romlottság e közmondásos helyszíne – megérett a pusztulásra. Isten úgy határozott felőle, hogy eltörli a föld színéről. Ekkor lép közbe Ábrahám, hogy Istent igaz ítélethozatalra bírja. Az egész föld bíráját nagy merészen arra inti, hogy távol álljon tőle a nem igazságos ítélet. Prófétai feladat vezérli, aminek a lényege: könyörgéssel az ítéletet elhárítani vagy legalábbis elodázni. Ábrahám könyörög ennek az idegen és gonosz városnak a lakóiért. Könyörületes azok iránt, akik ezt azt erényt másokkal szemben egyáltalán nem gyakorolták. Ősatyánk ezzel a megnyilvánulásával lelkileg a legmagasabb csúcsra ért, ami meghaladta azt is, amikor Isten kívánságára kész lett volna saját fiát, Izsákot is feláldozni. Ábrahám bátor fellépése és állhatatossága követendő irányt mutathat a ma élő hívő ember imaélete számára is.
Ábrahám arra apellál, hogy nem jogos dolog az igazat is elpusztítani a bűnössel együtt; Isten cselekvésének tökéletes összhangban kell állnia a tökéletes igazsággal. A közbenjárás szent alkudozásba csap át, amibe Isten belemegy. Ábrahám sorozatos megszólalásaiból mintha azt éreznénk, bosszantja Istent az újabb és újabb ígéretek kicsikarásával. A párbeszéd előrehaladtával viszont azt láthatjuk: a kegyelmes Isten befolyásolható, irgalma erősebb az előre eltökélt szándékánál, amitől adott esetben eláll. Sok szép példát találhatunk a Bibliában arra nézve, hogy Isten az imádkozó lelkület hatására – könyörülete kézzelfogható jeleként – másként kezdett el gondolkodni valamiről…
Ábrahám előbb azt kéri, hogy maradjon el az ítélet, ha Isten 50 igaz lakost talál Sodomában. Majd 45, végül 10 igaz ember esetében kéri ugyanezt. Isten ekkor vet véget a beszélgetésnek, az alkudozás megszakad, s nem feszítődik túl a húr: nem mennek el a végső határt jelentő egyetlen igaz emberig. Ha 10 igazat talál ott, mondja az Úr, nem pusztítja el Sodomát. A történet folytatásából közismert, hogy az Úr kénköves esőt bocsátott a városra és környékére, és Sodomából csak 3-an menekültek meg: Ábrahám unokaöccse, Lót, és két leánya. Mondhatnánk: Sodomában csak 3 igaz ember akadt, ezért pusztult el a város.
De ki is az igaz ember? És ki jogosult az igaz volta megállapítására? Más emberek ítélete, a környezet véleménye ez ügyben mit sem számít; önmagunkról alkotott vélekedésünk, saját lelkiismeretünk sem adhat reális helyzetképet. Egyedül Isten ítélete a döntő: Az az igaz ember, aki meg tud állni Isten ítéletében.
Az ószövetségi felfogás szerint az az igaz, aki betartja a Törvényt. Ami – tudjuk jól – a test erőtlensége és a lélek esendő volta miatt nehéz, gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Az újszövetségi felfogás szerint viszont mindenki vétkezett. „Nincsen igaz ember egy sem” – írja Pál apostol a Római levélben. De Isten leveszi rólunk bűneink terhét, és kegyelme folytán igaznak nyilvánít minket. Mi már az új szövetség népe vagyunk, s ha Lóthoz hasonlóan az igazak közé szeretnénk számláltatni, számunkra is adott ez a lehetőség. Számunkra az Istenbe és a Jézus Krisztusba vetett hit az a kulcsfogalom, ami által igazzá lehetünk. Nem arról van szó, hogy azonnal jobbak, erkölcsösebbek leszünk; hanem arról, hogy igaznak tekintetünk. Isten a szeretete folytán, egy bírói tettel megigazít minket: a bűnöst bűntelennek nyilvánítja azáltal, hogy megbocsátja a bűneit.
Azután pedig – a reformáció egyik nagy felismerése szerint – a keresztyén ember egyszerre igaz és egyszerre bűnös. Gyönyörűen fejezi ki ezt az állapotot Kovács Tibor Bűnös és megkegyelmezett című rövid verse:
Új naptárt lapozgat mától
ó-naptárt tépdeső kezünk.
A régit eldobhatja magától?
Voltunk, vagyunk és leszünk:
simul iustus et peccator.
De erre a megigazításra, a megigazult állapotra vágyni kell. És a ma embere számára azért nehéz ezt elérni, mert sokkalta inkább vágyik más természetű dolgok után. Racionális gondolkodásmódja is nehezíti a helyzetét, s mivel nem keresi az Istennel a kapcsolatot, sok bibliai fogalom nem mond számára egyáltalán semmit. Nem tekinti bűnösnek magát (az eredendő bűn fogalmával végképp nem tud mit kezdeni), mivel önigazult, nem igényli a megigazítást; önmagát tekinti istennek, jól megvan, nincs szüksége a másik emberre és felelősséget sem érez iránta. Nem könyörög érte (mint Ábrahám tette Sodomáért), hiszen magáért sem könyörög. A maga akarata a fontos számára, a maga hasznát keresi; annál inkább hajszolja a mammont, minél nagyobb jólétben él. Sokan panaszkodnak a megélhetésre, pedig – ha a hihetetlen módon gerjesztett igényekkel nem akarnának lépést tartani – semmi okuk rá. Az egyik egyházmegyei közgyűlésünkön így fogalmazott az egyik küldött: „Persze hogy nehéz a megélhetés, de még sosem éltünk ilyen jól.”
A jólét pedig – amint már szó volt róla – egyre inkább eltávolít Istentől. Azt a látszatot kelti, hogy elég a mi erőnk, megállunk mi a saját lábunkon is, a magunk urai vagyunk. Pedig előbb-utóbb a mai nemzedéknek is észbe kell kapnia: nem jár jó úton, aki nem Isten közelségében akarja élni mindennapjait. Az intő példák előttünk vannak, csak tanulnunk kell belőlük. És van még mód a megtérésre, arra, hogy Istenhez igazodjunk – de csak addig, amíg tart a kegyelmi idő.
Jézus Krisztus – aki az egyetlen igaz, bűntelen ember volt – újra eljön, hogy ítéljen eleveneket és holtakat. Megszületésekor azért jött a földre, hogy örök élete, üdvössége legyen annak, aki hisz benne és elfogadja Őt személyes Megváltójának. Ő az egyetlen igazi Közbenjárónk az Atya Istennél, aki kimondhatatlan könyörgésekkel esedezik értünk, övéiért, akiket neki adott az Atya. Amikor még a földön járt, és kiküldte 12 tanítványát, azt mondta nekik: „Elviselhetőbb sorsa lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak”, amelyik elzárkózik az evangélium elől. A hitetlen ember tulajdonképpen ezzel követi el a legnagyobb bűnt: nem hisz Istenben és az ő Fiában. Ne essünk ebbe a vétekbe! Figyelmezzünk az evangéliumra, és keressük az alkalmakat, ahol az örömüzenetről hallhatunk; ne keményítsük meg a szívünket, hanem tárjuk ki Isten előtt, hogy megtisztíthassa, hogy minél nagyobb legyen azoknak a száma, akik megigazulnak. Ámen.
Felvidék Ma, sk,
