A karácsonyi ünnepek előtt zárt borítékban levelet hozott a posta. Kulcsár Ferenc: Kerek világ közepében című könyve került elő a küldeményből. Egy verseskönyv, amelynek témája, anyaga egy tájegység – a Bodrogköz. Versek sorozata: a gyermekkor univerzumától a felnőtt ember gondolatvilágáig minden benne van, amit az ember születésétől, eszmélésétől megismer a körülötte zajló világból. S ez a világ a Tisza–Bodrog–Latorca ölelte Bodrogköz, felvonultatva e kis aranyló táj minden szépségét, vonzó sajátosságait. Megtalálható benne a szabad síkság végeláthatatlan messzesége, a kisgéresi mészkő rétegekbe vájt borospincék labirintusától, az akácos ligetek bódító illatától, a tokaji hegylánc nyúlványának Szőlőskéig tartó kiszögelléséig. Megtalálható benne a költő szülőhelyének, Szentesnek a sziklás Lingója s a kőbányája, ahonnan messze földre vitték a hasított kőlapokat az épülő parasztházak alapjaihoz. Megtalálható benne Nagykövesd omladozó „juhakol”-ja, az ősi várrom, vagy a királyhelmeci Csonkavár történelmi múltjainak kövei. Beszélő múlt – versben elbeszélve.
Témájánál fogva is páratlan teljesítmény. A versek koszorúja nemcsak az ismeretek tárházát jelenti, hanem azt a felbecsülhetetlen nyelvi és poétikai értéket, amely a versekbe kódolt ismereteket adja. Össze nem hasonlítható teljesítmény, amelyet ha saját – szlovákiai magyar – irodalmi alkotásokhoz közelítenék, akkor mindenképpen Duba Gyula Vajúdó parasztvilágához tartanám legközelebbinek. Miért is? Bár versekről, rövidebb-hosszabb kompozíciókról van szó, mégis benne van a Bodrogköz népének történelme, hétköznapjai, szociológiai háttere, a ma már csak jegyeiben megtalálható foglalkozások némelyike. Ilyen például a pákász, a szövés-fonás, a nádverés, és nem utolsósorban a már alig fellelhető gyermekjátékok leírása, szerszámai, a bige, az ágas parittya, a gombokkal való pitykézés Gágyor József Galánta környéki falvakban végzett mentési munkálataihoz hasonlóan, de itt versbe sorakoztatva, elbeszélve.
Mindenképpen szólni kell a paraszti étrendről, az úgyszólván önellátó gazdálkodásról, a különféle ételek elkészítéséről. Mert például hogy illene a disznótoros leveshez a vékonyra metélt tészta? Ahhoz vastagabb, keletlen tésztából nyújtott, csikómasina lapján sütött tördelt loksa kell, viszont a gyermekáldás asszonyának orsóvégen sodort csigatészta dukál a tyúklevesébe.
Beszélni kell még a versekben nyomon követhető bodrogközi emberek erkölcsi tartásáról, viselkedési szokásairól. Magáról az emberről, az őt körülölelő világról, a lassan homályba vesző szépséges dűlőnevekről, melyek nemcsak a terület jelölésére, hanem annak minőségére, felhasználhatóságára is utaltak. Se szeri, se száma a falunevek felsorolásának s a sorok között bujkáló, kedves humorral, jókedvű csipkelődéssel átitatott szemlélődésnek. Szinte ide kívánkozik az a meglátásom, mely szerint a magyar ábécéből hiányzik a diftongusok egyszerű jelezése. Mert hova is írhatnám le – mondom magamban –, hogy „Kisgieresben ieles kiessel vágik a túrós bielest!” Hova soroljam, ha nem ide, ahol Kulcsár Feri barátom olyan nagyszerű jellemzéssel barangolja be és írja le a Bodrogköz valamennyi települését.
És még arra is szert tesz, hogy átránduljon a „vizen túlra”, az Ung-vidékre: „szeptemberben Iskén / búb nő a pipiskén, /októberben Hatfán, / öt varjú ring hat fán, / novemberben Hegyiben / szél ül a torony hegyiben”. Vagy egy másik: „ingerkedő”:
„Iske, Csicser, Mokcsakerész,
hol kocsmázik, hol egerész.
Deregnyő, Bés, Mátyóc, Vaján,
– nem segít az ember baján.”
Nem kerülhetem ki: Kulcsár a tőle megszokott módon, szemlélődő humorral szól ezekről a falvakról. Nem sért, sőt ha úgy tetszik: szeretettel simogat. Benne van a táj iránti megbecsülése; kisugárzása annak a szívet melengető kedvességnek, amelyet az ember csak a hozzá tartozók felé tud magából adni. Egy velük a vigasságban, egy a szomorúságban – szóval az életet adó tájjal, emberekkel, madarakkal, hétköznapjaikkal, lakodalmaival, templomaival, játszó helyeivel egyaránt.
A versek valamennyije besorakozik a magyar versformák kategóriájába. Hol az ősi hatost, a nyolcast, vagy a vidám hetest variálja, s ezáltal olyan ritmus-világot teremt, amely szinte dalba, énekszóba kívánkozik. Külön tanulmányt igényelne ezek elemzése, a témához választott formanyelv gazdagsága és szerkezete, a népköltészet hatása a kompozíciókra – amely egy cseppet sem idegen a szerző egyéniségétől –, hisz a mű maga a költő világra tekintő arca: életfilozófiája, ismeretvilága tükröződik vissza benne. Érdekes a versbe szedett nevek világa. Hol vannak már a bodrogközi tájra jellemző keresztnevek ismertető jegyei? Hol vannak ma az akkor divatos Sárák, Sámuelek, Piroskák, Annák, bibliából kölcsönzött Ráchelek, Dánielek keresztnevei. Elsüllyedtek a századok mélyére, s jöttek helyettük az idegen, a magyar nyelvben azelőtt ismeretlen Bertrandok, Michaelek, akik a maguk területén szépen csengő nevek is lehetnek, de a magyar fülnek idegenek, s a magyar családnevekkel nehezen olvadnak egybe.
A szerző tudatosan építi bele költeményeibe a tájszavakat. Ma már ezek a szavak – mivel a használatuk magával a foglalkozással együtt kihalóban vannak – magyarázatra szorulnak. Ezt szolgálja a könyv hátsó lapjaira szerkesztett bőséges „Szójegyzék”, melybe a versekben előforduló olyan kifejezések kerültek, melyek egyrészt a mai köznyelvben már csak ritkán vagy egyáltalán nem szerepelnek, másrészt a bodrogközi nép múltjában, nyelvjárásában mindennapiak voltak, annak savát-borsát képezték.
Szólni kell még a kötet illusztrátoráról. A versekhez szerkesztett illusztrációk szervesen beleillenek a művekbe, azok egységet alkotnak magával a kompozícióval. Szinte bizonyos, hogy Gyenes Gábor tökéletes ismerője a versekben kínálkozó tájaknak, az állatok által használt épületek szerkezeti formáival, anyagával. Túlmenően azok életével, viselkedésükkel, sőt, tovább megyek, a magyar mesevilág alakjaival, a dámszarvas agancsaival ugyanúgy, mint a nádvágás ma már ismeretlennek tűnő világával, a juhfejéshez készülődés mozzanataival, a gömölye-gomolya készítés mesteri fogásaival. Erről tanúskodik a kép. Szinte látom, hogy csorog, cseppen le a kendőbe csavart túróból a savó, hogy elnyerje ízét, végső formáját, nedvességtartalmát.
Kulcsár Ferenc munkája példa nélküli könyv. Egy, a Bodrogköz századairól írt „Óda”. Így, nagybetűvel írva. Köszönet ezért a nem mindennapi karácsonyi ajándékért.
Gyüre Lajos, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50556″}