Kiss Róbert nagyszombati érseki helynök atya szentbeszédében a szeretetről és a sátánról elmélkedett.
Az idei polgári évben először, 2013. február 13-a óta már tizennyolcadik alkalommal gyűltünk össze Nagyszombatban tanuló magyar egyetemista diákok, helybéli és környékbeli magyarok, kiegészülve a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Kara Járműtechnológia Tanszékének hét diákjával – egy lány és hat fiú – a felvidéki származású Dr. Líska János főiskolai adjunktus-docensük kíséretében, aki anno a nagyszombati kihelyezett Pozsonyi Műszaki Egyetem Anyagtechnológia szakán végezte tanulmányait.
Így nagyon örültünk mindnyájan, hogy velük is, illetve nekik köszönhetően nyolccal többen lehettünk a fél hetes keddi szentmisén, valamint az azt követő baráti összejövetelen a szomszédos görög katolikus pasztorációs központban. Örömre ad az is okot, hogy hosszabb kihagyás után e legutóbbi januári találkozónk alkalmával a helyben tanuló diákok is képviselték az idestova tíz éve megállapított NDK-t, azaz a Nagyszombati Magyar Diákklubot, melynek létrehozásában nagy szerepe volt az akkoriban még itt működő, azóta Kecskemétre került Líska tanár úrnak.
A két felsőfokú intézmény közötti jó kapcsolat felvidéki részről Morovics László docensnek köszönhető, hiszen ő együttesen Líska úrral együttműködve szervezte meg a négy napnyi ittlétüket, tanulmányútjukat a 7 diáknak, úgy, hogy beleessen a havi magyar diákmise is. A kecskeméti csoport január 12-én, hétfőn a délutáni órákban érkezett meg Nagyszombatba. Kedden, mielőtt a misére jöttek volna, az iskola laboratóriumait nézték meg, találkoztak az intézet igazgatójával.
A szentmise még, bár már két nappal a karácsonyi időszak befejezte után, szintetizátorral kísért karácsonyi énekek éneklésével zajlott le, lévén legutóbb, adventkor még nem énekelhettünk volna mendikás énekeket, s azért gondoltuk, mégis csak magyarul is hangozzék el a Mennyből az angyal, a Fel nagy örömre és persze nem utolsó sorban a Csendes éj is itt Nagyszombatban.
Kiss Róbert nagyszombati érseki helynök atya szentbeszédében a szeretetről és a sátánról elmélkedett. Szó volt természetesen a diákokról is, őértük is imádkoztunk, hogy sikeresen helyt álljanak a vizsgaidőszakban és ügyesen, kitartó erővel küzdjék le az eléjük háruló akadályokat.
A mise utáni baráti összejövetelen ismerkedtünk, bemutatkoztak a végzős mesterszakos képzésben résztvevő diákok, ami nálunk a három akadémiai év elvégzésének felel meg, elmondták, hogy a lejjebbi évfolyambeli diáktársaiknak tartott gyakorlatokban tanáraikkal együttműködve ők is kiveszik a részüket, s hogy legtöbbjük tovább szeretné folytatni tanulmányait. Mivel javában zajlik a farsang, kihasználva azt is, hogy éppen szintetizátor is a rendelkezésünkre állt, mulatós dalokra, magyar nótákra is rázendítettünk, énekeltünk, majdhogynem táncra is perdültünk, egy szó, mint száz, nagyon jól éreztük magunkat mind öreg, mind fiatal kivétel nélkül.
A pasztorációs központban kilenc-fél tízig szoktunk lenni, de mivel még haza nem akaródzott mennünk, kötetlen beszélgetésünket egy, a Fő téren található étteremben folytattuk.
A kecskemétiek a még hátralevő időben a szerdai napon egy jót túráztak, mégpedig a Kis-Kárpátok legmagasabb hegycsúcsát, a 768 méter t.sz.f.-i Szomolány és Detrekőszentpéter között található Burián-hegyet mászták meg.
Csütörtök délelőtt az egykori magyar koronázó városunkba látogattak el: a Slavínról csodálták meg a gyönyörű panorámát, majd ebédeltek a Széplak utcán, mégpedig hagyományos káposztás levest kolbásszal, amit ők korhelylevesnek neveznek, majd utána juhtúrós csuszát szalonnával. Mint arról Morovics docens úr tájékoztatott, kb. 13 óra környékén indultak el Pozsonyból Kecskemétre.
Nagyon örültünk, hogy ilyen remekül jött össze ez a legutóbbi alkalom, s kívánjuk, hogy ha márciusban is jönnek, sikerüljön úgy szervezniük a programot, hogy akkor is olyan időpontban jöjjenek, amikor Nagyszombatban összegyűlünk magyarok, ezzel is növelve a létszámot s erősítve bennünket. Persze legjobban annak örülnénk, ha egy helyi magyarokból álló mag kialakulna s összekovácsolódna az idők folyamán.
Zilizi Kristóf, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”41138,45264,46528″}
