Örvendetes trendfordulóról számolt be a Rákóczi Szövetség. Mégpedig arról, hogy Szlovákiában 2007 óta nem kezdte meg annyi kisdiák a tanulmányait magyar iskolában, mint tavaly.
Úgy tűnik, hogy a magyar szülők végre megértették azt, amit a szlovákiai magyar sajtóban publicisták már megszámlálhatatlanul sokszor leírtak, és szakértők legalább annyiszor elmondtak, hogy a kisgyereknek az a legjobb, ha az alapműveltséget az anyanyelvén szerzi meg. Nem pedig egy számára idegen nyelven, amit nem ért jól, és ezért az iskolában, már a startnál hátrányba kerül azokkal a társaival szemben, akik viszont az anyanyelvükön tanulnak, így megértik azt, amit a tanítónéni/bácsi magyaráz nekik.
Elmegy a kedve a sorozatos kudarcoktól, míg végül a tanulást csupán nyűgnek fogja érezni, és szabadul tőle, amint lehetősége nyílik rá.
Végső soron, ezek a szülők pont az ellenkezőjét fogják elérni annak, mint amiért szlovák iskolába íratták gyermeküket. Nem jobb lehetőségeket fognak neki biztosítani, hanem pont ellenkezőleg, szűkítik a jövőbeli lehetőségek skáláját, mivel megakadályozzák a gyereket abban, hogy kibontakoztassa a benne rejlő képességeket (mert minden gyerek egy kincsesbánya!).
Képzeljük el azt, egy pillanatra, hogy elindulunk egy futóversenyen – de a többiekkel ellentétben mi ólommellényben futunk. Az csak természetes, hogy ebben az esetben a mezőny végén fogunk kullogni.
Nos, pontosan ilyen az, amikor arra kényszerítjük csemeténket, hogy ne az anyanyelvén szerezze meg azt az alapműveltséget, amire a jövőben majd építkezhet.
Olyan ez, mint a példabeszédben, a homokra épült ház. Fontoljuk meg tehát, hogy milyen alapra építjük gyermekünk jövőjét!
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58710″}
