A Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi Helyi Szervezete szeptember 10-én tartotta jelöltállító taggyűlését.
Archívum – régió
-
-
Egy régészeti emlékmű felújítására került sor Zselízen a Csemadok és a Via Nova aktivistáinak a jóvoltából. Az emlékmű, mely a városközponttól nem messze, az ú.n. „kínai negyedben” található, …
-
Rendkívüli ülést tartott a Nyitra Megyei Önkormányzat hétfőn, szeptember 8-án. Két napirendi pontot vitattak meg, amelyek a megye kezelésében levő közutak saját, illetve uniós forrásokból történő felújítását érintették.
-
Ipolyon innen és túl címmel népzenei és néptánctalálkozót szerveztek Paláston. A szeptember 6-i eseményen leplezték le Szikora János palásti dudás emléktábláját is. A találkozón felvidéki és magyarországi folklórcsoportok …
-
A Szepsi Városi Művelődési Központ már harmadik alkalommal szervezte meg a Bódvamenti Paszulyfesztivált.
-
Felavatták és felszentelték a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete (MÁNCSE) kezdeményezésére kialakított Esterházy János-emlékhelyet szeptember 6-án Pereden. Az ünnepségen jelen volt a felvidéki mártír-politikus testvérének unokája, Alzbeta Lastowiecka is, aki …
-
Nemcsak a Felvidék, hanem az egész Kárpát-medence írott történelmének egyik legnagyobb földrengéséről is megemlékeznek azon a rendkívül érdekes és tanulságos kiállításon, amely szeptember 5-én nyílt a komáromi Csemadok …
-
Archívum - régió
Hivatalos: az MKP és a Most-Híd közös listát és közös polgármesterjelöltet indít Komáromban
Az MKP és a Most-Híd közös sajtótájékoztatón jelentette be, aláírták azt a koalíciós szerződést, melynek értelmében a két párt közös polgármesterjelöltet és közös listát állít a novemberi önkormányzati …
-
Az MKP Rozsnyói Helyi Szervezete szeptember 3-án tartotta jelöltállító gyűlését az idei helyhatósági választások kapcsán. Az ülésre meghívást kapott a város jelenlegi polgármestere, a Most-Híd országos elnökségi tagja, Burdiga …
-
Tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre az egyedülálló környezetben található kisgéresi borospincék tőszomszédságában Bodrogköz legnagyobb népművészeti fesztiválja, a hagyományos „Bodrogközi Népművészeti Fesztivál” augusztus 31-én.