Mi, magyarok kulturális expanzióban vagyunk, „válság ide vagy oda” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Zene Háza átadási ünnepségén, szombaton Budapesten. A kormányfő kiemelte: nehéz időket …
Kitekintő
-
-
Az Európai Unió visszaállít egy „minimális jelenlétet” Afganisztánban, ez azonban nem jelenti az ott hatalomra került tálib rezsim elismerését – közölte Peter Stano, az Európai Bizottság külügyi szóvivője …
-
Kitekintő
Uniós gyógyszerügynökség: az omikron variáns ellen emlékeztető oltás beadására van szükség
Bár a koronavírus omikron változata által okozott fertőzést és enyhe megbetegedést a jelenlegi vakcinák kevésbé tudják megakadályozni, az oltás, különösen az emlékeztető oltás beadása továbbra is jelentős védelmet …
-
„Messzemenő következtetést ebből a világversenyből nem lehet levonni, természetesen a hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is” – így összegezte a DIGI Sport híradójának Nagy László, a …
-
Szabad, sőt kell vitatkozni arról, hogy milyen a jó védekezés, de ezt úgy kell tenni, hogy közben a védekezést ne gyengítsék – mondta a koronavírus-járvánnyal összefüggésben Orbán Viktor …
-
A nemzeti újrakezdés éve után, melynek jegyében az elmúlt 2021-es tematikus év eseményeit szervezte a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a mostani évet a cselekvő nemzet évének hirdette meg. Ennek részleteit …
-
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén elfogadta a digitális szolgáltatásokról szóló jelentést, amelynek célja a felhasználók alapvető jogainak védelme az online térben. Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője elmondta: …
-
A NATO közeljövőbeni széthullását jövendölte az orosz parlament alsóházának plenáris ülésén csütörtökön elmondott beszédében Ebrahim Raiszi iráni elnök. „A NATO különböző ürügyekkel és álcákkal takarózva szivárog be országok …
-
A francia nemzetgyűlés határozatot fogadott el csütörtökön az ujgur „népirtás” elítéléséről, és ugyanerre kérte a francia kormányt is. Az ellenzéki szocialisták által beterjesztett határozattervezetet – amely nem von …
-
Kitekintő
A téli olimpiák eddigi házigazdáinál egy kivételével nem megfelelő az időjárás az újabb rendezéshez
A téli olimpiák eddigi 21 rendező városa közül jelenleg csupán egy alkalmas rá, hogy az időjárás szempontjából a jövőben is kedvező és biztonságos feltételek mellett adhasson otthont havas-jeges …