A lakosság harmada nem engedhet meg magának egyhetes nyaralást sem, az európai átlag 27%. A fő ok a magas hazai létfenntartási költségek és az infláció – közölte elemzésében …
Magazin
-
-
Magazin
Romlott a gazdasági hangulatindex az EU-ban és az euróövezetben augusztusban, Magyarországon javult
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban augusztusban az előző hónaphoz képest, miközben Magyarországon javult – derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának …
-
Nyugat-Szlovákia több járásában csütörtökön (augusztus 28.) délután első fokú figyelmeztetés lesz érvényben a szél miatt. Egyes területekre a forróság miatt adtak ki figyelmeztetést – tájékoztatott a közösségi hálón …
-
A szülőknek beszélgetéssel kellene felkészíteniük a gyereküket az iskolakezdésre – javasolják a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szakértői. Azt is tanácsolják, bátorítsák a gyereket azzal, hogy az iskolában új barátokat …
-
A rendszeres alvási rend kialakítását már az iskolaév kezdete előtt érdemes elkezdeni, hogy a gyermek megszokja és elsajátítsa azt – hívja fel a figyelmet a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi …
-
A kontinensen január óta 27 chikungunya-lázas esetet regisztráltak. Nyugat-nílusi vírusos megbetegedésből pedig 335 esetet jelentettek, ami az elmúlt három évet nézve a legmagasabb szám. Chikungunya-vírus tekintetében jelenleg Franciaország …
-
Magazin
Befogadó közösség tagjaiként fejlődhetnek a felvidéki hallgatók a Széchenyi István Egyetemen
A Széchenyi István Egyetem egyre népszerűbb a szlovákiai magyar fiatalok körében. Nemcsak a magas színvonalú képzések és a modern infrastruktúra, hanem az inspiráló, befogadó közösség is hozzájárul ahhoz, …
-
A Szlovákiai Kiadók és Könyvkereskedők Szövetsége felmérése szerint nálunk is évről évre csökken a rendszeresen olvasó egyének száma, tavaly óta például 46 százalékkal. Ennek kapcsán tájékoztattak új kezdeményezésükről, …
-
Galgóc városa ideiglenesen megváltoztatja a Vág folyón átívelő híd megvilágítását. A következő napokban a hidat kék színnel világítják meg. Ennek oka a kérészek tömeges rajzása. „Ez a lépés …
-
A tavasztól őszig tartó pollenszezon folyamatos megpróbáltatások elé állítja a pollenallergiások szervezetét. A két leggyakoribb allergén növény, a fekete üröm és a parlagfű virágzása csak most kezdődik. A …

