A Szövetség országos elnöksége egyhangúlag megszavazta, hogy a december 9-i kongresszusunk elé köztársaságielnök-jelöltként fog javasolni. Amennyiben a kongresszusunk bizalmat szavaz, vállalom a jelölést – írta Forró Krisztián bejegyzésében.
Forró Krisztián
-
-
Itt és Most
Szijjártó Péter Pozsonyban: Számítunk a Szövetséggel való közös munkára és együttműködésre
Szlovákiai hivatalos látogatása során Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a Szövetséggel is tárgyalt, majd Forró Krisztiánnal közös sajtótájékoztatót tartottak. Forró Krisztián köszönetét fejezte ki Szijjártó Péternek, hogy …
-
A szlovákiai választási rendszer lehetőséget ad arra, hogy a választó ne csak pártra, hanem azon belül konkrét jelöltekre is szavazhasson. A 2023-as parlamenti választásokon a felvidéki magyarság körében …
-
Forró Krisztián a TA3 műsorában elmondta, történelmi eredményt ért el a Szövetség, hiszen mióta az MKP kiesett a szlovák parlamentből, azóta ez a legjobb elért eredmény, a párt …
-
Nehéz reggelre ébredt az a 130 ezer magyar, aki a szavazatát a Szövetségre adta. Mindössze mintegy 20 ezer szavazat hiányzott ahhoz, hogy a párt parlamenti tényezővé váljon. Forró …
-
A Szövetség a szavazatok 99,4 % feldolgozottságánál 129 850 polgár szavazatát nyerte el, ami a parlamenti küszöb eléréséhez kevésnek bizonyult a 4,47 %-kal. A preferenciaszavazatok sokatmondóak, hiszen a …
-
Itt és Most
Forró Krisztián: ha nem akarjuk, hogy csak mutatóban maradjanak itt magyarok, akkor szombaton döntenünk kell!
Ha az előttünk álló parlamenti választásokon nem mutat közös erőt a felvidéki magyarság, aligha tudjuk megismételni a tavalyi megyei sikert, a belengetett közigazgatási reformokkal pedig az utolsó szöget …
-
Régió
Szijjártó Gútán: „félmillió ok van arra, hogy Magyarország és Szlovákia jó kapcsolataira törekedjünk”
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere egy három évtizede Gútán működő családi vállalkozás megújult gyártóüzemének ünnepélyes átadóján úgy fogalmazott, a Baross Gábor Program segít a felvidéki magyar közösség …
-
Itt és Most
„Kis híján félmillió okunk van arra, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok folyamatos fejlesztésén dolgozzunk”
Közel félmillió magyar ajkú ember él a Felvidéken, tehát kis híján félmillió okunk van arra, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok folyamatos fejlesztésén dolgozzunk – jelentette ki Szijjártó Péter Magyarország …
-
Ünnepnap volt tegnap Nagycétényben, ahol a Manócska Óvoda bejáratánál székelykaput avattak. A Csemadok Tiszta Forrás Alapszervezete és a Zoboralja Kht. szervezésében sorra került rendezvény sokkal többet jelent egy …