A legkisebbek hangján szólalt meg édes anyanyelvünk a Nagykaposi Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda szervezésében megvalósuló versmondó találkozón tegnap, április 18-án a helyi Magyar Közösségi Házban. A versmondó találkozónak …
Rákóczi Szövetség
-
-
A felvidéki, így a zoboralji szülőknek is április folyamán kell iskolát választaniuk iskolaérett gyermekeik számára. Ebből az alkalomból adódóan a magyar iskola választásának népszerűsítése érdekében a Rákóczi Szövetség …
-
A Rákóczi Szövetség támogatóival összefogva mintegy 11 ezer iskolatáskát juttatott el sokszáz külhoni magyar iskolához, hogy a tanítók ezzel is köszönthessék a beíratott gyermekeket és megköszönhessék a szülők …
-
A hétvégi magyar iskolák a magyar közösségek motorját jelentik, hiszen azzal, hogy a szülők beadják oda tanulni a gyermekeiket, maguk is az egyesület részévé válnak – mondta a …
-
A magyar Országgyűlés 2012. december 3-án nyilvánította emléknappá április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját. A Rákóczi Szövetség minden évben fontosnak tartja, hogy méltó módon megemlékezzen …
-
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai, szerdától május 3-ig várják a jelentkezéseket – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten. A kérelmeket …
-
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke 2024. április 3-án (szerdán) 11.00 órakor sajtótájékoztatót tart a Szülőföldön magyarul program – a szomszédos országokban magyar nyelven tanuló …
-
Az 1676. március 27-én született fejedelem egyszerre tudott az ország felelős vezetője, hadvezére és korának meghatározó, istenhívő gondolkodója lenni – közölte Csáky Csongor a Rákóczi-emléknapon.
-
Március 27-én, szerdán 11 órakor, az ország főterén, a Kossuth téri Rákóczi-lovasszobornál emlékezik névadójára a Rákóczi Szövetség, mintegy 200 budapesti középiskolás diák részvételével. II: Rákóczi Ferenc fejedelem 348 …
-
Összesen 45 Kárpát-medencei középiskola közel 7000 diákja utazik a március 15-i nemzeti ünnepen legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni és emlékezni a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási …