Durica Katarina, azaz Katalin nagysikerű regényét a Szlovákul szeretnit Budapesten is bemutatták a nagyközönségnek, méghozzá a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az írónő második könyvét vele együtt három – ugyancsak felvidéki – barátnője mutatta be, így Galán Angéla televíziós újságíró és dokumentumfilmes, Bodó Mária televíziós szerkesztő és műsorvezető, illetve Kerekes Vica színésznő, aki részleteket is felolvasott a könyvből.
Bár az esemény apropója a könyv bemutatója volt, a vörös termet színültig megtöltő közönség mégis sokkal többet tapasztalhatott egy puszta könyvismertetőnél. Felvidékiség, identitás, otthonkeresés, vagy mondjuk felvidékiként élés Budapesten, magyarként Szlovákiában, az otthon és a haza fogalmának boncolgatása és még sok hasonló téma került napirendre az est folyamán, melyre a négy hölgy szubjektíven, de felettébb őszintén próbált válaszokat találni.
A könyv tételmondatául választott „Hazatérni annyit tesz, mint elszámolni mindazzal, amit magad mögött hagytál” is ezt a kérdéskört predesztinálja. A téma örök, gyakorlatilag nincs olyan felvidéki magyar, akiben az élete során ne merülnének fel ezek a kérdések, és ne filozofálna rajta éjjeleken át a barátaival. Így természetes, hogy ahogy egy jó beszélgetés során lenni szokott, legalább annyi újabb kérdés is felmerült.
A könyv beharangozója ezt a témát így boncolgatja: „Hol az otthon? Ahol a legjobb. Ahol a mobiltöltőd tartod. Ahol automatikusan csatlakozik a wifihez a net. Ahol a szomszéd visszaköszön. Ahová kora tavasszal elteszed a télikabátod. Ahol a januári árleszállításkor vásárolt karácsonyi díszeket tárolod a következő karácsonyig. Ahol jó az illat. Ahol a postaládán ott a neved. Ahol, ha eltéved valaki, útba tudod igazítani.” Mindez viszont csak a felszíne annak a mélyreható gondolatiságnak, amit az írónő az olvasóval együtt igyekszik megérteni a regény vonalvezetésén keresztül. Hogy eljut-e a könyv a megoldásokig, azt mindenki döntse el maga. Ezekre a felettébb nehéz kérdésekre ugyanis nincs egyértelmű válasz…
Maga a cselekmény a ’80-as évekbe kalauzol minket, ahol a főhősnő érzésein, gondolatain keresztül megtudhatjuk, milyen volt akkoriban Szlovákiában, Pozsonyban magyarnak lenni. Milyen előítéletek működtek és működnek ma is, és van-e feloldozás a múlt bűneire? Életképes lehet-e egy képzeletbeli és valós határokon átívelő szerelem? Milyen érzés felnőtt fejjel szembesülni a gyermekkor elhallgatott titkaival?
Durica Katarina könyvével (Fotó: Durica Katarina közösségi oldala)
Petra egy bécsi galéria megbízásából Tanzániába utazik, hogy potom pénzért kézműves dísztárgyakat vásároljon. A déli kontinensen egy európai kalandorok által lakott hotel fogadja, ahol új barátokra tesz szert, de az önfeledt pillanatokra súlyos bűntény árnyéka vetül. Sali a ruandai mészárlások elől menekülve jut el Belgiumba, majd az USA-ba, de lelki sebeire sehol sem talál gyógyírt. Petra az a nő, aki mellett végre igazán önmaga tud lenni, de vajon kibírja-e a szerelmük a megpróbáltatásokat?
Paul feladja jól jövedelmező irodai állását, mert kiölte belőle a szenvedélyt. Szabadon szeretne élni, kötöttségek nélkül. Dar es Salaamba utazik, hogy körbebiciklizze a Kilimandzsárót. Itt találkozik Petrával és Salival, akik szintén a boldogságot keresik. Mindeközben Károly, a csallóközi magyar emigráns, aki a hetvenes években Karol lett Pozsonyban, majd Charles Ausztráliában, az utolsó óráiban eléri, hogy újra együtt legyen a család.
A cím viszont kissé megtévesztő, hiszen valójában szó sincs „szlovákul szeretésről” a könyvben. A szereplők magyarul szeretnek, szlovákiai magyarul. Petra egy alkalommal ki is mondja, hogy „soha nem álmodott szlovákul, és sosem tudott szlovákul szeretni.”
A cím miatt érték negatív kritikák is a könyvet. De az írónő bevallása szerint éppen azért választotta ezt a címet, hogy legyen az egészben egy ilyen csavar is.
A beszélgetést követően az érdeklődők a témához szorosan kötődvén maradtak a felvidéki tájakon, hiszen olyan felvidéki ínyencségeket lehetett megkóstolni, mint a Kukkónia hagyományos csallóközi termékeit: disznótoros mangalicakolbászt, töpörtyűt, a muzslai Borvák Pincészet borait, vagy éppenséggel a komáromi Chocomaze manufaktúra csokoládéit.
A beszélgetés végén szó esett a jövőről is, az írónő ugyanis már belekezdett a legújabb könyvébe, melyben a’90-es évek csallóközi maffiaáldozatainak történeteit dolgozza fel.
