Két fontos eleme az ügynek, a pénz és a víz. Az előbbi a károk és a számlák rendezését, az utóbbi a Duna hasznosítását jelentené. Egyelőre még nincsen megoldás. A jelenlegi helyzet szerint a folyó vízmennyiségének a nyolcvan százalékát Szlovákia használja a bősi erőmű üzemeltetéséhez, szakemberek szerint jogsértő módon.
Bős-Nagymaros története több mint ötven éves. 1956-ban született az ötlet, majd ’77-ben megkötötték a szerződést az erőmű építéséről. A szlovákok 1992-es vízelterelése után Magyarország felmondta a szerződést, majd néhány év múlva a hágai bíróság hozott ítéletet.
A hágai ítélet szerint ugyanis kétoldalú szerződésben kellett volna rendezni a vízmegosztást. Az elvben közös folyószakaszból elsősorban Szlovákia profitál: az áramtermelés, a hajózás, az öntözés, a vízi sportok hasznainak döntő többségével. Magyarországon eközben a vízhozam megcsappanása óta folyamatosak a környezeti károk.
Szlovákia egy második vízlépcsőt szeretne, míg Magyarország nem. Szomszédaink és néhány hazai szakember mélyítené a folyó medrét, míg a magyar tárgyalódelegáció ellenzi ezt. A magyar károkat és az elmaradt hasznot számon tartják, de hogy ki és mikor fizeti ki, azt senki sem sejti.
MR1