Az Európai Bizottság új kereskedelmi biztosa felszólította a tagállamokat, hogy továbbra is tartózkodjanak a protekcionista gazdaságpolitikától, a versenypolitikáért felelős biztos pedig az állami támogatásokkal kapcsolatban figyelmeztetett ugyanerre.
„Az intervenciók és az állami támogatások túlzott igénybevétele most vonzó megoldásnak tűnhet, de a jövőre nézve nagy károkat okozhat” – mondta Catherine Ashton egy brüsszeli konferencián.
Hasonló véleményen volt Neelie Kroes, a versenypolitikáért felelős európai biztos is, aki szerint el kell kerülni, hogy állami támogatás-hullám induljon el a tagállamokban. A Bizottság holland tagja szerint egy-egy ország válságkezelési tervének kidolgozása során a többi tagállam érdekeire is tekintettel kell lenni. Kroes hangsúlyozta, hogy az állami támogatás odaítélése előtt meg kell győződni arról, hogy nem juttatja-e a kedvezményezettet aránytalanul nagy előnyökhöz a versenytársaihoz képest.
A Bank of England tegnap közzétett adatai szerint egyébként az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az eurózóna tagállamainak pénzintézetei eddig több mint 2,2 billió (ezer-milliárd) eurót veszítettek a gazdasági válság miatt.
EUvonal