Igen megtisztelő, hogy egy korábbi, e portálon megjelent jegyzetemmel hozzájárulhattam egy költői kérdés megválaszolásához, amely Surján László európai parlamenti képviselőben fogalmazódott meg. Ezúttal azonban, ha már így alakult, bennem fogalmazódtak meg – cseppet sem költői – kérdések.
„A Felvidék Ma csípősen gúnyos hangon számolt be Bokros Lajos gesztusáról. Érdemes talán másnak is, mint a megkritizált személynek megismernie, milyen érzést váltott ki a leginkább érdekeltekből, a felvidéki magyarságból ez a bokrosi gesztus. Megértve a cikkíró, Szűcs Dániel elkeseredését és kiábrándultságát, azt mégsem gondolom, hogy a szankciók hiánya tenné béna kacsává az Uniót. A szándék és akarat hiányzik, a szemlélet hibás. A konfliktus szőnyeg alá seprése mindig kényelmesebb, mint egy határozott fellépés. Annak érdekében, hogy ez változzék, jelentős esemény volt az a vita, amelyet kedden éjjel folytattunk. Még akkor is, ha valóban nem lesz most következménye. Az egyébként mindig lassan alakuló Uniót sok-sok lépésben tudjuk átalakítani. A keddi vita csak egy csepp volt. De nem a tengerben lévő, hanem az, amelyik kivájja a követ.
Ezek után visszatérek a kérdésre: Van-e felesleges gesztus? Itt a válasz: felesleges, ha gusztustalan”.
Mindjárt megjegyzem, Surján Lászlónak is kiváló érzéke van a jól adagolt, művészien kimunkált és kellő módon, kellő időben adagolt csípős gúnyhoz. Idézet az MKDSZ honlapján megjelent írásából:
„Történt, hogy a költségvetési bizottság egyik ülését éppen Szlovákia nemzeti ünnepén tartottuk. Felszólalásom során valami ilyen megoldás jutott eszembe, hogy teljesítsem a feladatot:
Anyanyelvemen szóltam, mert ezzel is tiltakozni akartam minden olyan törvény ellen, amely korlátozza az európai polgárokat anyanyelvük használatában. Ebből az alkalomból köszöntöm szlovák kollégáimat nemzeti ünnepük alkalmából.”
Micsoda különbség Bokroshoz képest! No de vissza a lényegre. Ami pedig ez: „mégsem gondolom, hogy a szankciók hiánya tenné béna kacsává az Uniót. A szándék és akarat hiányzik, a szemlélet hibás. A konfliktus szőnyeg alá seprése mindig kényelmesebb, mint egy határozott fellépés”.
Ha ez így van, ahogy Surján László írja – márpedig miért ne lenne, elvégre belülről láthatja mi folyik „odakünn” – akkor még rosszabb a helyzet. Ha csak annyi lenne ugyanis a baj, mint amit magam gondoltam – hogy tudniillik a szankciók (és megfelelő jogintézmények) teszik impotenssé az Uniót – akkor ezt még valahogy csak-csak lehetne kezelni. Viszont, ha eleve nincs szándék és akarat a javításra, ha alapjaiban beteg az uralkodó szemlélet, ha a konfliktus szőnyeg alá seprése a bevett, a többség számára megnyugvást hozó gyakorlat – s ha ez így kimondatott – akkor az már komoly bajt jelent. Erős kétségeim vannak afelől, hogy az EP-ben rendezett viták – amilyen a nyelvtörvényről folytatott volt – ezen érdemben tudnának változtatni. Valóban minden tiszteletem azoké, akik mégis vívják harcukat a jogainkért, érdekeinkért, megmaradásunkért. De vajon bízhatunk-e ebben a „mindig lassan alakuló Unióban”, mint a jogainkért folytatott küzdelmünk egyik eszközében, lehetőségében? Mert ha csak így, „cseppenként” lehet lyukat vájni a kőbe, akkor félő, hogy mire az a kő megadja magát, addigra már nem lesz kiért. Szlovák felebarátaink ott Pozsonyban ugyanis valami oknál fogva egész más tempóban igyekeznek gondoskodni rólunk, s megoldani a magyarkérdést.
Remélem nem az én borúlátásomnak, de Surján László bizakodásának van alapja…
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
