Elsősorban – sőt, mit tagadjam: kizárólag – politikai-közéleti témákban tüsténkedő tollforgatóként mondhatni a saját várakozásaimat is felülmúlva tűrtőztettem magam az előttünk álló megyei választásokkal kapcsolatos véleményalkotást illetően. Eddig. Ennek oka nem más, mint egy jókora tükör lakásom előszobájának falán, melybe – fogadjon is bármilyen látvány – időnként kénytelen vagyok belenézni. S akkor már igazán nem mindegy, milyen lelkiismerettel. Hogy e dilemmával nem vagyok egyedül, jól mutatják a különböző internetes oldalakon, közösségi portálokon megfogalmazott vélemények, melyek finoman szólva sem a felvidéki magyarság nagy arányú érdeklődését mutatják a közelgő választásokon való részvételt illetően. De ami igazából a klaviatúra elé ültetett, az az alábbi – Berényi József Facebook-oldalán napvilágot látott – olvasói bejegyzés: “Peredből nem lakunk jól”.
Ami azt illeti, egyébként valóban nem. Peredtől legjobb esetben is elmegy az étvágyunk, de inkább az erős émelygés a jellemző. Erről azonban már bőségesen elmondtuk, amit el lehetett mondani.
A lényeg itt és most a megyei választásokon való részvétel, az azon induló pártokhoz való viszonyulásunk – és itt jön a képbe az a bizonyos tükör az előszoba falán. Mert mondhatom-e jó lelkiismerettel, hogy gyerekek, kapjátok össze magatokat és hétvégén tekerjetek el a legközelebbi szavazóhelyiségbe és nyomjátok be minél nagyobb arányban a magyar párt képviselőit a megyei képviselő-testületekbe? Tehetem-e ezt jó lelkiismerettel úgy, hogy közben mától kezdve egy éven keresztül minden nap tudnék olyan cikket írni, melyben ugyanezen párt eddigi történetének disznóságait, a felvidéki közösség ügyében elkövetett mulasztásait, baklövéseit taglalnám – és még csak egyszer sem kéne ismételnem magamat? Tudnék-e érdemben – és ami fontosabb: őszintén – vitatkozni azokkal, akik számon kérik a korábban a parlamentben, sőt, kormányban is tevékenykedő párton közösségünk drámai népességfogyását, a komáromi nagygyűlés (jövőre ünnepelhetjük a huszadik évfordulóját) be nem váltott reményeit, a beláthatatlanul messze lévő autonómiát, a kétnyelvűség megvalósításának hiányosságait, stb? És akkor még a “Peredből nem lakunk jól” mögött kétségkívül meglévő súlyos valóságról: a magyar régiók elsorvadásáról, a kirívó munkanélküliségről, kilátástalanságról nem is beszéltünk.
Mindezek együtt így elég tömény elegyet adnak ahhoz, hogy az ember inkább a helyi söntés és ne a szavazóhelyiség felé vegye az útját szombaton. Jómagam ugyan egyikkel sem élhetek: előbbi élvezetétől az orvos, utóbbitól maga a szlovák parlament tiltott el, így csak annyit tehetek: mindezek ellenére, sőt, éppen a fentiek miatt gondolja át még egyszer mindenki, (akit illet) hogy valóban az otthon maradás-e a felelős hozzáállás közös ügyeinkhez. A képlet ugyanis végtelenül egyszerű: ha te otthon maradsz, attól még mások elmennek. És ők, a kevesek, hoznak egy döntést, ami rád is fog vonatkozni, ha tetszik, ha nem. Jövő ilyenkor már késő lesz pislogni a számunkra kedvezőtlen összetételű tanács számunkra kedvezőtlen döntései miatt. Ez az egyetlen ok, ami miatt a hibákat, hiányosságokat el nem feledve, de mégis tiszta lelkiismerettel el lehet menni és el is kell menni hétvégén szavazni. Egyszerűen vitális érdekünk, hogy a felvidéki magyar közösség első körben helyi szinten erőt mutasson fel és megerősítse pozícióit. A hétvégi voks úgyszólván itt és most a nemzeti minimum, amiben minden itt élő magyarnak egyként kell mozdulnia. Ha most langyosnak mutatkozik a tisztelt publikum, utána ne lepődjék meg, ha kettes fokozatba kapcsolják a húsdarálót a szlovák nagypolitika mészárosai.
És még valami: nem tartom többnek olcsó demagógiánál, hogy politikusainknak csupán csak most, a kampányidőszakban fontos a jónép, utána pedig már lényegében utolérhetetlen. Bár sajnálatos módon valóban hiányzik jogrendünkből a visszahívás intézménye (ami nagyon üdvös lenne egyébként), a mai világban már nem lehet csak úgy elsunnyogni éveket a pártházak mélyén. A közösségi média és a civil mozgalmak erejének köszönhetően ma pillanatok alatt szénné lehet égetni azokat a politikusokat, akik letértek az általuk ígért ösvényről. Ennek megvalósításához pontosan ugyanaz az erő és összefogás kell csak, mint a voksoláson való részvételhez. Tehát igenis, van remény. Rajta!
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
