Fordulatos mérkőzésen a vártnál nehezebben nyert a komáromi MBK Rieker kosárlabdacsapata az év utolsó fordulójában a vendég Besztercebánya ellen. A komáromi sikerben Juevalh Myles döntő szerepet játszott, a hazaiak légiósa huszonöt ponttal csapata legeredményesebbje volt.
Hogy ne legyen könnyű dolga az MBK-nak, arról elsősorban a szintén amerikai Lowe gondoskodott. A közép-szlovákiaiakat erősítő játékos erényeit jól ismerheti a komáromi közönség is, Lowe ugyanis korábban szerepelt a piros-fehér együttesben, és most újra megcsillogtatta kivételes képességeit. Az amerikai a mezőny legeredményesebbjeként huszonnyolc pontot jegyzett, nem rajta múlott, hogy a fordulatos mérkőzésen – előbb a hazaiak, aztán a vendégek, majd megint a hazaiak vezettek – csapata végül 84-82-es vereséget szenvedett. Rónék az Inter és a Nitra mögött a harmadik helyen szilveszterezhetnek.
Szoros csatában nyert az Inter hazai pályán a forduló előtt a harmadik helyen álló Svit ellen. A bajnoki címet őrző pozsonyiak Starosta és Graham vezérletével és a második negyedben nyújtott remek teljesítményüknek köszönhetően 90-84-re diadalmaskodtak. A Privigye-Léva találkozón Klarič volt a hazaiak nyerőembere, aki huszonnégy pontot vállalt, csapata könnyedén, 87-72 győzött. A Nyitrabánya-Igló mérkőzést elnapolták, a Nyitra szabadnapos volt. A 22. forduló mérkőzéseit január 4-én rendezik.
Felvidék.ma
Fotó: sita
{iarelatednews articleid=”43061,42877,42779,43356″}