Sok tanulságot levont a felvidéki média és a közvélemény a megyei választások eredményeiből. Az elemzéseket szemlélve arra lettünk figyelmesek, hogy a női politikai szerepvállalás még mindig háttérbe szorul. A számadatok azt mutatják, hogy a nők közül kevesen választhatóak és kevesebben is szavaznak rájuk.
A forrásokat kutatva láthatjuk, hogy Szlovákia nyolc megyéjéből kettőben a megyeelnök személyére nem állítottak női jelöltet. Konkrétan Nagyszombat és Eperjes megyéről van szó. Meg kell említenünk viszont Zsolna megyét, ahol az elkövetkező öt évben Szlovákiában egyedüliként női megyeelnök látja el a feladatokat.
A megválasztott képviselők esetében sem jobb a helyzet, hiszen közel hat és félszer több férfi került be a megyei parlamentekbe, mint nő.
Vegyük nagyító alá a választási eredmények tekintetében magyar szempontból legsikeresebb megyét, Nagyszombatot. A kimutatások szerint elmondható, hogy a megye mind a hét járásában több nő él, mint férfi. Mégis ebben a megyében érkezett a november 4-ei megyei választásokon a legkevesebb szavazat a női jelöltekre. A megválasztott képviselők 92,5%-a férfi, amit ha arányaiban szeretnénk érzékeltetni, akkor ez azt jelenti, hogy tizenkét férfi után következik egy nő. Összesen hárman vannak, akik közül az MKP színeiben Hervay Rozália gyűjtötte be a legtöbb voksot.
Országos viszonylatban csak Pozsony és Trencsén megyékben magasabb az átlagnál a női politikusok száma. A leadott szavazatok közel egynegyede érkezett a női nem képviselőire. Ami azt jelenti, hogy ezekben a megyékben a szavazati joggal rendelkező polgárok közel három férfi után egy nőt juttattak be a testületekbe.
Az okok kutatása
Az okokat kutatva visszatekintettünk a választójog általános kiterjesztésének történetére, hogy lássuk, hogyan változott a férfiak és a nők politika iránti érdeklődése az elmúlt száz évben.
Az első tény, hogy a nők választójoga és ezzel együtt a választhatósága nem egyidős a férfiakéval.
Csehszlovákia 1918-ban megerősítette alkotmányában az általános választójogot, húsz évvel később viszont még mindig csak kilenc európai országban rendelkezett minden felnőtt férfi és nő választójoggal.
Magyarországon az első haladó szellemű választási törvényt már nem Pozsonyban, hanem Pesten, 1848-ban alkották meg. Ekkor a férfiak joga is kemény feltételekhez volt kötve. A nők pedig csak mintegy hetvenkét évvel később, 1920-ban, szintén korlátozásokkal járulhattak először az urnák elé.
A korabeli kutatások beszámolnak arról, hogy Magyarországon is voltak egyes csoportok, amelyek a női választójogért felemelték a szavukat, mégis az volt tapasztalható, hogy a 20-as, 30-as években a választásra jogosult nők közül is csak kevesen mentek el szavazni. A források vizsgálata alapján azt mondhatjuk, nem mutatkozott tömegigény a jog gyakorlására. A magyar nők részéről nem volt tapasztalható olyan erőteljes érdeklődés sem a választójog, sem pedig a választhatóság iránt, mint Angliában vagy Amerikában.
A történéseket követve láthatjuk, hogy nem is következett be az egyenlőség, csak huszonöt évvel később, 1945-ben, a II. világháború után.
A nők választhatósága a század eleji sajtóban
Érdekes gondolat azonban, hogy a századfordulón a magyar politikai férfi elit megmosolyogta az Európában folyó, női választójogért vívott harcokról érkezett híreket. Az Új Idők című képes hetilap újságírója a XIX. század elején az alábbi intrikát jegyezte le:
„Talán még tíz esztendő sem telik el s az új országház pompás termében a viharos derültséget csengő kacagás váltja fel.
Szegény elnök! Hány csengettyűt fog majd elkoptatni, csendre intvén a tisztelt Házat, s hányszor fog majd elhangzani az intő szózat:
– Kérem, a tisztelt képviselő hölgyeket, ne méltóztassanak diskurálni a szónok beszéde alatt!”
A tények ismeretében a megyei képviselő-testületekbe került hölgyek csekély száma miatt még a XXI. században sem kell a túlzott diskurálásuktól tartani, annak ellenére, hogy a választójoggal és az automatikus választhatósággal a XX. század óta szabadon élhetnek a szebbik nem tagjai is.
