Tizenhatodik alkalommal szervezték meg március 9-e és 11-e között a Textiles Konferenciát Békéscsabán a Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Karán. Az idei rendezvényre a kézművesek pályaműveit a határon túli területek mintáiból várták. A Felvidéket a Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhely tagjai képviselték, a csoport tagjainak több alkotását is kiállították.
A szervezők szerint soha olyan nagy mennyiségű pályamű nem érkezett be, mint az idén, nagyon sok zoboralji mintát dolgoztak fel, de Pozsony környéki és gömöri mintákat, valamint a szlovák területek népi mintáit is megalkották a művészek.
Az idei évben összesen 497 egyéni alkotó és 787 csoport pályázott, 1261 munka érkezett be és ebből szakmai zsűri választotta ki azt a 816 művet, amelyet kiállítottak, köztük több alkotást a Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhely munkáiból is.
A konferencia március 9-én vette kezdetét, a zsűrizett alkotásokért járó elismerések átadójával. A díjátadó előtt dr. Lipcsei Imre rektori megbízott a főiskola nevében köszöntötte a konferencia résztvevőit. Beszédében kiemelte: a mondás szerint nyelvében él a nemzet, de a magyarság kultúrájában is él. A kulturális gyökereink szerteágazóak és segítik az együttgondolkodásunkat.
A zoboraljiak által készített munkák a kiállításon (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Az első ismert magyar textília ezeréves
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere beszédében örömét fejezte ki, hogy a Békés Megyei Népművészeti Egyesület meghívására ilyen sokan érkeztek a megyei jogú városba. A polgármester szerint a magyar textilművesség a történetírás szempontjából is fontos. Az első ismert magyar textília Gizella királyné alkotása, amely egy misedarab volt.
Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke elmondta: minden művészeti területnek nagyon fontos szerepe van a kultúra és a jövő szempontjából, ezzel együtt ugyanis átöröklődik a mai kor a jövő számára.
Kékédi László, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ezúttal a külhonba szorult magyarság népi motívumaiból készült alkotásokat vártak a szervezők. Kékédi szerint a népművészeti alkotásokban a készítő lelke is megjelenik, ezért arra kérte a résztvevőket, hogy őrizzék a népművészet csodáit.
Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a kormányzatnak fontos a népművészet (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára beszédében elmondta: az értékek átadását csak azoktól várhatjuk, akiknek fontos a szülőföldjük is. A kormányzat célja, hogy a kulturális értékekhez minden magyar hozzáférhessen. Závogyán Magdolna kiemelte: az idei téma a határon túlra irányította a figyelmet, ennek köszönhetően eddig kevésbé ismert területek népi művészetét is megismerheti a közönség, így a zoboralji népi mintákat és viseletet is.
Zoboralji díjazottak
A Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhely számos alkotással pályázott, a csoport különdíjban részesült, amelyet Balkó Szilvia vett át, akinek a kiállításon is számos alkotása szerepelt. A Balkó Ildikó által varrt gesztei viselet első díjat nyert.
Balkó Ildikó alapiskolás korában kezdett varrni, babaruhákon tanult. A zsűri a gesztei autentikus viseletet értékelte. Balkó Ildikó úgy gondolja: „aki nem szereti a alkotást és a népiviseletet, az nem varrja azt meg, nem tudja megcsinálni. Csak akkor lehet szépen megvarrni egy ruhát, ha azt szeretettel csináljuk. Én pedig nagyon szeretem magát a viseletet is, fiatal koromtól tetszett, és ez a mai napig megmaradt” – mondta Balkó Ildikó.
Balkó Ildikó és Balkó Szilvia a díjak átadásánál és a díjnyertes viseletekkel (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Tanácsot kérni az idősebbektől
„Édesanyámtól tanultam varrni, a nagyanyámat sajnos nem ismertem, 14-15 évesen kezdtem a hagyományőrző csoportban énekelni, kisebb szünet után tértem vissza, de rájöttünk, hogy újra kell alkotni a ruhákat. Ekkor kezdtem el pruszlikot (népies női mellény – a szerk. megj.) varrni, senki nem mutatta meg, hogyan kell, mégis ment. Van egy nyolcvanéves nagynéném, a szalag lerakására ő tanított, illetve, ha tanácsra van szükségem, hozzá fordulhatok. Szerintem a lényeg, hogy amennyiben ebben él valaki, akkor az menni fog, tanácsot kérni persze kell, de a technikára az embernek magának kell rájönnie” – mondta Balkó Ildikó a Felvidék ma kérdésére.
A pogrányi Balkó Szilvia ötévesen kezdett a babáinak ruhát varrni, számára az volt a játék. Már tinédzserként varrt magának is. A népi minták szeretetébe belenőtt, a nagymamájánál tapasztalta, hogyan becsülik a régi viseleteket, milyen szeretettel készítik a mintákat.
A népviselet bája
Balkó Szilvia úgy véli: „Van a népviseletnek egy bája, ami életstílust is jelent. Érezzük a ruhákból, hogyan éltek az őseink, és ez beleivódik az ember lelkébe. A nagymamám ruháit nézegettem, ebből tanultam. Tanulmányoztam a maslikat, a mintákat, és elkezdtem varrni ezeket is, a régit utánozva tanultam meg a technikáját. Mivel varrónő vagyok, az alapok megvoltak, de folyamatosan tanulni kell, keresni és kutatni a régi viseleteket, csak így élhet tovább ez a régi kultúra.” A népi elemeket beépítve új, ma is viselhető ruhák is készülnek a két fiatal alkotó műhelyében.
Március 10-én szakmai előadásokat hallottak a résztvevők, amelyekben a magyar népi kultúra területi tagolódásáról, az erdélyi és a székelyföldi, valamint a moldvai és az alföldi textilkultúráról, a délvidéki viseletekről, a muravidéki és a hetési textilkultúráról, a kárpátaljai hímzésekről volt szó.
Március 11-én a felvidéki textíliákról tartottak előadásokat. Jókai Mária a zoboralji magyarságról szólt. Kiemelte: Kodály Zoltán is járt már a Zoboralján és ő így is nevezte a régiót. Zoboralja eredetileg 13 faluból áll, újabban a Zsitva mente magyar falvait is ide sorolták, azokat a településeket, amelyek a Nyitrai járáshoz tartoznak, valamint Felsőkirályit, amely ma a Vágsellyei járáshoz tartozik, de korábban a Nyitrai járás része volt. Jókai Mária előadásában csak a 13 település művészetéről adott elő.
A Műhely által készített kiállított alkotások (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A kendert maguk termesztették
A népviseleti jegyek alapján a falvak lakói meg tudták egymást különböztetni. Közös volt a kendervászon használata, kendert termeltek, amiből nagyon finom fonalat, cérnát készítettek, ebből készült a díszítés, például kivarrtak és csipkét vertek. Vászonból készültek a női ingek, a pendelyek, a kötények, férfiingek és a gatyák is. Az ingek ujjait díszítették, fontos volt, hogy azok jobb anyagból készüljenek, mint az ing többi része, hiszen azok látszottak ki a pruszlik alól.
A hozomány, a kelengye darabjai otthon készültek, ebben kellett lennie annyi köténynek, hogy életük végéig kiszolgálja őket. Az „ágyra valók” a kelengye tartozékai, a lány 15-16 éves korára ezeknek el kellett készülniük. A lepedők díszesek voltak. A lakástextília is része volt a hozománynak, ezeket is díszítették. Az ötvenes években még varrtak népies ruhát, de a szövetkezetesítés következményeként már nem tudtak kendert termeszteni, s így nem készült vászon sem.
Korai viseletleírások is fennmaradtak
Méry Margit a régi és a mostani viseletekről szólt. Már 1666-ban viseleti szabályt fogalmaztak meg Zemplén megyében, ebben meghatározták, hogy melyik rend mit viselhet, például selymet és bőrt nem viselhetett sem szolga, sem paraszt.
Méry Margit a felvidéki textilkultúra múltjáról és jelenéről adott elő (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
1820-ban már a magyar, a szlovák és a német lakosság öltözetét leíró kötet is megjelent. Fényes Elek is számba vette a viseleteket. A katolikusok és a reformátusok öltözetének megkülönböztetését is leírja, Komárom megyében még a 20. század ötvenes éveiben is más ruhát hordtak a reformátusok és mást a katolikusok. Szeder Fábián munkája is jelentős, 1779-ben Csábon született, leírta a palócok ruházatát, születése helyéből tudjuk, hogy az Ipoly menti palóc viseletet írta le. A 19. századból jól ismertek udvardi és muzslai ruházatleírások is.
A millenniumra készülve adta ki Borovszky Samu Magyarország leírását, melyben nem sikerült az összes megyét feldolgoznia, de a felvidéki megyék mindegyikét leírta, benne a népi viseletet is. Akkoriban a Csallóközben még lehetett találni díszített viseleteket. Méry Margit az ötvenes évektől 130 településen gyűjtött, eredményei kötetben is megjelentek.
Keleti motívumok
Bölcsőtől a koporsóig címmel tartott előadást Nagy Mari, a népművészet mestere és Vidák István, ugyancsak a népművészet mestere, az MMA tagja. Előadásukat népdalokkal színesítették, hogy ezzel is szemléltessék, hol kezdődött a népművészet. Az előadók a martosi rátétesről is szóltak. Martosra akkor jutottak el, amikor keleti szimbólumokat kerestek a magyar népi hagyományokban, amelyeket meg is találtak. 1994-ben jutottak el Martosra, ahol Keszeg Zsuzsanna néni mutatta meg, hogy készülnek az alkotások, melyek jelképeket használnak. A martosiak még ma is varrnak rátéteseket.
Vida István és Nagy Mari a martosi rátétest mutatták be (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
