A fenti címmel jelent meg egy mellbevágó interjú Zuzana Falathová muzeológussal, aki jobban ragaszkodott a történelmi tényekhez, mint azok szlovák ferdítéseihez, így meg is kapta, amit a ma Szlovákiájában (mely országgal egyébként történelmi szinten állnak Magyarország kapcsolatai, úgy mondják) megérdemel: kirúgást. És még egy csomó minden mást, ennél durvábbat, amelyek miatt a fenti cím egyáltalán nem hatásvadász, hanem maga a szlovákiai valóság. Ahol múlt és jelen egybeér.
A Magyar Hírlapban ma megjelent interjúban a fiatal muzeológus az elmúlt év kálváriájáról, s annak betetőzéséről, a munkahelyéről, a pozsonyi városi múzeumból való kirúgásáról beszél, csak mert ki merte mondani: „az igazság egyértelműen a magyaroké”, s rendszerszerűen tömik a szlovákok fejét, az iskoláktól kezdve a magyarellenes történelmi hazugságokkal.
Falath a Magyar Hírlapnak elmondta:
„Zolo Mikeš az Aktuality.sk oldalon – ez az egyik legolvasottabb szlovák hírportál – az egész mondanivalómat kiforgatta, politikai kontextusba helyezte, belőlem pedig tulajdonképpen magyar sovinisztát gyártott. Mivel a felvidéki szlovákok zöme nem tud magyarul, csak ezzel a verzióval találkozott, és egyből el is hitte, amit ott olvasott. S mint később láttam egy cikkében, ez nem véletlen félrefordítás, hanem szándékos rosszhiszeműség volt a részéről.”
És a gépezet beindult: kollégák, szakmabeliek és azon kívüliek szinte egyként vonultak fel a fiatal muzeológus ellen és támadták nemcsak szakmai becsületében, de személyében is. Egészen az olyan fenyegetésekig, amelyek közül egy a fenti címben is olvasható.
A múzeum igazgatója már egy évvel ezelőtt, az interjú megjelenése után világossá tette számára, hogy nincs helye többé a munkahelyén, de akkor még nem merte vagy akarta kirúgni a médiavisszhang miatt. Ez az idő azonban most jött el. Csakhogy egyvalamiben tévedett a pozsonyi múzeum mákagyú igazgatója: médiavisszhang most is lesz, és ez már el is kezdődött. A Magyar Hírlapban megjelent interjút például ITT lehet elolvasni – mindenképpen ajánlott.
Nem mintha felvidékiként bármi újat tudna bárki is mondani a tudatos ferdítésekről, történelemhamisításról, az egyáltalán nem leplezett magyarellenességről, a szakmai szabályok arcul köpéséről. Mindarról, amitől ez az ország annyira gyomorforgató számunkra.
De próbáljuk megszívlelni Falath Zuzana záró sorait, amelyek jelen pillanatban a fantasztikum területére tartozó vágyálmok csupán, de …hátha, egyszer, valamikor, egy messzi-messzi galaxisban… Amikor a „soha nem voltak ilyen jók a szlovák-magyar kapcsolatok” nem csak üres, habkönnyű lózung lesz, hanem olyan hétköznapi valóság, amelyben egy fiatal szakember karrierjét nem törik derékba csak azért, mert egyszerre akar hű maradni szakmájához és önmagához, családi gyökereihez is.
„Jelenleg a felmondási időmet töltöm, de az igazgató azt mondta, hogy leírtam magam ezekben a körökben, hogy soha többé nem dolgozhatok majd a szakmámban.
Remélem, hogy ez nem lesz mindig így, és tényleg eljön az idő, amikor már nem kell Szlovákiában attól tartani, hogy az embernek derékba törik a karrierjét, ha rámutat nyilvánvaló történelmi tényekre.”
