Eduard Heger (Fotó: Eduard Heger, facebook)

Eduard Heger miniszterelnök felszólította az SaS-t, lépjen egyet hátra. Leszögezte, miniszterelnökként az a célja, hogy együtt maradjon a négyes koalíció.

Richard Sulíknak, az SaS elnökének keddi nyilatkozatára reagált így a kormányfő, Sulík ugyanis kijelentette, hogy az SaS már nem tagja a koalíciónak.

Heger reakcióját a kormányhivatal sajtóosztálya juttatta el a TASR hírügynökséghez. „Fennáll a veszélye, hogy megismétlődik a múltban elkövetett végzetes hiba, amikor Iveta Radičová kormánya összeomlott, mert nem szavazta meg az európai mentőcsomagot. A csomag mégis átment, Robert Fico pedig ezután egyedül kormányzott.

Ennek az lett a következménye, hogy felszámolta a jogállamiságot, és milliárdokkal lopta meg a lakosságot. Ma a történelem megint megismételheti önmagát. A maffia az ajtóban vár, ne nyissuk ki neki”

– reagált Heger.

Sulíknak Igor Matovič pénzügyminiszterrel, az OĽaNO elnökével folytatott vitája szerinte ahhoz vezethet, hogy visszatér Robert Fico (Smer-SD) és „ikertestvére” Peter Pellegrini (Hlas-SD).

Sulík keddi sajtónyilatkozatában közölte, pártja miniszterei részt vesznek a szerdai kabinetülésen.

Leszögezte, a liberálisok abban érdekeltek, hogy a jelenlegi kormány a ciklus végéig folytassa munkáját, de a koalíciós szerződés átdolgozását követelik, Sulík szerint ugyanis többször is megsértették a szerződést.

Ha a partnerek nyitottak rá, az SaS kész tárgyalni. Az SaS a múlt héten felmondta a koalíciós szerződést, az új szerződés kidolgozását augusztus végéig várja, továbbá azt a feltételt szabta, hogy Igor Matovič távozzon a kormányból. Ha ez nem teljesül, az SaS négy minisztere benyújtja a lemondását.

Az OĽaNO visszautasítja a Matovič távozására vonatkozó feltételt. Matovič szerint a liberálisok szeptemberben megbuktatják a kormányt. Az SaS szerint azonban lemondásuk nem jelenti a kormány bukását, előrehozott választást vagy a koalíció szétesését.

(TASR/Felvidék.ma)