Vannak könyvek, amiket újra leveszünk könyvespolcunkról vagy fellapozzuk e-könyv változatukat. Időről-időre visszatérünk egykori olvasmány élményeink forrásaihoz. Kicsit mindig mást üzennek, az évtizedek élmény évgyűrűinek szűrt fényében.
Nekem ilyen Surányi Miklós kétkötetes Széchenyi István regénye, az Egyedül vagyunk. Bölcs és szép ez a könyv, érdemes fellapozni. Nemzeti tükör. Még ma is. Nekem az 1963-ban Buenos Airesben fényes marhabőrbe öltöztetett kiadás fogta meg a fantáziámat formája és tartalma miatt, csaknem 60 éve. Annyit fogok idézni ebből, amennyi belefér 3 percbe. De újabb és újabb 3 percekbe. A legnagyobb magyar gondolataira emlékeztet a Függelékben dr. Theész János.
Három nemzeti vétekkel szembesít a leghívebb magyar.
1. „A nagy hiúság azon fatális nyavalya, melyben mi magyarok nagyon szenvedünk”. 2. A szalmalángszerű lelkesedés a másik: „A magyar szalmatűzként lobban, cserfaként sohasem ég”. 3. A közrestség, meg az irigység a harmadik nehéz hozadékunk: „Mi magyarok tengünk hosszú századok óta, egy magában irigykedő, agyarkodó, már-már pusztulásra fajult méhraj… Alig van köztünk ember, ki a másik megaláztatásán ne örülne”.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)