Május 23-án a lévai Reviczky Házban került sor a Reviczky Társulás berkein belül működő Léva és vidéke helytörténeti szakosztály immár 124. helytörténeti előadására, melynek témája a II. világháborús lengyel menekültek Léván és a mai Dél-Szlovákia területén volt.
A délután külön értékét adta, hogy a téma előadói dr. Molnár Imre történész és Balázs István Miklós, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum igazgatója voltak. Az előadókat és az érdeklődő közönséget Müller Péter, a helytörténeti szakosztály vezetője köszöntötte sok szeretettel.
Örömét fejezte ki, hogy Léva történetének a helyiek által kevésbé ismert témájával ismerkedhettünk meg.
Az esemény Witek Ducki Egy nap a határon c. dokumentumfilmje bemutatásával vette kezdetét, melyből többek között megtudhattuk a II. világháborús lengyel menekültáradat kiváltó okait, valamint a magyar politikai vezetésnek, de elsősorban a magyar civil társadalomnak, a helyi közösségeknek és a magyar családoknak a lengyel menekültek iránt tanúsított önzetlen segítségét és példamutató szolidaritását.
Ezt követően dr. Molnár Imre kiemelte, hogy Lengyelország 1939-es német és szovjet lerohanását követően
60 ezer lengyel civil és 45 ezer lengyel katona lelt menedékre Magyarországon, de vannak történészek, akik ezt a számot 140-150 ezerre is becsülik.
A diplomáciai szalonokban hangoztatott jóindulat a magyar falvak és városok százaiban állta ki a gyakorlat példáját. A Teleki-kormány döntésének értelmében a lengyel menekültekről állami szinten id. Antall József, a Belügyminisztérium IX. ügyosztályának igazgatója gondoskodott, kinek segítője lengyel részről Henryk Slawik diplomata volt.
Majd Balázs István Miklós, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum igazgatója kiemelte, hogy bár Lengyelország és Magyarország a világháború előtt érdekellentétek miatt állami szinten nem épített ki mély kapcsolatot egymással, 1919 után Magyarországon számos lengyel–magyar társadalmi és kulturális szervezet alakult és fejtett ki komoly tevékenységet, mely a magyar társadalom minden szintjén a két nép közötti barátságot tovább mélyítette.
Ürge László (k.) visszaemlékezése (Fotó: Müller Péter)
S az így kialakult közhangulatnak köszönhetően a lengyel menekültek befogadásából és ellátásából a helyi magyar közösségek és családok az első pillanattól önzetlenül vették ki részüket. A Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottság munkájában Károlyi Józsefné, Andrássy Klára és Ilona grófnők személyében a magyar arisztokrácia játszott meghatározó szerepet, Dóró Gábor vezetésével pedig a Magyar Cserkészszövetség végzett kiemelkedő társadalmi munkát a menekült lengyel gyermekek megsegítésében.
A magyar állam a lengyel menekülteket az 1919-es magyar–szlovák határra épített – akkor már az 1938-as határmódosítás miatt üresen álló – Ipoly menti és gömöri csehszlovák kaszárnyákba, valamint az őszi időszak miatt az üresen álló Balaton környéki nyaralókban helyezte el.
De számos üresen álló kastély, magtár, városok határában lévő tábor biztosított fedelet a lengyel menekülteknek. Léván a régi kaszárnyában a II. világháború alatt csaknem 3000 lengyel menekült cserélődött ki, akik közül a férfiak, mint más helyeken is, ha tehették, nyugatra szöktek, hogy ott fegyverrel harcoljanak hazájuk mihamarabbi felszabadításáért. Ugyancsak szó esett arról is, hogy a Magyarország 114 településén szervezetten tartózkodó lengyelek hogyan szervezték meg gyermekeik rendszeres lengyel módszerek szerinti oktatását, valamint arról is, hogy a felnőttek hogyan váltak a magyar gazdaság aktív és értékes tagjaivá.
Gába Zsuzsanna zongorajátéka (Fotó: Müller Péter)
Majd ismét dr. Molnár Imre vette át a szót, aki a „Menekült rapszódia – Lengyelek Magyarországon 1939-1945 – Emlékiratok a bujdosás éveiből” című, lengyel menekültek visszaemlékezéseit feldolgozó kötetből számos lévai és Ipoly menti megható történetet idézett, melyek csodaszép példái az önzetlen felebaráti szeretetnek.
Dr. Molnár Imre kiemelte, hogy
a magyarok II. világháborús lengyel menekültek iránt tanúsított cselekvő szolidaritása kora Európájában páratlan, s a szocializmus időszakában 1989-ig tiltott témának számított. Hangsúlyozta, hogy büszkeséggel töltsön el minden magyart, s különösen minket, felvidéki magyarokat, hogy elődeink ilyen gyönyörű példáját adták felebaráti szeretetüknek és emberségüknek.
Az egész előadás alatt a Lengyel Kutatóintézetben és Múzeumban őrzött, lévai lengyel menekültek életét bemutató korabeli fényképek és dokumentumok vetített formában kerültek bemutatásra, melyeket annak igazgatója digitálisan ajándékként hozott a Reviczky Társulásnak.
A hallgatóság soraiból Ürge László és Müller Gábor gyermekkori emlékeiket idézték fel a Léván tartózkodó, különös sapkájú lengyel menekült katonákról, Ivkovič Sándor pedig lengyel menekült családot befogadó érsekkétyi nagyszüleitől hallott emlékfoszlányokat osztott meg.
Nagy tapssal jutalmazta a hálás közönség a tartalmas előadást. Majd Müller Péter méltató szavakkal, díszoklevéllel és könyvcsomaggal köszönte meg az értékes és színvonalas előadást.
(Fotó: Müller Péter)
Ezzel az esemény még nem ért véget, mert annak szervezői az alábbi szellemi ajándékkal kedveskedtek az előadóknak. Müller Péter elmondta, hogy a nyitraivánkai levéltár őriz egy levelet, mely arról szól, hogy 12 lévai trombitás és 2 dobos 1848 késő őszén a Rákóczi- és az Osztrolenkai indulóval búcsúztatták a hadba vonuló lévai nemzetőröket. Ebben az az érdekes, hogy a Bem apónak az orosz haderő ellen vívott nagy csatájának emléket állító, 1831-ben született Osztrolenkai indulót 17 évvel később már Léván ismerték! Dr. Molnár Imrének köszönhetően a Lengyel Nemzeti Könyvtárból 2024 elején sikerült az induló eredeti kottáját megszerezni. Azóta Gába Zsuzsanna átdolgozta az eredetileg fúvós és ütőshangszerekre írt katonai indulót zongorára, amit Pánikné Hevesi Lívia kottázott le digitálisan.
Majd dr. Molnár Imre és Balázs István Miklós tiszteletére Gába Zsuzsanna remek előadásában felcsendült az Osztrolenkai induló.
Az előadók meghatottan hallgatták a zongorajátékot, melyet kitörő tapssal jutalmaztak a jelenlevők. Dr. Molnár Imre lelkesedésében Petőfi Sándor Az erdélyi hadsereg című versét szavalta el, melynek visszatérő refrénje: „Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszuálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga”.
A lelkiekben felemelő délután az előadó és az érdeklődő hallgatóság szívélyes beszélgetésével és újabb tervek szövögetésével folytatódott.
(MP/Felvidék.ma)
