Az energiahatékonysági világnaphoz igazítva március 6-án szervezte meg első alkalommal határon átnyúló versenyét a balassagyarmati SZC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola. Az anyaországi tanintézmények mellett az ipolysági Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola csapata is részt vett.
Immár negyedszázada március 6-a az energiahatékonyság világnapja (World Energy Efficiency Day). Célja pedig az, hogy tudatos, megfontolt energiafelhasználásra ösztönözzön, valamint hogy felhívja a társadalom figyelmét a Föld természeti kincseinek végességére és az energiaforrások hatékony felhasználásának szükségességére.
A világnaphoz igazítva szervezte meg a balassagyarmati tanintézmény a Feladatunk az energiahatékonyság terén elnevezésű versenyt.
A szerdai megmérettetésen három balassagyarmati, egy salgótarjáni, egy miskolci, valamint az ipolysági szakközépiskola 4+1 fős csapata vett részt.
A versenyen energiahatékonysági feladatokat oldottak meg, továbbá a témát feldolgozó prezentációt adtak elő, ugyanakkor kvízjátékok is vártak a csapatokra.
Az első alkalommal megrendezett Feladatunk az energiahatékonyság terén verseny az alábbi eredménnyel zárult: első lett az ipolysági Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola csapata, második helyen végzett a házigazda tanintézmény, harmadik lett a balassagyarmati Nógrád Vármegyei SZC Szent-Györgyi Albert Technikum, negyedik lett a szintúgy balassagyarmati Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola, ötödik helyen végzett a Miskolci SZC Bláthy Oszkár Technikum, míg a hatodik helyet a salgótarjáni Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium csapata szerezte meg.
A versenyen a pólóktól az okoseszközökig számtalan díj talált gazdára több helyi vállalkozó, a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum, valamint a Magyar Elektrotechnikai Egyesület jóvoltából.
PP/Felvidék.ma