A Felföldi Dalia Iskola és Dalia Népfőiskola központjában, a Magyar Közösségi Házban nagy örömmel adták át az új közösségi teret, a pavilont, amely féléves munkálatok után készült el. Az átadó mellett megünnepelték a gömöri vándorbölcső útnak indítása ötödik évfordulóját is, amelynek keretében családi napot szerveztek a látogatók számára.
A délután első programja a pavilon felavatása volt. A fából készült építmény kétkezi munkával készült, és magában hordozza néphagyományainkat, akárcsak a telek többi épülete. Fábián Zoltán, aki a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként tevékenykedik Gömörpéterfalán, a saját szerzeményével nyitotta meg az ünnepséget. Zoltán nem egyedül énekelt: néhány gyermek, akik ismerték a dalt, együtt énekelt vele.
,,Ilyenkor a legfontosabb célkitűzésem válik valóra. Megszólítani a fiatalokat a nemzeti identitás kérdésében. Ez ma már csak úgy lehetséges, ha bevonjuk őket. A digitális világ elképesztő mértékben átvette az uralmat a mindennapjaink felett, de ilyenkor az emberek, felnőttek és gyerekek egyaránt rádöbbennek, hogy létezik élet a közösségi médián túl is. Jó volt látni, ahogy a családok és a gyerekek valóban megélték a pillanatot, ahelyett hogy csak továbbgörgettek volna’’
– mondta el Zoltán.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kárpáti Árpád, a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat megbízott vezetője, aki családjával érkezett. Kopecsni Gábornak, a Dalia Iskola vezetőjének és Kárpáti Árpádnak a beszédét követően – a hagyományoktól eltérően – nem szalagátvágás, hanem szalagösszekötés következett, amiben Szó Natália és Kopecsni Sólyom is segédkezett. A szervezők ezzel az összetartozást és az erős kapcsolatot kívánták jelképezni.
Ezután került sor a 23. gömöri vándorbölcső átadására. Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának ajándékát ezúttal a rimaszombati Sósik Regő kapta. A gömöri vándorbölcsőt Mudi Róbert berzétei lelkipásztor honosította meg a felvidéki vándorbölcső mintájára. A Rimaszombati járásban a Gömöri Vándorbölcső Program koordinálását a Szövetség a Közös Célokért rimaszombati irodája és a Rákóczi Szövetség Gömörben Polgári Társulás látja el. Ennek köszönhetően a programhoz anyagi támogatások is igényelhetők. Erről részletes előadást tartott a nap folyamán Pósa Homoly Erzsó.
A meleg napsütés elől a Közösségi Ház pajtatermébe vonultak a gyerekek, ahol kezdetét vette a füleki MeseFigurák interaktív mesés előadása. Ezt követően ismét az udvaron folytatódtak a programok. A Dalia Iskola tagjai egy ötpróbás akadálypályával készültek a gyerekeknek, ahol minden állomáson nyerhettek egy példányt a mesés Balassi-füzetek sorozatból. Volt mocsárjárás, íjászat, kúszás, egyensúlyozás és dobás. A Rákóczi Szövetség támogatásával lehetőség nyílt nemezelés kipróbálására is, amelyet a Motolla Kézműves Baráti Kör tagja, Popovics Judit biztosított. A gyerekek érdeklődve kapcsolódtak be ebbe a tevékenységbe is. Az udvaron feltűnt két óriás mesebáb is, velük
lehetett fényképezkedni és közösen táncolni. A szülő-gyerek vetélkedő nagy sikert aratott. A gyerekek komolyan vették, hogy le kell győzniük szüleiket a kidobócskában. A szervezők örömmel látták, hogy sokan bekapcsolódtak, és hangos nevetés kísérte a játékot.
A nap zárásaként a Felföldi Dalia Iskola harcművészeti bemutatójára került sor, ahol a gyerekeken volt a hangsúly. A legkisebb növendék négy-, a legnagyobb tizenhárom éves volt.
Csizmadia Farkas Zsuzsanna fia, Barnabás is részt vett a harcművészeti bemutatón. Barnabás egy iskolai rendezvény alkalmával találkozott Kopecsni Gáborral és kisfiával, Sólyommal. ,,A bemutató nagy hatással volt a fiamra, lelkesen mondta, hogy ő is szeretne a Dalia Iskola tagja lenni. Én ezt az elhatározását támogattam, mivel úgy gondolom, hogy a magyar nemzeti harcművészet nemcsak a mozgásról és a fizikai erőnlétről szól, hanem olyan értékekre is nevel, mint a tisztelet, a fegyelem és a hazaszeretet. A magyar nyelv megőrzése és ápolása fontos a családunk életében. Otthon magyarul beszélünk, a gyermekeink magyar iskolába járnak, odafigyelünk nemzeti ünnepeinkre, a hagyományaink megőrzésére. Fontosnak tartjuk úgy nevelni a gyermekeinket, hogy büszkén vállalják a magyarságukat. Külön öröm számomra, hogy több mint félévnyi gyakorlás után, a felvételi vizsgát teljesítve, Barnus bekerült a Dalia Iskolába’’ – mesélte a büszke anyuka, aki nagyon jól érezte magát a családi napon.
A helyi önkéntesek jóvoltából finom gulyás készült, a Jesztei Menyecskék pedig ízletes szilvás gombóccal kedveskedtek. A nézelődők kézműves termékeket is vásárolhattak Malina Aletta jóvoltából, aki Tündér Tulipán néven népi motívumokkal és mandalákkal festett ékszereket, valamint használati tárgyakat kínált. Malina Alettát szoros kötelék fűzi nemcsak Gömörpéterfalához, hanem a környékhez is. Az évek során erős barátság alakult ki, így családjával szinte minden rendezvényre ellátogat. Elmondása szerint itt testileg és lelkileg is feltöltődik.
,,Amikor megérkeztünk a családi napra, meghitt, szeretetteljes légkör fogadott. Boldogsággal töltött el, hogy szép számmal jelentek meg a szülők és nagyszülők a gyerkőcökkel. A megnyitó ünnepség megható volt, méltó a helyszín rezgéséhez. Ez a pavilon pedig olyan, mint a mesékben, egyszerűen tökéletes. Én fontosnak tartom, hogy a kislányom egy olyan közegben nőjön fel, ami értéket képvisel ebben a mai fura világban. Itt a Magyar Közösségi Háznál ezek az értékek jelen vannak. Egyik ilyen érték az adok-kapok elv, hogy a mérleg mindig egyenlő legyen. Vagy például az adott szó értéke, a feltétel nélküli szeretet megtapasztalása és még sorolhatnám. A gyerkőcöket nézve pedig ez a biztonságos, felhőtlen játékok helyszíne’’ – mondta el Aletta.
Az esemény nem csupán egy új tér átadásáról szólt, hanem arról is, hogy milyen erős közösséget alkotnak Gömörpéterfalán – egy olyan közösséget, amely az összefogás jegyében építi a jövőt.
Chovan Lilla/Felvidék.ma