Vannak dolgok, amelyek fontosak, s fontosnak is tartjuk, de vannak olyan fontos ügyek is, amelyekre egyáltalán nem figyelünk. És persze vannak lényegtelen dolgok, amelyekkel nem törődünk, vagy amelyeket fölmagasztosítunk. A kulcskérdés az, mennyire vagyunk képesek az események jelentőségét fölismerni, hogy érték- és tudásskálánk szerint a megfelelő reális következtetéseket tudjuk levonni. Sajnos az események valós értékét tulajdonképpen csak utólag tudjuk fölmérni (bár azt sem mindig). Sok minden rendkívül fontosnak tűnik, mint a szalmaláng szerelem, amelyről azonban hamarosan kiderül, átmeneti jelenség volt – a pillanatnyi fontoskodás nem jelent fölismerést. És fordítva: képesek vagyunk szó nélkül elmenni olyan mellett, amiről – persze jóval később – kiderül, hogy bizony meghatározó esemény volt.
Nos, van ilyen. A minap hét korszakos eseményről olvastam, ami állítólag (utólag) alapvetően változtatta meg a világot, mivelhogy döntő hatással volt a további fejleményekre. A megállapítás természetesen szubjektív jellegű, de azért nem árt elidőzni mellette.
A fölsorolás a következő eseményeket említi: 1. az írás feltalálása, 2. a Római Birodalom bukása, 3. Amerika felfedezése, 4. a reformáció, 5. az ipari forradalom, 6. a XX. század két világháborúja, 7. az internet megjelenése.
Efféle szubjektív fölsorolást természetéből fakadóan csak szubjektív megközelítéssel lehet megítélni. Fontos tényezőkről van szó, de vajon nem tulajdonítunk ezeknek nagyobb fontosságot, mint amilyet megérdemelnének? És: nem maradt-e ki ezeknél fontosabb tényező, amely akár ősidők óta kíséri az emberiséget, s továbbra is vitathatatlan hatása van nemcsak a jelenre, hanem a jövőnkre is? Gondolom, sokunknak lenne másító/kiegészítő véleménye.
Az írás megjelenése abszolút lényeges, csak némileg rontja a képet az, hogy ez a kollektív emlékezet rovására (is) történt. Homérosz eposzait csak jóval keletkezésük után írták le, addig szájhagyományként éltek. Ez persze bizonyos (kulturális stb.) folytonosságot is föltételez, anélkül feledésbe ment volna, mint ahogy sok mindent bizonyára el is felejtettünk, mert nem volt (nem lehetett) kinek továbbadni. Miként az ősi krétai (minószi) civilizáció és kultúra vívmányait.
Másrészt napjainkban már vannak olyan (modern?) tendenciák, hogy az írás tudományát nem is kéne tanítani, mert elég, ha olvasni tudunk, ha tehát fölismerjük a betűket, ilyen-olyan kütyüvel bármit le tudunk írni. Akik ilyet állítanak, sajnos elfelejtik, hogy az írás elsajátítása a finom mozgásképesség, a motorika, valamint a szellem fejlődésének fontos tényezője, amit büntetlenül elhanyagolni nem lehet.
Ugyanakkor akadt más is, még az írás föltalálása előtt, ami lényegesen befolyásolta életünket, s máig hatással van: ilyen a tűz megszelídítése. Az, hogy rájöttünk, a tűz bizonyos óvintézkedéssel rendkívül fontos, és nem csupán a nyers hús megsütésére alkalmas. Ez olyan fölfedezés volt, amiről nem szabad megfeledkezni. A tűz (különböző eredete és forrása) és annak (megszelídített) képességei nélkül nem tudnánk létezni.
A Római Birodalom bukása sem elhanyagolható esemény – már ami az európai történelmet illeti. Rómával indult el az a folyamat, amely Európa meghatározásával csúcsosodott ki, s a különböző európai nemzetek és kultúrák kialakulásához vezetett. Csakhogy Róma léte tulajdonképpen „csak” következmény, a görögök nélkül Róma nem lett volna olyan, mint amilyenné lett. Meg aztán az ókorban több birodalom létezett (s tűnt el), ebben Róma nem kivétel, bukása valójában törvényszerű meghasonlás, s bölcsebb, ha okulásként hivatkozunk rá.
Épp ezért fontosabb ennél az, amit görög csodának nevezhetünk:
a vad, mindent pusztító görög törzsek, amint a Balkánra érkeztek, történelmi mérték szerint röpke idő alatt egy példátlanul fejlett kultúrát és civilizációt hoztak létre. Ugyanis képesek voltak az akkori (elérhető) világ minden tudását, képességét elsajátítani, s ezzel megalapozták Európa gondolatvilágát, ami a tudományra, művészetre egyaránt hatott.
Ez mércéjével, hozzáállásával (és még sorolhatnám) máig befolyásol – annak ellenére, hogy az értékeket, amelyek akkor alakultak ki, a modern világ (saját kárára) nagyon is megkérdőjelezni igyekszik. Pedig ha jobban megnézzük, bármi, amit ma újdonságnak, új vívmánynak próbálnak bemutatni, az (némi túlzással) már foglalkoztatta az ókori görögöket. Az ipari forradalom s az internet megjelenése pedig egy tőről fakadó újdonság annak érdekében, hogy többet tudjunk gyártani s nagyobb haszonra lehessen szert tenni.
Ez az állandóan többet szerezni akarás az emberi tulajdonság része, ezt nem kellett fölfedezni, mert az lényegünk fontos eleme. Ami lényeges fölfedezés, az a velünk született igények rendszerezése. Az pedig a hit, a vallás eredménye. A Biblia is ilyen rendszerezés következménye, de persze a Koráné, meg egyéb vallásoké is. Ami talán ennél is fontosabb, az az Újszövetség üzenete: a hit és a szeretet fontossága, hiszen az az ember (és minden élőlény) számára a legalapvetőbb, legelemibb, akár bevalljuk, akár nem. Ezért minden, ami a hitet és a szeretetet támadja, az egyre divatosabb gyűlölködés „kultúrája”, az elemi emberségünk elleni támadást jelent.
Ennek intézményes megjelenését a francia forradalom hozta, akkor jelent meg – a hittel ellentétben – a kétely. A hit védelmezői régóta küzdenek ez ellen, de az, amit ma a hit és a szeretet ellen fölsorakoztatnak, mindent letaglóz: nincs olyan, amit nem lehetne letagadni, kiforgatni, lényegtelennek minősíteni, akár az abszurdumot is jogilag igaznak és igazságosnak kikiáltani. Mivelhogy ma olyan világban élünk, ahol a demokrácia s a szabadság hamis fölfogása, félreértelmezése által bármit megkérdőjeleznek. A mai „hősök” az ellen, ami nem illik a kártyájukba, bármikor bármilyen eszközzel készek erőszakkal föllépni. A vadnyugat „pisztolyszabályai” ehhez képest fölöttébb igazságosak és demokratikusak voltak.
Ami új fejlemény, az a jog eltávolodása az igazságosságtól, a józan ész semmibevevése, amikor az a lényeg, hogy a jog győzzön bármi áron, az igazságtól függetlenül.
Mert itt nyilvánvalóan egy új világ fölépítésének a kísérlete zajlik. A kísérletezők jól tudják, bár fölöttébb titkolják, hogy a vallásnak, s mindazon pozitívumnak, amiben hiszünk, társadalomszervező funkciója van. Mivel azonban át akarják szervezni a társadalmat, a vallást és a hitet is át kell szervezni, a prioritásait, értékrendjét. Csak közben képtelenek észrevenni, hogy ennek következtében totálisan fölborul a világunk. Mert az már nem lesz az, amit több mint kétezer éve építettünk, s ami több évezred bölcsességét halmozta föl.
Remélhetően azonban a következő évszázadokban nem ez a „fejlemény” lesz életünk meghatározó tényezője. Hogy domináns a tényleges, egyértelmű remény lesz, a hit ajándéka, ez az ősi, minden baj fölött diadalmaskodni képes erő. A hit pozitív kisugárzása alapvető tulajdonság, amelytől távol áll az erőszak. Tudják ezt azok is, akik állítólagos modernségre hivatkozva a bevált értékek ellen ágálnak, többek között azzal, hogy különböző megtévesztő álcímkével harcolnak a hit ellen, hogy olyan mondvacsinált értékeket erőszakoljanak ránk, amelyek nem valósak és emberellenesek. Így próbálják a nagyobb nyereség érdekében a tőkét, a hatalmat a legfontosabb értéknek beállítani.
Pedig a legnagyobb érték nem a tőke, nem a hatalom, hanem a béke lelkünkben. A béke önmagunkkal, a béke embertársainkkal.
Aich Péter/Felvidék.ma
