A minap olvastam Farkas Iván szakmai cikkét a brüsszeli kohéziós politikát illetően. Ki szeretném egészíteni néhány megjegyzéssel, amelyek jobban megvilágítják a globális tőke hosszútávú terveit.
A szerző helyesen megállapítja, hogy „…hidegzuhanyként hatott a szlovák kormány illetékeseire…Brüsszel nem javasolja többé az oktatási vagy akár az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését, csökkentené a közlekedési infrastruktúrára szánt támogatást is…”
Nos, semmi új a nap alatt! Mikor nagyjából három évtizede felmerült az a globális igény, hogy a világot a globalizációnak kellene uralnia, megalakult az EU mai formája azzal, hogy a kezdeti „mézesmadzagot” ( PHARE, ISPA…) elhúzták az orrunk előtt és azonnal jöttek a multik – mégpedig elsőnek az élelmiszervonalon és a civil fogyasztás területén, később a bankszektorban és az iparban is. A lakosság, kellemesen meglepve az áruházláncok bőséges kínálatától és az aránylag olcsó áraktól (érvényes ez az élelmiszerektől kezdve a műszaki cikkeket bezárólag), meg az EU-ba való belépés során kapott strukturális és kohéziós támogatásoktól, maga építette le életfenntartásának az autonóm feltételeit.
Ugyanis a támogatási politikát Brüsszel szívesen adta térfelújításra, műfüves focipályára és minden más egyébre, amely nem a gyártást, az ipar konkurencia-képességét fokozta. Mi meg örültünk „mint majom a farkának”, hogy ennyi meg ennyi pénzt kaptunk, persze „ingyen”, vagy „csak” pl. 5 % önrészért! Közben a külföldi egyetemek felismerték az agyelszívás olcsó lehetőségét, kinyitották kapuikat a kelet-európai diáktömegek előtt is – részük ingyen és bérmentve vagy aránylag olcsón tette ezt meg. Ezzel részben megszüntették a hazai értelmiség kinevelését, amire a gombamódra szaporodó, nem minőségi oktatást nyújtó hazai egyetemek és főiskolák még rásegítettek. A legtöbb külföldi végzős és a jófejű hazai végzősök is azonnal jól fizetett munkát találtak külföldön.
Rövid idő alatt sikerült teljesen tönkretenni a hazai mezőgazdasági termelést és élelmiszer-előállítást is. Majd következtek a többi lukratív ágazatok, mint pl. a műszaki fejlesztés bekebelezése, az építőipari anyagok előállítása (cement, tégla, cserép…). Közben a multik, főleg amelyek 5-10 éves adókedvezményeket kaptak, vitték haza a profitot. Most, amikor ez az időszak lejárt, emelik az árakat, szemrebbenés nélkül bezárják üzemeiket (pl. US Steel) és továbbállnak, itt hagyva a lerobbant és „kiszivattyúzott” gyártókapacitást. Ma Szlovákia esetében a „haszonleszívás” nagyjából 50%, Magyarország esetében a katasztrofális 80%-ot is megközelíti. A maradékból nem lehet egy államot hatékonyan vezetni, igazgatni (pl. a ZMOS elfogad egy kb.- 5%-os általános önkormányzati költségcsökkentést, miközben a kormány pedig a pedagógusoknak 5%-os fizetésemelést simán beígér!) . Mikor már minden fontos ágazat idegen kezekbe került, jön most a brüsszeli ukáz, hogy mit lehet tovább és mit nem! Ez nem más mint a modern rabszolgatartás kifinomult formájának tökélyre vitele.
Most kellene megállni! Míg nem késő! Kezdetnek pedig elég lenne következetesen betartani három dolgot:
– visszaállítani a jó erkölcs és a becsületes munka fogalmát és végre is hajtani,
– otthon kell megtermelni mindazt – főleg élelmiszert – amit meg tudunk tenni,
– törvényi keretekkel rákényszeríteni a kozmopolita multikat, hogy a megtermelt hasznuk nagy részét itt fektessék be. Mert ugye a multi is tud évközben számolni és év végére eltűnik a nyeresége. Ha pedig nincs meg az ilyen befektetési szándéka és akarata, akkor „fel is út – le is út”!
Higgyék el a kedves olvasók, hogy Brüsszel meg fogja gondolni, hiszen Európában már földrésznyien sztrájkolnak, tiltakoznak pont ezek a megszorítások és pénzszivattyúk ellen. Ugyanis ez a rendszer lebontja a gazdasági termelés értékteremtő középrétegeit, szaporítja a gazdagok vagyonát és drasztikusan növeli a szegénységbe süllyedők számát. Ez hosszú távon pedig fenntarthatatlan!
Agárdy Gábor, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36669,36644″}
