A kassai Békemaratonról minden alkalommal illik elmondani, hogy a legrégibb maratoni futóverseny Európában, és a második legrégibb (a bostoni után) maratoni futás a világon. Az idei év jelentőségét emelte a 90. évforduló, hiszen a Torna-Kassa közötti távot első alkalommal kilenc évtizeddel ezelőtt futották. Ráadásul Kassa idén Európa Kulturális Fővárosa, ami szintén növelte a kerek évfordulóhoz érkezett kassai maratonfutás fontosságát és fényét!
Évtizedeken át megszoktuk, hogy a Kassa-Abaújszina közötti maratoni táv befutója a valamikor dicsőséges történelmet irt kassai vasutas futballcsapat (Lokomotív) stadionjában volt. Az abaújszinai fordulónál a legendás prímás, Potta Géza és zenekara muzsikált, a kassai stadionban futballmérkőzés és atlétikai versenyek szórakoztatták a több mint két órás időben a közönséget. Olyan neves versenyzők jöttek Kassára, mint az etióp Bikila, vagy az ötven évvel ezelőtt szédületes pályacsúcsot futó amerikai Edelen. Az utóbbi évtizedekben aztán a Békemaraton pályája Kassa-város belterületére került és a kassaiak megszokták, hogy a lakásukhoz közeli helyen, illetve kedves pontjukon a városnak köszöntsék és szurkoljanak a maratoni táv hősi teljesítőinek – és győzteseinek.
Jómagam az utóbbi években a rajt-cél tájékán (a volt Slovan-szálló, most: Hilton) közelében néztem meg az egyre hangyazsombékra emlékeztető népes rajtokat, majd az ugyanarra a forgatókönyvre fogott győztes köszöntését és az eredményhirdetést. Utoljára talán akkor voltam ott, amikor a számomra (számunkra) olyan kedves Benkő-dixieland szórakoztatta a közönséget. Azt itt is tapasztaltam, hogy a majdnem minden alkalommal fújó csípős széltől itt sem lehet elbújni, igaz én még arra is emlékszem, hogy október első hétvégéjén már hózáporban is futottak a versenyzők.
Az utóbbi években aztán inkább a Fő utca és a Komensky valamelyik pontján követem a versenyzőket, állandóan a mellettem állókkal megtapsolva a körülöttem elhaladó futókat. Azt sem szoktam kihagyni, hogy a pálya mentén megnézzem valamelyik folklór együttes fellépését, illetve rock-együttes koncertjét. Az idén a Fő utcán, a „Kistesco” előtt, a valamikori Csermely patak szimbolikus medrét eltakaró deszkák képezte „pódiumot” találtam megfelelő kilátási pontnak a versenyzők fel- és lefelé ömlő áradatában. Valóban jó helynek bizonyult, csak amit láttam megdöbbentett. A Fő utca (és a maratoni pálya) legszűkebb pontján akadálytalanul jártak-keltek a fegyelmezetlen nézők az utca egyik oldaláról a másikra, sokszor a versenyzőket akadályozva, miközben a rendőrök és rendezők alig vettek róluk tudomást. Aztán: a közeli frissítőket kínáló állomás flakonjait, poharait; a fél banánok héját, citromszeleteket éppen itt dobták el a versenyzők! Néhányan a nézőkkel együtt szorgoskodtunk a piros flakonok eltávolításában a pályáról, de kevés sikerrel, mert, az újabban érkező versenyzők ismét teleszórták a futópályát, illetve a kerékpárosoknak kijelölt sávot a Fő utcán.
Most nemcsak a befutó hozott lázba, hanem az a tény, hogy az egész visszafelé vezető sávban százával voltak a maratoni, félmaratoni és más versenyzők, közben érkeztek a finiselő befutók! Tapasztaltam, hogy többször pár száz méterrel a cél előtt dől el a verseny, mint ebben az évben is, mert ezen a helyen még három afrikai versenyző rohamozott fej-fej mellett. Igaz, a felvezető autók lesepertek mindent a pályáról: lemaradt futókat, flakonokat, üres poharakat, de az élbolyt követő többi helyezettnek ez a segítség elmaradt, nekik át kellett magukat verekedni a visszamaradt versenyzők között, sokszor a sima aszfaltról a macskaköves útburkolatra kényszerülve: poharak, flakonok, banánhéj és citromszeletek között. Mellettem többen is megjegyezték: ez bordel! Jómagam is botrányosnak tartottam, még akkor is, ha a női befutói hármas előtt ismét jöttek a felvezető kocsik és riasztottak mindenkit és mindent maguk előtt, de a további helyeken érkezőknek ez a segítség már elmaradt.
Mindezek láttán nyugtalanul igyekeztem hazafelé, annyira még visszafogva a dühömet és csalódásomat, hogy néhány ismerősömet megkérdeztem a látottakról. A legfinomabb kifejezés: bordel, botrány, csalódás szavak voltak. Közben eszembe jut, hogy a szervezők már napok óta részvételi csúcsról beszéltek: 9500 versenyző különféle kategóriákban, közöttük 1700 futó! Mintha valamiféle sztahanovista megszállottság vett volna rajtuk úrrá, netán a nevezési díjak hajhászása? A kassai Békemaraton valamikori legendás szervezői: V. Bukovský és J. Margita foroghatnak a sírjukban!
A kilencvenedik évfordulójához érkezett valóban jeles sportesemény kapcsán valóban aktuális a kérdés: Qui vadis, kassai Békemaraton? Csak egy ilyen látszólag kicsiség: a rajt időpontja. Valóban szerencsés döntés volt 9 órára tenni, amikor Kassán ilyenkor már nem ritka a fagy, hiszen a tízórás start amolyan szimbolikus dél körüli befutást eredményezett, ami az időjárás és a nézők szempontjából is kedvezőbb volt!
Mielőtt még valaki rosszindulattal illetne, ideírom a győzteseket. A férfiaknál a kenyai Korir nyert 2:09:36-os idővel; a nőknél az etiópiai Dido 2:27:47-el. A férfiaknál hárman futottak 2:10-es idő alatt, de a kenyai Kimaiy múlt évi pályacsúcsa a 2:07:01 nem került veszélybe, a nőknél az első három megdöntötte a régi pályacsúcsot!
Máté László, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41730,40913″}
