Szent István király örökségének állított emlékmű felavatására és az új kenyér ünnepére került sor augusztus 24-én a marcelházai községi hivatal előtti téren.
A Szózat, szavalat és a Csemadok mellett működő menyecskekórus fellépése után került sor az ökumenikus istentiszteletre, amelyet Rácz Elemér református esperes és Kóňa Mário katolikus plébános celebráltak. Szent István ezer esztendeje szilárd keresztény alapokon államot épített Európa közepén, idegen népek gyűrűjében. Az államalapítás nem volt népszerű, sem könnyű, súlyos áldozatokkal járt, de ezek az alapok immár ezer esztendeje állják a hullámverést, dacolnak a viharokkal és a romlással. Szent István a 21. század magyarságának azt mondaná, szót kellene érteni egymással, azt keresni, ami összeköt bennünket, ha nem akarunk eltűnni a történelem süllyesztőjében. Államalapító királyunk volt az, akinek nevéhez fűződik a magyar nép megkeresztelkedése. Az, hogy a magyarság nem pusztult el, csak annak köszönhető, hogy kereszténnyé lett. Azzal, hogy az államalapító Szent Péter sziklájára építette országát, tulajdonképpen megalapozta a magyarság több ezer éves jövőjét. Ezt az atyai örökséget a közösség az elmúlt ezer évben meg tudta őrizni, akkor bátran tervezhet jövőt szülőföldjén a következő évtizedekben, évszázadokban is. „Amikor a múltra visszatekintünk, mindig a jövőt kell látnunk: az, ami a múltban megtartott bennünket, biztosak lehetünk, hogy a jövőben is meg fog tartani.”
Az istentiszteleten megáldották az új kenyeret, az egyházi vezetők pedig külön-külön áldást mondtak a gyülekezetre és a nemzetre.
Ezt követte az emlékmű leleplezése, ahol Varga Ervin mondott beszédet. „ A mai ünnepségünkön minden idők legnagyobb magyarjára emlékezve egy olyan szobor felavatására jöttünk össze, amely a történelem egy szeleteként kell, hogy megerősítsen bennünket hazaszeretetben, az anyaországhoz való küldetésünkben, magyarságunkban. A mai ünnepségünknek küldetés jellege van: megismerni és továbbadni hiteles, igaz történelmünket a jövő nemzedékének is. Minden nemzet csak akkor állhat magabiztosan, ha élnek gyökerei: mondái, regéi, dalai. Ezer esztendőket még a népek is csak csodák révén élhetnek. Talán ez is egy csoda, hogy itt, Marcelházán 2014-ben az Árpád-ház eredetmondájából ismert turulmadár-szobrot avathatunk. Magyarország miniszterelnöke Ópusztaszeren egy turulszobor avatásán mondta, hogy a turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. A szobor arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé, mert világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzett határai nem esnek egybe, ráadásul milliók kerültek ezeréves szálláshelyükön kívülre. Az ő szavaival élve üzeni az ilyen emlékmű azt is, hogy az anyaország az, amely képes minden magyart a trianoni határokon innen es túl egyetlen közösségben egyesíteni.
A mai ünnepségünkön emlékezünk Szent István királyunkra is, akiben minden idők legnagyobb magyarját tiszteljük. Ő volt az a király és szent, aki egyház- és nemzetépítőként tudatosította a magyarokban és az akkori Európával, hogy adottságai és szellemi gazdagsága tekintetében a magyarok helye a legrangosabb nemzetek között van. De fiához írt intelmeiben fogalmazta meg azt is, hogy az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Tudta azt is, ha a magyarok ezen a földön gyökeret akarnak verni, a kereszténység lehet az egyetlen út a számukra. Mindezt szilárd és erőskezű törvénykezéssel kellett István királynak megvalósítania.
Van egy nép, egy nemzet, amelyik több mint ezer éve alkot országot, államot a Kárpát-medencében, s ennek a folytonosságnak nem a királyok hosszú sora, nem a változó intézmények, hanem a magyar nemzetnek a Szent Koronában megtestesülő közössége a letéteményese. Van egy hely, ahol őseink messzi időkbe vesző hosszú sora vetette el a magot a földbe, aratta le a hol bőséges, hol szegényes termést, s a kiőrölt lisztből évről évre megsütötte az új kenyeret. Ez a mi hazánk, ez a hely a szülőföldünk. Vessük el hát a magot évről évre az új kenyérért az új nemzedékért!
Műveljük a földet, az országot, az embereket. Bízom abban, hogy itt, Marcelházán a jövőben is elvetjük a magot, learatjuk a termést és megsütjük az új kenyeret, s akkor utódaink évszázadok múltán is itt állhatnak a turulszobor előtt s elmondhatják: van egy nép, és van egy hely … Legyünk azon, hogy hittel, tudással, munkával, és ha kell, küzdelemmel építsünk maradandó jövőt falunkban. Ehhez adjon az Isten kellő hitet, erőt és akaratot!”
Ezt követte a szobor leleplezése, megszentelése, megáldása. Az emlékművet süttői mészkőből Bélai Tibor kőfaragó készítette, a korona Böjti Zsolt munkája.
Az ünnepség kenyérosztással és a Himnusz eléneklésével ért véget.
Az eseményről készült képeket megtekinthetik a Képgalériánkban.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
29