Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

VI. Magyar Világtalálkozó

július 13 @ 15:40

Határtalan összefogás értékeinkért – e jelmondat szellemében indul útjára május 13-án immár a VI. Magyar Világtalálkozó eseménysorozata, amely tíz napon át tart Budapest számos helyszínén és több vidéki településen.

Május 13-tól Budapest, Csenger, Aranyosapáti, Ópusztaszer és Szeged ad otthont a VI. Magyar Világtalálkozó tíznapos rendezvénysorozatának – Díszvendégek: Latin-Amerika, Őrvidék, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Ünnepség az Uránia Filmszínházban: George Pataki, New York állam volt kormányzója és Balázs Fecó „ A Világ Magyarságáért” a kitüntetettek között – Tiszteletbeli Magyar cím amerikai és perui állampolgároknak –  Védnök: dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter – Világfalu a Lurdy Rendezvényközpontban.

Hazádnak rendületlenül légy híve!“ címmel, a Szózat vezérgondolatának szellemében a világ öt kontinenséről gyűlnek össze Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében a VI. Magyar Világtalálkozó résztvevői május 17-én, kedden este 18 órakor.

Idén „A Világ Magyarságáért” közéleti elismerést átveszi George Pataki, New York állam volt kormányzója, prof. dr. Raffay Ernő történész, volt honvédelmi államtitkár, Balogh Sándor, a Magyar Afrikai Társaság elnöke, dr. Tuzson Tibor, az Óbudai Egyetem docense.  A Világ Magyarságáért művészeti elismerést: Tímár Sándor, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas koreográfus, táncpedagógus és Tímár Böske táncművész, a Csillagszemű Táncegyüttes alapítói; Balázs Fecó, Kossuth-díjas dalszerző, előadóművész; s Délvidékről a Magyarkanizsai Udvari Színház társulata.

A Világtalálkozó záró rendezvényére május 21-22-én, a  Lurdy Rendezvényközpontban  felépítendő, úgynevezett Világfaluban kerül sor, ahol a kiállítókon kívül neves előadók és színes programok fogadják az érdeklődőket.

Várhatóan sok ezren ellátogatnak ezekre a programokra, amelyek minden korosztálynak, minden műfajban nyújtanak kínálatot. A VI. Magyar Világtalálkozó részletes programja és érdekességei a www.vilagtalalkozo.hu honlapon  és www.facebook.com/vilagtalalkozo/ oldalakon olvashatóak.)

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
július 13, 2025
Időpont:
15:40
Esemény kategória: