Augusztus vége volt, de oly forrón sütött a nap, mintha július lett volna. A Korponai hegyek déli nyúlványaira telepített szőlők körbe vették a falut, mintha takarni, védeni akarták …
Archívum – publicisztika
-
-
Archívum - publicisztika
Farkas Iván: Szlovákiában továbbra is kirekesztő lesz az uniós támogatások rendszere
A Nyíregyházán lezajlott 52. Közgazdász Vándorgyűlés kilenc szakmai szekciója közül az egyikben részletesen bemutatták, hogy Magyarországon miként alakul az Európai Unió fejlesztési forrásainak felhasználása a 2014-2020 közötti időszakban.
-
Petheő Attila, az MKP komáromi járási elnöke Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szóvivője Szlovákia egyetlen magyar nyelvű napilapjában szeptember 30-án közölt kommentárjára reagált.
-
Lelkemnek kedves, jó palócok, tót atyafiaim!Mai levelem hősének egy különös figurát, hogy azt ne írjam, különcöt választottam, akit anglomániája miatt ismerősei csak Sir John-nak hívtak, pedig volt neki …
-
Hamvas Béla írja a Scientia Sacra című művében, hogy azok az univerzális személyek, akik az életet a lét, a létezés számára a szakrális szavak birtokában megnyitni voltak képesek, …
-
165 évvel ezelőtt ezen a szomorú napon tettek véres pontot az aradi vesztőhelyen, az ú.n. magyar golgotán az 1848/49-es szabadságharc végére. Az elvesztett háború után az osztrák kormány …
-
„Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!” Arad, 1849. október 6.A fenti idézet eredetije nem magyar, hanem német nyelven íródott, s az aradi vértanúk neveinek kezdőbetűiből összerakott …
-
Losoncon október 2-án két helyszínen nyílt meg Fischer Ernő alkotásait felölelő tárlat. Sinkó József az alábbi gondolatokkal nyitotta meg a kiállítást.
-
Orvosok a megmondhatói, hogy nem azok az igazán veszélyes betegségek, amelyek rögtön harsány, jól diagnosztizálható tünetekkel jelentkeznek, hanem azok, amelyek alattomosan lappanganak a testben – hogy aztán teljes …
-
A petíciót a Szlovák Köztársaság illetékes intézményeinek, Pozsonyba és az Európai Unió Parlamentjéhez, Brüsszelbe nyújtották be. A szöveget Dr. Práznovszky Miklós, a Nobilitas Carpathiae közreadásában olvashatják az alábbiakban: