Fejezetek Fülöp Mihály A befejezetlen béke című könyvének A nagyhatalmak és a csehszlovákiai magyarok kényszer kitelepítése c. írásából, melyet a szerző megküldött portálunknak – annak közlése céljából.
Az ötödik fejezet címe: A magyar békedelegáció meghallgatása és észrevételei a békeszerződés-tervezetről a szomszéd országok módosító indítványai
A Külügyminiszterek Tanácsa által eloterjesztett magyar békeszerzodés-tervezetet 1946 augusztus 6-án rendkívüli ülésen vitatta meg a magyar kormány. A Minisztertanács a háborús felelosségrol külön békejegyzéket készíttetett és hangsúlyozta: Magyarország fegyverszüneti egyezményben foglalt kötelezettségei teljesítésével hozzájárult a Németország feletti gyozelemhez. Gyöngyösi nem célszerunek, hanem egyenesen károsnak tartotta Csehszlovákia háborús részvételének vitatását, Szlovákia németek oldalán vívott küzdelmének emlegetését. A trianoni status-quot tükrözo politikai határoknál két téma vetodött fel. A magyar külügyminiszter megfontolásra ajánlotta azt a szempontot, hogy „Romániával szemben a 22000 négyzetkilométeres javaslatot helyezzük-e elotérbe, holott tudjuk… ezt egyetlen nagyhatalom sem fogja támogatni, másfelol a néprajzi elveknek sem felel meg, vagy pedig inkább a kisebbségvédelemre helyezzük a hangsúlyt. Hangoztatva azt, hogy a területi javaslat tulajdonképpen a kisebbségvédelmi kérdés alapjául szolgál és minthogy a szövetségesek ezt a kérdést más úton óhajtják elintézni, kérjük a romániai magyar kisebbség jogainak intézményes biztosítását és egy etnikai határkiigazítást.” (Kiemelések tolem – F.M.) A magyar kormány tehát az 1946 április elején kialakított, a londoni Külügyminiszteri Tanács 1945 szeptemberi isztriai precedensére alapozott nemzetiségi egyensúly javaslatához képest a kisebbségvédelmet tartotta fontosabbnak és az 1946 május 17-i amerikai tanácsnak megfeleloen négy-ötezer négyzetkilométeres határkiigazítási kérelmet készített elo. A párizsi értekezleten – mint látni fogjuk – Gyöngyösi augusztus 14-i beszédében és a magyar békedelegáció észrevételeiben a 22 ezer km2-es eloterjesztés szerepelt hivatalos magyar álláspontként, az etnikai határkiigazítást csak a bizottsági meghallgatáson vetették fel.
Visszatérve a Minisztertanács politikai határokra vonatkozó állásfoglalására, Gyöngyösi a Magyarországgal szembeni csehszlovák területi igény ismertetése után megállapította, hogy „a csehszlovákok az ott élo magyarságot likvidálni akarják” lakosságcsere és kényszeráttelepítés útján. A magyar külügyminiszter e törekvés meghiúsítására és a Csehszlovákiában maradó magyar kisebbség jogának biztosítására minden eszközt és módot meg kívánt ragadni. Gyöngyösi szerint a csehszlovák állam „nem akar kisebbséget határain belül; csak abban az esetben, ha olyan általános rendelkezés történik az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül, amely az Egyesült Nemzetek minden tagját kötelezi”. A békeszerzodés-tervezet emberi jogi cikkelyét a kisebbségvédelemre nem tekintette elégségesnek a magyar kormány, ezért a 21 gyoztes hatalomtól a kollektív kisebbségi jogok megadását igényelte.
A Minisztertanács augusztus 6-i ülésén Nagy Ferenc miniszterelnök megállapította, hogy a békeszerzodés hatályba lépésével kötelezettségeink a megszálló csapatokkal szemben megszunnek. Az összeköto csapatok státusát a magyar honvédelmi kormányzat a „jóviszony biztosítása és fenntartása érdekében” pontosabban szerette volna meghatározni. A kormány a békekötés után egy évvel le akarta zárni a hadifoglyok hazaszállítását, valamint a deportáltak és civilek (különösen a magyarországi németek) hazabocsátását. A jóvátételi és kártérítési (restitució) rendelkezések vitájánál a miniszterek egyrészt az 1945 június 15-i magyar-szovjet egyezmény ármegállapításának felülvizsgálatát, másrészt a kártérítés mérséklését igényelték. Csehszlovákia és Jugoszlávia a fizetési határido Szovjetunió által elfogadott 6-ról 8 évre történo kiterjesztésébe nem egyezett bele, ezért Magyarország és szomszédai között külön megállapodásban kívánták szabályozni a jóvátétel teljesítését. Eros János felszólalásában rámutatott, hogy az ármegállapítás megháromszorozta a jóvátételi összeget, s „fennmaradásuk esetén legalább 100 éves rabszolgasorsra kárhoztatják az egész magyar nemzetet”. Balla Antal viszont a magyarországi német vagyon pontos meghatározásának tisztázását sürgette, valamint Magyarország külföldi vagyonának elkobzását lehetové tevo rendelkezésnél a szovjet javaslat támogatását szorgalmazta, amely kedvezobb volt, mint az angol, amerikai és francia tervezet. A magyar békeszerzodés tervezet 26. cikkelye szovjet változata ugyanis eloírta, hogy „Magyarországnak és a magyar állampolgároknak Németországban lévo javait nem lehet többé ellenséges javakként kezelni” és az 1945 január 20-a után eroszakkal Németországba hurcolt azonosítható javakat vissza kellett szolgáltatni Magyarországnak. A brit-amerikai-francia inditvány alapján viszont Magyarországnak le kellett mondani az 1939 szeptember 1-e és 1945 május 8-a között Németországgal szemben keletkezett pénzköveteléseirol, kormányközi és kártérítési igényeirol. A Minisztertanács 1946 augusztus 6-i ülésén a magyar kormány a szovjet javaslat támogatása mellett döntött, mivel ez biztosította a Németországgal szembeni követelések és igények fennmaradását. A Minisztertanács elfogadhatatlannak minosítette az angol-amerikai-francia javaslatot: „Magyarország mérhetetlen károkat szenvedett a német megszállás és a német kiürítés következtében. Sem jogi, sem erkölcsi alapja nincs annak, hogy Németország ellenségei helyett lemondásra kényszerítsék Magyarországot a Németországgal szembeni kárigényrol. Legfeljebb arról lehet szó, hogy Magyarország, mint volt német szövetséges, kárigénye tekintetében elsobbséget ad a szövetséges hatalmak kártérítési igényeinek, de errol le nem mondhat”.
Az 1946 augusztus 6-i minisztertanácsi ülés tehát elsosorban a magyar békeszerzodés-tervezet nyitott, gazdasági rendelkezéseivel foglalkozott. A kormány – a szovjet-amerikai viszonylatban a magyar fegyverszünet óta állandó nézeteltérések forrását jelento – jóvátételi kérdésben az árdifferenciák kiküszöbölésére a béketárgyalásoktól elkülönülo magyar-szovjet megegyezést tartott szükségesnek. A Minisztertanács Gyöngyösi javaslatára kész volt a jóvátételnek elsobbséget adni, viszont a gazdasági rendelkezések teljesítésénél igényelte Magyarország fizetoképességének figyelembevételét. A kormány tagjai kifogásolták a leszerelt gyárak és üzemek hadizsákmányba számítását; a joglemondást a szövetségesek által a hadmuveletek idején okozott károk megtérítésérol; a kártérítési igény mértékét és teljesítésének módját; a békeszerzodés vitás kérdéseinél az értelmezés jogának a szövetséges nagyhatalmak számára való fenntartását. A Minisztertanács jóváhagyta a magyar békeszerzodés-tervezettel kapcsolatban képviselendo álláspontot.
A magyar békedelegáció az 1946 július 11-i minisztertanácsi határozattal alakult meg Gyöngyösi János külügyminiszter vezetésével. Helyettese Gero Erno lett, aki augusztus 22-tol szeptember 9-ig tartózkodott Párizsban. Kertész István, a békedelegáció fotitkáraként annak adminisztrációját irányította. Auer Pál, Szegedy-Maszák Aladár, Szekfu Gyula, Sebestyén Pál, Faragó László gazdasági fomegbízott és Szemes István ezredes, katonai delegátus vett részt a politikai delegációban, Károlyi Mihály, Bede István, Baranyai Zoltán, Rakovszky György altábornagy pedig rövidebb idoszakra, tanácsadóként látogatott Párizsba. Szakértoi csoportokat állítottak fel a román (Demeter Béla, Gáldi László, Jakabffy Imre, Mikó Tibor, Takácsy Miklós) a csehszlovák (Révay István, Vájlok Sándor és Bethlen Oszkár), a gazdasági (Faragó László, Vásárhelyi István, Dabasi-Schweng Lóránd, Székely Arthúr, Trajánovits Lajos) és a katonai (Szemes István, Czebe Jeno, majd Rakovszky György) ügyekre.
Gyöngyösi János külügyminiszter a párizsi értekezleten 1946 augusztus 14-én, a 17. plenáris ülésen mondhatta el beszédét a magyar békeszerzodés-tervezetrol. A magyar Minisztertanács határozatának megfeleloen Gyöngyösi az új, demokratikus Magyarország érdemeinek méltánylását kérte. Hivatkozott Vorosilov marsall magyar kormányt elismero jegyzékére, miszerint »Magyarország hozzájárult az Egyesült Nemzetek által Németország ellen vívott harc sikeréhez«, valamint felszámolta a nagybirtokrendszert, „kíméletlenül ítélkezett az elozo rendszerek háborús bunösei felett”, szabad választásokat tartott, stb. Ennek alapján Magyarország háborús felelosségét korlátozottnak nyilvánította, s kijelentette: még „akkor sem jelenthetné a magyar nép egyetemének felelosségét, ha el is fogadnák a kollektív felelosség igen vitatható elvét”. Gyöngyösi beszédének középpontjába a Magyarország határain kívül élo magyar kisebbségek jogainak biztosítását állította: „Azt az óhajt, hogy az összes magyarok egyetlen nemzeti állam határain belül éljenek, jogosnak kell tekinteni, azonban kétségtelen, hogy ennek a tervnek megvalósítása nehezen elhárítható földrajzi és politikai nehézségekbe ütközik. Ezért állandó súllyal jelentkezik az a probléma, hogy amennyiben a határokat nem lehet módosítani, akkor a határok jelentosége módosítandó, s hogy a más államok területén élo magyarok számára biztosítani kell mindazon szabadságjogokat, amelyek a demokrácia alapfeltételei, vagyis a nyomortól és félelemtol mentes szabad élet jogát, továbbá azt a jogot, hogy nemzetiségüket megerosíthessék. Sajnos, meg kell állapítanom, hogy mifelénk valamely nemzeti kisebbséghez tartozni gyakran nemcsak más állampolgárságot jelent, hanem megfosztottságot az emberi jogok gyakorlásától, s részben az emberi méltóság biztosítékaitól” (Kiemelések tolem – F.M.). A magyar külügyminiszter a Népszövetség ellenorizte kisebbségvédelmi rendszer elonyének azt tartotta, hogy az legalább a panaszjog lehetoségét fenntartotta, majd így folytatta: „Tudjuk, hogy a hitleri Németország saját imperialista politikája érdekében visszaélt a kisebbségeknek szerzodésileg nyújtott jogvédelemmel. E visszaélés azonban a jogvédelem szükségességét nem szünteti meg, amint azt éppen a zsidóság világszervezeteinek kivánságai is bizonyítják. A zsidóság képviseloi az elmúlt évek szörnyu üldöztetései után a legilletékesebbek a kisebbségi védelem kérdésének felvetésére.” Mivel az Egyesült Nemzetek alapokmányában, valamint a békeszerzodések tervezetében foglalt elvi kijelentések csak az emberi jogok egy részére utaltak, ezeket pedig éppen a háborús megrázkódtatásokat követo szenvedélyek és nemzeti türelmetlenségek idején biztosítani kell, Gyöngyösi János szükségesnek tartotta, hogy az Egyesült Nemzetek megfelelo jogszabályainak életbelépéséig a kevert lakosságú közép- és kelet-európai államok különleges kötelezettségeket vállaljanak e szabadságjogok gyakorlására vonatkozólag. Gyöngyösi a magyar-román határvita végleges rendezésére eloterjesztette a 22 ezer négyzetkilométeres nemzetiségi egyensúlytervét, kiegészítve azzal, hogy a „határon innen és túl élo kisebbségek számára szélesköru területi autonómiát is lehetne biztosítani” és felkérte a konferenciát; szólítsa fel Romániát Magyarországgal kétoldalú tárgyalások megkezdésére. Ha ezek nem járnának eredménnyel, a konferenciától különbizottság kiküldését kérte, melynek jelentését az értekezlet elé terjeszthetné. A magyar külügyminiszter ezt azért tartotta fontosnak, mert „a magyarság helyzete nemcsak politikai jogainak tekintetében aggasztó, hanem veszélyeztetve van a gazdasági egyenjogúság szempontjából is, ami máris a magyarságnak jelentos elszegényedésére vezetett.” Gyöngyösi sem morális, sem jogi indokot a román jóvátételi igény elismerésére nem látott. A magyar külügyminiszter a Szlovákiában élo 650 ezer magyar állampolgárságától, sot legelemibb emberi jogaitól megfosztása ellen tiltakozott és visszautasította a lakosságcserén felül 200 ezer magyar kiuzését. „Ha azonban ezt Csehszlovákia bármely okból nem vállalhatná és mindenképpen meg akarna szabadulni a magyar kisebbségtol, akkor a magyar kormánynak ragaszkodnia kellene ahhoz az elvhez, hogy a népnek joga van a földhöz, amelyen él”. Gyöngyösi a konferenciától nemzetközi szakérto bizottság kiküldését kérte. A magyar külügyminiszter a gazdasági rendelkezéseket a „nyomort állandósító szerzodésként” jellemezte. Gyöngyösi kifogásolta az Egyesült Nemzetek területén lévo magyar javak felszámolásának eloirányzását, valamint a Németországgal és volt szövetségeseivel szemben fennálló magyar követelések és kártérítési igények törlését. A magyar külügyminiszter ugyanakkor igéretet tett a fegyverszüneti egyezményben vállalt jóvátételi kötelezettségek teljesítésére, de nem tartotta lehetségesnek a restituciót, valamint a háború elotti adósságok törlesztését. Gyöngyösi azt kérte tehát, hogy teremtsenek egyensúlyt az ország terhei és teljesítoképessége között. A magyar külügyminiszter végül az ENSZ-be való felvétel lehetoségét a „tartós” béke biztosításának jeleként üdvözölte.
Gyöngyösi beszédére Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter augusztus 15-én, az értekezlet plenáris ülésén kihívó hangnemben válaszolt. A csehszlovák külügyminiszter már felszólalása elején feltette a kérdést: „Ki gyozött a háborúban, az Egyesült Nemzetek vagy Magyarország?” Masaryk visszautasította a csehszlovákiai kisebbségi politikával szembeni magyar érveket. A csehszlovák külügyminiszter Magyarország háborús felelossége, a szlovákiai magyarság Csehszlovákia szétbomlasztásában játszott szerepe, valamint a szlovákiai felkelés elleni magyar hadmuveletek miatt jogosnak tartotta a részleges helyett „a valódi végleges megoldást”, vagyis a surlódások és az „irredentizmus” állandó forrásának, a magyar kisebbségnek eltávolítását. Azzal vádolta a „jelenlegi Magyarországot, hogy nem hajlandó feladni régi, Csehszlovákia ellen irányuló revizionista politikáját.” Masaryk az ellen is kifogást emelt, hogy Magyarország gazdasági helyzetén könnyítsenek, mivel helyzetét háborús magatartásának, valamint az általa mesterségesen keltett inflációnak köszönheti. Kisselev, bjelorusz küldött Magyarország háborús felelosségére rámutatva, enyhíto körülményt látott abban, hogy szembefordult Németországgal. Masaryk indítványával egyetértett: „el kell távolítani a nézeteltérések forrását, amely további nehézségeket okozhat Szlovákia és Magyarország viszonyában.” Kisselev szerint a magyarok kitelepítése stabilizálná a békét Európa e részében, megszilárdítaná az új, demokratikus Magyarországot is. Byrnes amerikai külügyminiszter – mint már idéztük – a párizsi értekezlet eljárási vitájához és a békeszerzodés-tervezetek gazdasági rendezoelveihez fuzött megjegyzéseket. Az amerikai küldöttség hasznosnak tartotta, hogy miután a Külügyminiszterek Tanácsa az alapveto kérdésekben amúgyis egységes álláspontot alakított ki, a „volt ellenséges” államok képviseloinek meghallgatására és írásbeli észrevételeik eloterjesztésére a bizottsági munka elkezdése elott lehetoséget biztosítottak. Az Egyesült Államok nem kívánt területi gyarapodást és jóvátételt a legyozöttektol, viszont a kártérítésre, a legnagyobb kedvezmény elve biztosítására igényt tartott. A gazdasági lehetoségek egyenlosége Byrnes szerint azt jelentette, hogy az öt „volt ellenséges” állam 18 hónapig nem tehetett különbséget a szövetséges hatalmak között s így nem lehetett bünteto jellegunek minosíteni ezt a rendelkezést. Visinszkij a magyar békeszerzodés-tervezet gazdasági vitatémáit annak az angol-amerikai törekvésnek tulajdonította, hogy a legyozöttekre további terheket, új követeléseket kényszerítsenek. A szovjet jóvátételi igényt „ésszerunek és igazságosnak” minosítette és úgy vélte, hogy az arányban áll Magyarország gazdasági lehetoségeivel és megfelel a fegyverszüneti egyezményben vállalt kötelezettségeinek. Visinszkij arra hivatkozva, hogy a jóvátételi idoszak 6-ról 8 évre történo kiterjesztésével már engedményt adtak, nem volt hajlandó a szovjet jóvátételi politikán változtatni. Magyarország gazdasági nehézségeit pedig a szövetségesek elleni küzdelemben kifejtett erofeszítéseinek tulajdonította. A szovjet külügyminiszter-helyettes az amerikai zónába hurcolt magyar javak visszaadását sürgette. Visinszkij a szovjet gazdasági békejavaslatok elfogadását az „európai újjáépítés próbakövének” tekintette és visszautasította az amerikai javaslatot a magyar jóvátétel enyhítésére. A szovjet külügyminiszter-helyettes végül kitért Masaryk transzfer kérelmére is. Visinszkij errol csupán annyit mondott, hogy azt „alaposan tanulmányozni kell a magyar békeszerzodés-tervezet vitájánál és kidolgozásánál” az „igazságos megoldás” elfogadása érdekében.
A magyar külügyminiszter nyilatkozatára a szövetséges hatalmak képviseloi közvetlenül nem reflektáltak. Míg Bulgária és Románia a „szláv tömb” államai részérol támogatást kapott, Magyarország egyetlen kérdésben sem számíthatott álláspontja melletti nyílt kiállásra. A magyar békeszerzodés-tervezet bizottsági vitáiban a csehszlovák transzfer kérelem, valamint a szovjet-amerikai jóvátétel – kártérítés – legnagyobb kedvezmény elve körüli nézeteltérések kerültek elotérbe. A szovjet álláspont kettossége mutatkozott meg a bjelorusz felszólalás és Visinszkij külügyminiszter-helyettes nyilatkozata közötti különbségben. A párizsi értekezleten a szövetséges nagyhatalmak egyeztetett álláspontjától eltéro, a Külügyminiszterek Tanácsa közös állásfoglalásaitól különbözo véleményt a bjelorusz és ukrán delegációk fogalmazhatták meg, tehát a valódi szovjet elképzeléseket az o felszólalásaik tükrözték. Bizonyos értelemben ez vonatkozott a brit delegáció és a Dominiumok állásfoglalásainak különbségeire is. A szovjet külügyminiszter-helyettes a háromhatalmi döntéshozatal elvét tiszteletbentartva nem támogatta nyiltan a párizsi értekezlet elso szakaszában a csehszlovák álláspontot, noha Klement Gottwald miniszterelnök 1946 július 20 és 25-e közötti moszkvai látogatása alkalmával biztosították a prágai kormányküldöttséget a transzfer javaslattal való egyetértésükrol. A szovjet küldöttség tudta, hogy angol-amerikai hozzájárulás nélkül nem lehet végrehajtani a transzfer-tervet és tartotta magát az 1946 elejére közösen kialakított politikai vonalhoz, mely szerint a kérdés megoldását a Csehszlovákia és Magyarország közötti kétoldalú tárgyalásokon kell keresni. Gyöngyösi meghallgatását követoen a csehszlovák közvélemény kezdte felismerni, hogy nem feltétlenül segíti elo a transzfer ügyet a nyílt szovjet támogatás, mivel a Molotovval vívott szópárbajok inkább a magyar tézisek támogatása irányába terelik az amerikai küldöttséget és követoit. A brit küldöttséget Prágában többé-kevésbé semlegesnek tekintették, de felfigyeltek arra, hogy a Dominiumok a magyar ügyet kezdik pártfogolni, sot még a szlovákiai magyarok kisebbségvédelmének elfogadását sem tartották kizártnak. A prágai brit ügyvivo a csehszlovák „jogos igény” vagyis a „magyar kisebbségtol megszabadulás” elfogadására szólította fel a Foreign Office-t, amire a brit külügyminisztérium augusztus 23-án olyan, a párizsi angol küldöttségnek szóló alaputasítás kidolgozásával válaszolt, amely a leheto legmesszebb ment a csehszlovák nézetek támogatásában, figyelembe véve „a magyar és más érzékenységet”. (Kiemelés tolem – F.M.)
A szovjet küldöttség mindent megtett azért, hogy a magyar jóvátételi rendelkezéssel kapcsolatos amerikai fenntartás ne kerüljön a békeszerzodés-tervezet szövegébe, mert az nem módosítás, vagy szövegjavaslat, hanem egyoldalú nyilatkozat jellegu volt. Még a békeszerzodés-tervezet nyilvánosságra hozatala elott 1946 július 18-án és 27-én Guszev szovjet nagykövet arra is kísérletet tett, hogy a magyar szöveg kinyomtatását és szétküldését megakadályozza. A magyar békeszerzodés-tervezet ezért a többihez képest késéssel jelent meg. Byrnes és Visinszkij szópárbaja Gyöngyösi felszólalását követoen a két nagyhatalom eljárási és gazdasági kérdésekben megnyilvánuló nézeteltéréseit tükrözte és egyenes folytatását jelentette a Külügyminiszterek Tanácsa második, párizsi ülésszakán le nem zárt vitának. Az amerikai külügyminiszter a legyozött államoknak a konferencia bizottsági ülései elott akart meghallgatási lehetoséget biztosítani. A potsdami értekezletet megelozo idoszakban az Olaszországra vonatkozó amerikai békeszerzodés-tervezet még a békefeltételek kikristályosodása elott a „volt ellenséges” állam nézeteinek figyelembevételét irányozta elo. A nagyhatalmak több mint egy évig tartó béketárgyalásai után, a párizsi értekezletre ebbol a szándékból, – amit az 1946 januári francia-amerikai levélváltás is megerosített – annyi maradt, hogy a plenáris üléseken a legyozött államok képviseloi felszólalhattak. Byrnes nem tartotta szerencsésnek, hogy a kisebb gyoztes államok viszontválaszainak helyt adtak, amit viszont ezúttal a szovjet küldöttség – valamint Masaryk Csehszlovákia és Ewatt Ausztrália külügyminisztere – támogatott. A gazdasági vitában a szovjet külügyminiszter-helyettes „imperializmus” elleni propagandaszólamai tovább élezték a szovjet-amerikai feszültséget. A Magyarországra vonatkozó gazdasági rendelkezéseket a két gazdasági bizottság – egymással szorosan összefüggo – ülésein tárgyalták meg.
A magyar politikai és területi bizottság 1946 augusztus 17-i elso ülésén Stankovic jugoszláv küldöttet választotta meg elnöknek, s a bizottság jelentésének eloterjesztoje (rapporteur) csehszlovák diplomata lett. Guszev szovjet nagykövet – Visinszkij román politikai és területi bizottságban elhangzott felszólalásának megfeleloen – a bizottságban részvételt a Magyarországgal hadiállapotban lévo, valamint a magyar békeszerzodés-tervezet preambulumában szereplo államokra kívánta korlátozni. Couve de Murville francia külügyminiszter-helyettes ezt visszautasította a konferencia eljárási és szervezeti szabályaira hivatkozva. Az augusztus 19-i második ülésen Stirling ausztrál küldöttet választották alelnöknek, majd a bizottság munkatervét dolgozták ki. A magyar politikai és területi bizottság feladatának a preambulum, a határ és politikai cikkelyek, a szövetséges csapatok visszavonása és a zárórendelkezések tárgyalását tartotta. Általános vita helyett az egyes cikkelyeket Magyarország és a szomszéd államok, valamint a konferencia résztvevoi módosító indítványainak beérkezése után tárgyaltak meg. McNeil angol küldött javaslatára a magyar békedelegáció irásbeli észrevételeinek beterjesztését kérték, a magyar-csehszlovák határkérdésben mindkét fél véleményének meghallgatását rendelték el. A magyar politikai és területi bizottság elhatározta, hogy a román bizottság elnökével közösen állapítják meg napirendjüket, hogy a magyar és román kormány képviseloinek kétszeri meghallgatását a határkérdésben elkerüljék.
A magyar békedelegáció a párizsi értekezlet titkárságától augusztus 19-én este kapta a felszólítást, hogy augusztus 20-án éjfélig tegye meg írásbeli észrevételeit, míg a hivatalos értesítés csak a határido lejárta után érkezett meg. A magyar békeelokészítés felkészültségének köszönhetoen a békedelegáció megjegyzéseit idoben benyújtották. A preambulum módosítását, Magyarország Németország elleni hadmuveletekhez való hozzájárulásának elismerését Vorosilov marsall már említett levelére hivatkozással kérték. A magyar-román, valamint magyar-csehszlovák határra javaslatot nyújtottak be. (Ezek részletes tárgyalására visszatérünk.) A magyar békeszerzodés-tervezet 2. cikkelye – az olasz, a román, a bolgár és finn tervezettel azonos módon – leszögezte: „Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz aziránt, hogy a magyar fennhatóság alá tartozó minden személynek biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási különbség nélkül az emberi jogok és az alapveto szabadságok élvezetét, ideértve a véleménynyilvánítás és a nyilvános gyülekezés szabadságát.” A magyar békedelegáció 1946 augusztus 20-án ehhez fuzött észrevételeiben megállapította, hogy az „abban felsorolt jogok és szabadságok nem ölelik fel az Emberi Jogok összességét és ezért kívánatosnak tartaná, ha a második cikkelyt kiegészítenék ezeknek a jogoknak a kifejezett felsorolásával – úgy mint a lakóhely szabad megválasztásának joga, az oktatási nyelv szabad megválasztásának joga, a munka- és vállalkozási szabadság – és beiktatnák – a fajra, nemre, anyanyelvre, vallásra- és nemzetiségre tekintet nélkül kifejezést” . (Kiemelés tolem – F.M.) A magyar delegáció továbbá rámutatott arra is, hogy a kisebbségek jogi státusának megállapítása sokkal mélyebbre nyúló rendezést igényel. Ezért kérte, hogy az 1946 június 11-én átadott memorandumban ismertetett szempontoknak megfelelo rendelkezések vétessenek fel a Romániával kötendo békeszerzodésbe. Ezeket a kötelezettségeket a viszonosság elve alapján Magyarország is vállalná saját kisebbségeivel szemben. A magyar békedelegáció a katonai rendelkezésekhez elvi megjegyzéseket nem tett, csak technikai jellegu kérdésekben nyújtotta be észrevételeit, elsosorban a hadfelszerelési témákban. A Minisztertanács határozatának értelmében kérték a hadifoglyok hazaszállítását a békeszerzodés életbelépését követo egy éven belül. A gazdasági cikkelyek módosítására és kiegészítésére több javaslatot nyújtottak be. A restitucióról szóló 22. cikkelynél a magyar békedelegáció azt kívánta, hogy a vasúti gördüloanyag visszaszolgáltatása tekintetében a kölcsönösség elve mondassék ki és e kérdés szabályozására nemzetközi konferenciát hívjanak össze. A szövetségesek tulajdonában Magyarországon esett károk megtérítésével kapcsolatban (23. cikkely) Magyarország felelosségét a magyar kormányok és közegeik által okozott károkra kívánták korlátozni és azt kérték, hogy az semmi esetre se terjedjen ki az 1944 március 19-e , a magyar szuverenitás megszünésének napja után a Magyarországon folytatott hadviselés miatt bekövetkezett károkra. A magyar kormány a Szovjetunió 33%-os kártérítési mértéket eloíró javaslatait támogatta. A Duna-Száva-Adria Vasúti Társaság kötvényhitelezoinek ügyét a magyar békedelegáció – a szovjet állásponttal összhangban – a békeszerzodésen kívül óhajtotta rendezni, s ha ez nem lehetséges, nemzetközi értekezlet tartását irányozta elo, amely a magyar külföldi adósság rendezésénél mérlegelné Magyarország fizetoképességét. A magyar küldöttség kérte, hogy a magyarországi német javaknak Szovjetunióra való átszállását kimondó 24. cikk írja elo ezek terheinek Szovjetunióra való áthárítását is. A szövetséges és társult hatalmak területén található magyar javak felszámolásánál (25. cikk) a békedelegáció a szovjet javaslathoz csatlakozott, amely e javak, jogok és érdekek felett korlátlan rendelkezési jogot tartott fenn és visszajuttatná a szövetségesek, elsosorban Csehszlovákia és Lengyelország területére elhurcolt magyar javakat. Ha elkerülhetetlen, a magyar javak felszámolását együttesen megállapított sorrendben és közösen megállapított módon tartották kivihetonek. A magyar békedelegáció ki akarta zárni olyan magyar javak és érdekeltségek likvidálását, amelyeket csak az ellenségeskedések után vettek az érdekelt hatalmak, elsosorban Csehszlovákia, zár alá. A Németországgal és volt szövetségeseivel szemben fennálló magyar igényekrol rendelkezo 26. cikkellyel kapcsolatban a magyar delegáció ugyancsak a szabad rendelkezési jogot biztosító szovjet javaslat elfogadását kérte, mégpedig olyan szövegezésben, amely félreérthetetlen jogot bíztosítana Magyarországnak az elhurcolt javak visszakövetelésére és a romániai CASBI által gyakorolt zárlat feloldására. A tervezet 28. cikkelyénél a magyar delegáció kérte a magyar állampolgárok kártalanításának eloírását a szövetséges csapatok hadicselekményei által okozott károkért és zsákmányolásért. A magyar békedelegáció új cikkely felvételét javasolta, mely rendezné a területváltozások megsemmisítésébol Magyarország és az utódállamok közötti beruházási és egyéb címeken támasztható igényeket, valamint a gazdasági szolgalmak (víz- közlekedésügy, stb.) ügyét. A magyar békedelegáció a békeszerzodés értelmezésével kapcsolatban a Minisztertanács határozatával összhangban a háromhatalmi diplomáciai misszióvezetok mellé magyar meghatalmazott akkreditálását kérte. A békeszerzodés életbelépését a delegáció nemcsak a nagyhatalmak, hanem Magyarország ratifikációs okmányának letétbe helyezéséhez kötötte.
Magyarország szomszédállamai közül eloször Jugoszlávia lépett fel ultimátumszeru követelésekkel. 1946 augusztus 16-án Kardelj jugoszláv külügyminiszter-helyettes Gyöngyösivel közölte, hogy nem kíván Magyarországgal szemben igényeket támasztani, de két kérdésben – a Baja alatti vízmuvek; valamint 40 ezer fore teheto önkéntes lakosságcsere – szeretne a párizsi értekezlet alatt a magyar külügyminiszterrel megállapodni. Másnap Vilfan, a jugoszláv delegáció fotitkára Kertész Istvánnal közölte, hogy a vízügyi egyezményt 48 órán belül meg kellene kötni, különben Jugoszlávia módosító indítványait a párizsi konferencia elé viszi. A magyar küldöttség fotitkára elvi nyilatkozatra kész volt, de az egyezmény kidolgozását szakértokre kívánta bízni. Augusztus 19-én a jugoszláv küldöttség átnyújtotta szerb nyelvu egyezménytervezeit, majd 21-én kísérojegyzékkel elküldte a franciául írt szövegeket. A magyar békedelegáció a jugoszláv módosító indítványt elfogadta azzal a kiegészítéssel, hogy az 1945 november 12-i magyar békejegyzéknek megfeleloen a Kárpát-medence vízügyi kérdéseit a Duna-menti államoknak együttesen kellene rendezniük. Gero Erno augusztus 24-én Kardelj jugoszláv delegációelnökkel folytatott tárgyalásain elérte, hogy Jugoszlávia az idoközben benyújtott módosítóindítványait visszavonja és a kérdéseket a két küldöttség elnökének levélváltása rendezze. A magyar békedelegáció igyekezett elkerülni a Jugoszláviával való vitát, mivel a párizsi értekezlet magyar szempontból központi kérdése a 200 ezer szlovákiai magyar kitelepítésének megakadályozása volt. Gyöngyösi a jugoszláv küldöttség vezetojének küldendo levelében rámutatott, hogy a „Magyar Köztársaság jelenlegi vezetoi igyekeznek minden bántó momentumot kiküszöbölni és a legjobb viszonyt létesíteni a Jugoszláv Népi Köztársasággal.”
A jugoszláv küldöttség öt indítványt nyújtott be a magyar békeszerzodés-tervezet kiegészítésére illetoleg szövegének megváltoztatására. A második, emberi jogi cikkelybe Jugoszlávia az anyanyelvi oktatás kötelezettségének felvételét kérte, ami ellen a magyar békedelegációnak ellenvetése nem volt, csupán a jugoszláv kiegészítés felvételét kérte az azonos szövegu román békeszerzodés-tervezetbe. A magyar békeszerzodés-tervezet 3. cikkéhez Jugoszlávia azt a kiegészítést fuzte, hogy a magyarországi délszláv kisebbség a politikai üldözésektol megvédendo. A jugoszláv delegáció – mint látni fogjuk – rövid vita után ezt is levétette a napirendrol. A jugoszláv küldöttség irattári és muemlékanyag visszaadásának elrendelését is kérte, ami összefüggött a hasonló csehszlovák kérelemmel. Magyar-jugoszláv kétoldalú megállapodás született 1946 szeptember 12-én az önkéntes lakosságcsere ügyében, amelynél Jugoszlávia elfogadta a magyar alapelveket. A vízügyi egyezmény megkötése után a jugoszláv kormány közölte a magyar békedelegációval, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal
A román küldöttség arra hivatkozva, hogy – véleményük szerint – 1944 augusztus 24-e óta hadiállapot áll fenn Magyarország és Románia között, amit békeszerzodés-tervezeteik 8. illetve 7. cikkelye is elismer, gazdasági és más természetu követelések egész sorát nyújtotta be. Az 507 millió dolláros – már említett – román jóvátételi igényt a balkáni-finn gazdasági bizottság tárgyalta. Románia az Észak-Erdélybol 1940 és 1944 között Magyarország által elszállított javak visszaszolgáltatását is kérte, ami összhangban állt a magyar békeszerzodés-tervezet 22. cikkelyéhez benyújtott csehszlovák és jugoszláv módosító indítványokkal. A román kérelem a magyarországi vasúti tranzitforgalom díjtételének szabályozására és a szomszédos államok igényeinek figyelembevételére Csehszlovákia támogatásával találkozott, és önálló indítványként került a magyar békeszerzodés-tervezet 29. cikkelyébe, majd a tárgyalások befejezésekor a végleges békeszerzodésbe. A román küldöttség megengedte magának azt, hogy a szabad kommunikáció és tranzit jogra, valamint a trianoni békeszerzodés 295-299. cikkelyeire hivatkozzon jogainak érvényesítésénél. A román külügyminiszter ezenkívül emlékíratban kérte a román-jugoszláv-magyar határ találkozási pontjának meghatározását (Triplex Confinium), a trianoni békeszerzodés 77. és 177. cikkelye értelmében a Romániához kerülo területek levéltárainak, regisztereinek, térképeinek és iratainak átadását; Észak-Erdély „magyar megszállása” (1940-1944) alatt elszállított levéltárak, mutárgyak, stb. visszaszolgáltatását; az 1930 április 28-i párizsi egyezmény pénzügyi rendelkezéseinek végrehajtását, a Gojdu alapítvány javainak visszaadását; az Erdélyi Kancellária bécsi házának Románia részére történo átadását, a román magántulajdon védelmét, a hadifoglyok, deportáltak és menekültek hazaszállítását, a román katonatemetok ápolását, a hadijoggal ellentétes cselekmények büntetését. Ezúttal a román követelésözönt még a Foreign Office tisztviseloi is megelégelték. M.S. Williams, a dél-európai foosztály vezetohelyettese valamennyi témát a kétoldalú, magyar-román megegyezés szférájába utalta, egyedül a Triplex Confinium meghatározásában adott helyt a román véleménynek feltéve, ha a magyar küldöttséget is meghallgatják. H. Chalmer Bell, a Foreign Office kutatórészlegének referense viszont ezt a kérdést is „tipikus balkáni cívódásnak” minosítette. Az Erdélyi Kancellária bécsi házának ügyében egyenesen salamoni döntést sugallt, vagyis a két vitázó fél helyett a ház Ausztriának adását javasolta.
Csehszlovákia politikai, területi, katonai és gazdasági módosító indítványai messzebbmeno követeléseket tartalmaztak, mint a Magyarországgal azonos helyzetben lévo, „volt ellenséges” államnak számító Románia igényei. A magyar politikai és területi bizottság tárgyalta az 1. cikkelyben benyújtott csehszlovák javaslatot, amely a bécsi döntés következményeinek eltörlését irányozta elo, valamint a pozsonyi hídfo ügyét. A magyar békeszerzodés-tervezet 4., a fasiszta jellegu szervezetek feloszlatását eloíró cikkét a „revizionista” szervezetekre is ki akarták terjeszteni. Csehszlovákia a transzfer javaslatot új rendelkezésként kívánta elfogadtatni, a Magyarország és Csehszlovákia közötti hadiállapot bekövetkeztét pedig a bécsi döntés napjától, 1938 november 2-tól próbálta elismertetni. A 34. cikkelyhez azt a kiegészítést fuzték, hogy a három misszióvezeto köteles meghívni azon szövetséges és társult hatalma(ka)t a békeszerzodés értelmezésének vitáinál, amely(ek) érdekelt(ek) valamely ügyben. A magyar hadsereg létszámának korlátozását a csehszlovák küldöttség két módosító indítványban is kérte. Csehszlovákia gazdasági javaslatai közül a bécsi döntés semmissé nyilvánításából és az 1938 november 2-a elotti jogi helyzetnek megfelelo állapot visszaállításából származott Magyarország számára a legnagyobb hátrány. Csehszlovákia követelte az annakidején jegyzokönyvileg átadott vasúti gördüloanyag visszaszolgáltatását, a pénz- és biztosításügyek terén okozott károk megtérítését, az idoleges magyar uralom alatt elhurcolt muvészeti és irodalmi értékek visszaszolgáltatását, valamint a Szlovákiára vonatkozó egész közigazgatási, tudományos és muvészeti anyagnak a már a trianoni szerzodésben is elrendelt kiszolgáltatását. A csehszlovák küldöttség fenntartását fejezte ki a jóvátétel határidejének 6 évrol 8 évre emelésével szemben. A csehszlovák állam általános örökösnek tekintette magát azon volt csehszlovák állampolgárok magyarországi vagyonára vonatkozólag, akik a felszabadulás után elvesztették csehszlovák állampolgárságukat. Az 1946 július végi moszkvai tárgyaláson vitát váltott ki ez az álláspont, mivel a Szovjetunió a magyar és német tulajdont ellenséges javakként kezelte, míg Csehszlovákia a magyarokat és németeket ugyan megfosztotta állampolgárságától, de tulajdonuk felett továbbra is szuverén jogokat kívánt gyakorolni.
A Magyarországgal szemben ellenérdekelt szomszéd államokon kívül Ausztrália küldöttsége nyújtott be módosító indítványokat az öt békeszerzodés-tervezethez, elsosorban az emberi jogi és a békeszerzodés végrehajtására vonatkozó rendelkezésekhez. Ausztrália ugyanis az emberi jogok védelmét alaptörvényként kívánta beiktatni az illeto országok alkotmányos rendjébe; az Európai Emberi Jogi Bíróság létrehozásával e kérdések nemzetközi megoldását, a hatékony kisebbségvédelmet óhajtotta elosegíteni; a békeszerzodés végrehajtását ellenorzo tanács a vitás kérdések megoldását könnyítette volna meg; a békeszerzodés felülvizsgálatára öt éven belül összehívandó konferencia utólagos korrekcióra nyújtott alkalmat. A Külügyminiszterek Tanácsa tagjai azonban nem támogatták az ausztrál javaslatok békeszerzodés-tervezetekbe iktatását.
A magyar politikai és területi bizottság 1946 augusztus 24-i ülésén a módosító indítványok ismeretében kezdte meg vitáját a magyar békeszerzodés-tervezet preambulumáról. A csehszlovák küldöttség kifogást emelt az ellen, hogy nem említették a szövegben Magyarország felelosségét a háború elokészítésében, Csehszlovákia „feldarabolásában” és azt sem, hogy Magyarország önként vett részt a háborúban Németország oldalán mindaddig, amíg a háborús események el nem szakították tole. Bedell Smith amerikai, Lord Hood angol, Voina ukrán, és Humo jugoszláv küldött ugyan biztosították Clementist arról, hogy „mély rokonszenvet” éreznek a csehszlovák tézisek iránt, de az elozo napi olasz precedenst felhasználva – Jugoszlávia hasonló indítványától ugyanis elállt – elérték a csehszlovák javaslat visszavonását. Guszev nagykövet a magyar eloterjesztésrol -, mely szerint Magyarország hozzájárult a Németország elleni küzdelemhez – azt nyilatkozta, hogy a szovjet kormány értékeli a volt német csatlósok hozzájárulását a háborús erofeszitésekhez, de nem tekinti sem szükségesnek, sem kívánatosnak ennek a békeszerzodés szövegébe kerülését. A bizottság – az olasz példa alapján, amely elutasította Olaszország hasonló kérelmét – nem támogatta a magyar eloterjesztés megvitatását.
A magyar politikai és területi bizottság 1946 augusztus 28-i, negyedik ülésén Clementis lemondott a „rapporteur” tisztségrol és Lord Hood javaslatára az ukrán küldöttet bizták meg ezzel a feladattal. A preambulumot egy kisebb ausztrál szövegmódosítással eredeti formájában fogadták el. Magyarország politikai határainak tárgyalásánál az ausztrál küldöttség fenntartotta jogát az átengedett területeken élo személyek emberi jogainak biztosításáról szóló módosítás eloterjesztésére. A magyar-román határ megvonására benyújtott magyar észrevételek mérlegelését a román és magyar politikai és területi bizottság együttes ülésére bízták, amely meghallgathatta a két érintett felet, amennyiben ezt legalább egy küldöttség támogatta. A magyar küldöttség meghallgatását viszont a magyar politikai és területi bizottság önálló ülésén nem támogatták, mert a magyar békedelegáció augusztus 20-án benyújtott észrevételeiben ezt külön nem kérte. Guszev azzal érvelt, hogy az olasz képviselo meghallgatása az Olaszország és Jugoszlávia közötti rendezés ügyében nem szolgálhat precedensként, mivel a magyar-román esetben két „volt ellenséges” államról volt szó, s nem egy gyoztes és egy legyozött területi vitájáról. A magyar-csehszlovák határ megállapításához Csehszlovákia két módosító indítványt, Magyarország észrevételeket nyújtott be. Clementis kifogásolta a magyar kormány kérését, miszerint az 1938 január 1-i etnikai és törvényi status quo, valamint a határ csehszlovák módosítási szándéka esetén meghallgatást kért. A bizottság a Külügyminiszterek Tanácsa magyar békeszerzodés-tervezete 1. cikkely 4. bekezdéshez fuzött amerikai megjegyzésre hivatkozva viszont nem zárta ki ennek lehetoségét, ugyanakkor elfogadta Clementis javaslatát is, miszerint a magyar küldöttség írásban terjeszthette be augusztus 30-ig észrevételeit a magyar-csehszlovák határ megvonására.
Közel egy hónap telt el a párizsi értekezlet kezdete óta, mire kibontakozott a magyar békeszerzodés-tervezetet érinto két fo vitatéma, amelyekben a magyar békedelegáció meghallgatást remélhetett: a magyar-román területi rendezés és a Magyarország és Csehszlovákia közötti politikai és etnikai határ megvonása.
