Tóth Lajos, a galántai magángimnázium igazgatója ma tölti be hetvenedik életévét. Aktív részese volt az 1989-es „bársonyos forradalomnak”, és a következőképpen emlékszik vissza a a húsz esztendővel ezelőtti eseményekre:
„Az emlékezés szép dolog, főleg azért, mert az idő mindent megszépít. 20 évvel ezelőtt november 18-án, születésnapom apropóján szerveztem meg Vágsellyén a Centrál szállodában egy illegális találkozót mintegy 130 résztvevővel, melynek címe „A csehszlovákiai magyar értelmiségi lét” volt.
Az előadások a kultúra, a politika és az oktatásügy területét érintették. Majd a tervezett vita a kiútkeresésről szólt volna, azonban este kilenckor az ünnepség befejeződött, mivel a szálloda igazgatója felszólított, hogy hagyjuk el a termet. Majd a szálloda egyik szobájában Mihályi Molnár László barátom – aki közben a híreket hallgatta – közölte, hogy Prágában kitört a forradalom, a tüntetőket brutálisan veri a rendőrség.
A társaság feloszlott, egy részük örömmámorban, egy részük megrettenve távozott. Kezdetét vette egy új korszak, egy új társadalmi rend kialakítása. Elkezdődött a tüntetések szervezése, majd útjukra indultak a különböző magyar mozgalmak.
Nagy idők voltak, nagy reményekkel! A sorstól nagy kegy volt, hogy részt vehettem, megérhettem egy ízig-vérig bűnös rendszer bukását.
Az 1989-es bársonyos forradalom évfordulója a változások évfordulója. Elsősorban egy politikai átalakulási folyamat betetőzését jelentette, az utat a totalitástól a demokráciáig, a kommunizmustól egy új jogállam megalkotásáig. A proletár diktatúra, mint minden más zsarnoki jellegű uralom, csak ideig-óráig tartható fenn. A zsarnokság a kommunista rendszer éltető eleme volt, mely az embert a csordaszellem szintjére süllyesztette, hogy megfossza a szabad és kritikus gondolkodástól. De mivel a gondolkodás az ember természetes attribútuma, a szabadságvágy, a teremtő és haladni kívánó elme utat talált az ideológiák útvesztőjében és felülkerekedett.
Az 1989-es novemberi eseményekben nem csak az a felemelő, hogy megtörténtek, hanem az események békés jellege és szinte természetesnek tűnő lefolyása. A vérmentes forradalom gyökereit az ún. enyhülési politikában kell keresni, amely biztosította a kelet-nyugati kapcsolatok stabilitását elsősorban gazdasági és kulturális kérdésekben. A nagyhatalmi tárgyalások sorozata csökkentette az ideológiák közötti ellentéteket és elkerülhetetlenül magával hozta a liberalizálás gondolatát és folyamatos megvalósítását.
Ma, 20 évvel a forradalom után elgondolkodtató az általános nyugtalanság, melyeket megoldatlan társadalmi és politikai kérdések eredményeznek. Az áhított cél, a demokratikus társadalom meginogni látszik, mert felmerültek olyan problémák, amelyeket a totalitárius rendszer gondosan őrzött, vagy inkább elnyomott. A nemzetiségi és faji konfliktusok napirenden vannak, legyenek mesterségesen előidézettek, vagy természetesen előburjánzóak. Pedig a forradalom közös, multikulturális műhelyben készült, a múltban történő kölcsönös sérelmek megbocsátásával és feledésével. A jelen pluralista politika kétségbeesetten keresi az arany középutat. És a polgárok a demokrácia értelmét már csak a konzumtársadalom önkéntes működtetésében látják.
Pedig a demokrácia, összeurópai értelemben, nem csupán illúzió, csak nem téveszthető össze a szabadosság értelmezésével. A demokrácia nem lehet politikai eszköz, a demokrácia a humanitás gyakorlata minden téren. Ennek megvalósítása a nyugati társadalom történetében mindig az értelmiség és a keresztény erkölcs szerepe volt. Az értelmiség, szerepének tudatával és kritikus szemléletével köteles megfelelő irányt szabni, hogy a jog és stabilitás ne csupán szimbolikus díszei legyenek egy társadalomnak, hanem a gyakorlatban is bizonyíthatóakká váljanak. Az értelmiség köteles felülbírálni az össz-társadalmilag előidézett értékrendszer zűrzavarát, és megteremteni helyrehozásának feltételeit. A keresztény erkölcs mindig is Európa egyik pillére volt, és az is marad. Éppen – hitünkre vagy hitetlenségünkre való tekintet nélkül – a bennünk lakozó keresztény szellem vezette Közép-Európát a békés fordulathoz. Ez az erkölcs megtörhetetlen volt, semmilyen ideológia vagy politikai rendszer nem csökkentette erejét. Az erkölcs az igazi szabadság alapeleme.
A 20 évvel ezelőtti elképzelések talán nem voltak részletesek, talán nem számoltak az elkerülhetetlen, ám ledönthető akadályokkal, de életre keltek, és még mindig élnek, még ha háttérbe szorulva is. Az olyan közéleti személyiségek, mint Lech Walesa vagy Václav Havel küzdelme nem volt hiábavaló. De most már az új generációk feladata egy olyan társadalom megalkotása, melyet 1989 novemberében áhítottunk, hittünk benne, és hiszünk ma is.”
Tóth Lajos
