Különös érzése támad az embernek, ha éppen olyan helyen, mint a színház, találkozik kulturálatlan és csekély intelligenciát mutató emberekkel. Sajnos megtörtént, hiszen a Jókai Színház szombati, bérletes előadásán partnernőmmel megtapasztalhattuk, nem mindenki képes normális keretek között kinyilvánítani nemtetszését. Csehov remekművét, a Három nővért, Martin Huba rendezésében mutatta be a társulat, de a színmű egy, a harmincas éveiben járó, ránézésre ritkán öltönyt viselő úriembert nem nagyon érintett meg. A társaságában érkezett idősebb hölgy, aki feltehetően édesanyja volt, ugyancsak negatív véleményt formált az idősíkok között is ugráló előadásról, de míg a hölgy visszafogottan reagált az első felvonás során, a fiatalember magatartása nem csak idegesítő volt, hanem a közönségesség fogalmát is kimerítette.
Az ugye már sokszor megesett, hogy amikor valaki nem tud kényelmesen elhelyezkedni, néha véletlenül belerúg az előtte ülő székébe, de ha ez körülbelül másfél órás szín folyamán percenkénti ismétlődéssel történik, az már több a soknál! Nem beszélve arról, hogy a férfi kommentárjait nem csak mi, hanem a környezetében elhelyezkedő 10-15 ember is hallotta. Ezekben többek közt azt vitatta, hogy az egyik női szereplő száját hogyan kellene szétverni, mert véleménye szerint viselkedése mindenkiből ilyen reakciót vált ki. A többi szereplő sem kapott enyhébb bírálatot, a legtöbbjük fizikai bántalmazást érdemelt, s igazából csak Ropog József által megformált, néha alkoholtól tántorgó Csebutikin nyerte el a kritikus néző tetszését.
Tudják, én nem akarok álszentnek tűnni, hiszen nap mint nap fiatalok között dolgozom, s ennél jóval durvább kritikákat is hallok, de az olyan nézőtől, aki jegyet vált egy előadásra, s nem valamiféle iskolai vagy más kényszerből cibálnak el erőszakosan egy darabra, azért az ember elvárna valamilyen szintet! Otthon persze a tévé előtt lehet kiabálni, de feltehetően a fiatalember nem vette észre a különbséget, annál is inkább, mert szerencsénkre a második felvonás közben elaludt, s így legalább nem kellett tovább hallgatni az építő kritikáit. Más kérdés, vajon miért maradt a másik színre, ha ennyire nem nyerte el a tetszését a színészek játéka!
Egyébként én igazán érdekes előadásnak találtam a Három nővért ebben a formában, valamint a mondanivalója is megfogott, s bár az előadás után vegyes véleményekkel találkoztam, de ezeket sokkal jobb volt olyan emberek szájából hallani, akik nem csak maguk akarnak szórakozni, hanem hozzáillő viselkedésükkel ezt mások számára is lehetővé teszik! Ez pedig nem csak a színházban volna fontos!
Felvidék Ma, Rajkovics Péter
