35
Ma délután kettőkor vette kezdetét a törvényhozás soron kívüli, 49. ülése, amelyen az ellenzéki pártok megkísérlik megvonni a bizalmat Robert Kaliňák belügyminisztertől. Hogy nem járnak sikerrel, előre borítékolható, becsületes szerencsejátékos fogadást sem kötne rá, mert jól ismert a nóta régen: a kormánykoalíciós többség nem hagyja meneszteni miniszterét, bármekkora legyen is a bűne.
Robert Kaliňák belügyminiszternek sok van a rovásán, a pontot az i-re a január másodikai poprádi reptéri „kutyakiképzési fiaskó” eltussolásának kísérletével tette fel. Egészen pontosan azzal, hogy amikor kiderült, egy mit sem sejtő utas plasztik robbanószert „fuvarozott” Írországba, az ügyet lekezelte, előbb a hibát elkövető idegenrendész menesztésével akarta nyugvópontra juttatni, később elfogadta a testület főnökének lemondását is. Ettől függetlenül nemzetközi botrány lett a bombacsempészési ügyből, amelyet adminisztratíve is elfuseráltak, mert csak háromnapos késéssel jelentettek Dublinnak.
A történtek után a nyilvánosság és az ellenzéki politikusok – de Vladimír Mečiar is – Kaliňák fejét követelte, a miniszter azonban visszautasította, hogy bármi felelőssége lenne. Amikor szemére vetették, hogy az alapvető állampolgári jogokat sértő kiképzési gyakorlatoknak egyedül ő a politikai felelőse, azzal kívánta bagatellizálni az ügyet, hogy nem nyúltak bele az utas csomagjába, csak véletlenül rátapasztották a plasztik robbanószert a táskájára, meg hogy amúgy sem volt benne gyutacs, tehát senkit nem veszélyeztetett… Nos, ezt követően még a kormány iránt barátságos politikai elemzők, politológusok is nyomatékosan közölték: a politikai felelősség iskolapéldájáról van szó, ne akarja megmagyarázni a magyarázhatatlant. És kikérték azt a nyilatkozatát is, hogy csak halálos kimenetelű katasztrófa után kellene lemondania. Jogász szerint a jogállamiság alapjai recsegnek, ha egy kormányalelnök-belügyminiszter ennyire nem érti, mi lenne a kötelessége, hogy az államnak mint intézménynek a hitelét ne ássa alá. A belügyminiszter és a kormányfő – aki még léphetett volna – azonban süket és vak, csupán beszél: ők kölcsönösen megbíznak egymásban. Ez sem meglepő, hiszen mindketten a Smer vezérei, ők pedig bármekkorát hibáznak is, elmozdíthatatlanok, vagy ha igen, csak felfelé bukhatnak. Elég, ha Kašický volt védelmi miniszter „takarítós tenderére” és lemondását követő NATO-nagykövetségére gondolunk. (A nyitranováki lőszerbontóban történt robbanás után – ahol több halott is volt –, amikor nagy nehezen felajánlotta lemondását, pártelnök-kormányfője még őt is ártatlannak nyilvánította. Most, hogy a védelmi tárca cégének volt vezetői elleni vádirat szerint alapvető munkabiztonsági mulasztások miatt indul eljárás, már senki nem beszél a volt miniszter – mint legfőbb vállalati menedzser – társfelelősségéről…)
Igaza van Vladimír Mečiarnak, amikor kettős mércéről beszél Róbert Ficóval kapcsolatosan. Ez a kettős mérce oda vezet, hogy relativizálja Szlovákia jogrendjét is. Ott tartunk, hogy a törvényeket, de a nagypolitika íratlan szabályait is úgy kell értelmezni, ahogyan azt a legerősebb kormánypárt érdekei diktálják.
Ezért történhet meg az is, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa: hogy rendőrök vonuljanak a parlament elé tüntetni a belügyminiszter mellett és az ellenzéki politikai pártok ellen. S ezért történhet meg, hogy amikor a szerveződő akciónak híre megy, nem hív össze rendkívüli sajtóértekezletet a három legfőbb közjogi méltóság – az államfő, a parlament elnöke és a kormányfő –, hogy kikérje magának és az országnak ezt a durva alkotmánysértést. Robert Kaliňák ugyanis nem rendőrminiszter, eddig legalább is úgy hittük. Nem a rendőrök választották meg, juttatták miniszteri székbe. A demokratikus berendezkedésű államokban pedig azért ügyelnek kínosan rá, hogy a belügyi és védelmi tárca vezetője civil legyen, hogy ezzel is hangsúlyozzák a rendőrség és katonaság apolitikusságát, pártoktól, hatalomtól való függetlenségét. Az alkotmány tiltja a rendőrségnek és a katonaságnak a politizálást, a politikai alapú cselekvést és demonstrációt. Ha jogállam lennénk, talpon lenne minden közjogi méltóság, maga a belügyminiszter és az országos rendőr főparancsnok tenné egyértelművé: a fegyveres testület politikai véleménynyilvánítása, tömegdemonstrációja a parlament ellen – törvénysértés, amelyet rendőrök esetében törvényből kifolyólag büntetni kell. Miroslav Litva, a rendőr-szakszervezetek országos elnöke – a tüntetés főszervezője – szeretheti Robert Kaliňákot mint magánembert, politikust és belügyminisztert is, de rendőrtársai kíséretében utcára nem vonulhat, hogy politikai nyomást gyakoroljon azokra, akik nem szeretik olyan mértékben, mint ő.
Elhiszem, hogy a rendőrségnek ezer és egy oka van szeretni Kaliňákot. Különösen azt a szokását, hogy a brutális hibákat vétő egyenruhásokat általában felfelé buktatja. Van néhány látványos eset. Amikor a nyitrai kerületi rendőrparancsnokság fürdött be olyannyira, hogy saját beépített ügynöke (szintén rendőr) hagyta ott a fogát egy, a Lévai járásban elfuserált akcióban, a két felelőst leváltotta ugyan, de azonnal ki is nevezte országos szaktanácsadónak…, mint most az elszúrt poprádi akció miatt lemondott Tibor Makót…
Elhiszem, hogy tetszik a rendőrségnek, ha következmények nélküli államban dolgozhat. No de hová vezet, ha ezt a társadalom eltűri?! Húsz évvel a kommunista diktatúra után ma először demonstrál nyíltan politikai ügyben a rendőrség. Fegyveres testületről van szó, különleges jogokkal a mezei állampolgárhoz képest, tehát erődemonstráció a mai, megfélemlítő akciónak szánják. A regnáló hatalom hallgat. S a csend jelzi: visszatérőben a rendőrállam…
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza
