Összehasonlítva a fordított magyar nyelvű szöveget a Ján Šimon által megfogalmazott eredeti szlovák szöveggel, rögvest észrevehető, hogy a két szöveg – annak ellenére, hogy azonosnak kellene lennie – számtalan helyen gyökeresen eltér egymástól. Vajon miért?
Feltételezhető, hogy aki a lap magyar nyelvű változatát olvasta, a szlovák nyelvűt nem vette a kezébe, vagy ha igen, nem azonos időpontban, hisz többségében egyazon szöveget olvashatott a tisztelt olvasó Szlovákia Kommunista Pártjának Járási Bizottsága és a Járási Nemzeti Bizottság által kiadott Gemerské zvestiben, illetve a Gömöri Hírlapban, így szinte mindegy volt, melyiket olvasta az ember. Látszólag. Ki tételezte volna fel, hogy a magyar anyanyelvű olvasókhoz alkalomadtán másként szólnak…
Tüzetes összevetés után elképzelhető az az egyszerű ok, hogy aki magyarra fordította a szlovák szöveget, gyatrán és kifejezetten rosszul fordította. Esetleg a szerkesztőségben helyhiány okán meghúzták a teljes szöveget, a szerkesztő kiiktatta a lényeg egy részét, gondolván, elég a maradék. De minthogy fontos mondatok maradtak ki a fordított szövegben, ezt a két lehetőséget – leginkább a másodikat – kizárnám. Ilyen volumenű témánál a közlemény teljessége az elsődleges, a lényeges rész elhagyása a párt sajtóorgánumánál nem volt megengedhető.
A Ján Šimon által írt szlovák szöveg nyelvezete a maga nemében szakszerűségről tanúskodik, logikusan következnek egymás után az állítások, a magyar fordítás szakszerűtlen és logikátlan. Következtetésem: a magyar nyelvű szöveget az eredeti felhasználásával valaki más írta célirányosan Ján Šimon, azaz Simon János neve alatt, tudatosan félrevezetve és becsapva azokat az olvasókat, akiket érintettek a széleskörű kisajátítások és bontások. Ekként már beleillet a normalizációs korszak kívánalmaiba: a szlovák anyanyelvűek a párt lapjában megkapták a teljes információt, a magyar anyanyelvűek nem. Noha az ország alkotmánya papíron garantálta az azonos jogokat a polgárai számára, Rimaszombatban akkor ezt másként értelmezték.
A kimaradt fejezetek legfontosabbika eredetiben: „Výstavba bytov v územiach s veľkou asanáciou je všeobecne veľkým problémom, nakoľko je potrebné zabezpečiť v predstihu výkup nehnuteľnosti a presťahovať obyvateľov do nových bytov, ktoré je potreba v predstihu postaviť. To si vyžaduje presné zosúladenie požiadaviek všetkých dotknutých strán. Územie sídliska „Stred” je práve takýmto územím. Je to najstaršia štvrť mesta a dalo by sa povedať, bývale centrum, okolo ktorého sa tvorila nová Rimavská Sobota.”
Lefordítva: A lakásépítés a szanációs területeken általában óriási problémát jelent, mivelhogy szükség van előzetes telekfelvásárlásra, a lakosok átköltöztetésére azokba az új lakásokba, amelyeket előzetesen kell megépíteni. Ez az igények pontos összehangolását követeli meg valamennyi érintett féltől. A Közép lakótelep helye éppen ilyen terület. Ez a város legrégebbi negyede, elmondható: az egykori központ, mely köré létrehozták az új Rimaszombatot.
Az Újváros (Novomestská) és a Tópart (Jazierska) utca házainak bontása a Jánošík utcáról nézve. Ezen a vonalon építették meg a Kishonti (Malohontská) utcát. Az előtérben levő vascsövek környékén ma az aluljáró lezárt lejárata található. (Archív felvétel.)
Nem „vyvlastnenie”, azaz kisajátítás, hanem „výkup nehnuteľnosti”, azaz ingatlanfelvásárlás. Vagyis ingatlanfelvásárlás áldozatai lettek az érintettek; ami nem más, mint burkolt kisajátítás. A korabeli építési törvény ismerte a kisajátítás fogalmát, az állam részéről megengedte ezt, pontosan szabályozta, amennyiben közügyről volt szó. Rimaszombatban ezt közügynek állították be, nem volt apelláta. Akadtak sokan, akik nem akarták telkeiket eladni, de nem maradt egyéb választásuk: el kellett adniuk, és hagyni kellett lebontani az otthonukat. Az állam felvásárolta azokat a telkeket, amelyeket a tulajdonosaik nem szándékoztak eladni. Nyolc év elteltével a cikk közlése után, 1978 őszén megjelentek a földgyaluk, kotrógépek, teherautók, s a legrégebbi negyedből, az óvárosból 1980-ra nem maradt meg az utókor számára semmi, csak egy árva épület: a zsinagóga (hat évvel később rombolták le), néhány terebélyes fa, amelyeket az egykori utcák egykori családi házainak egykori tulajdonosai ültettek ki.
A Lenner-család portája is beleesett a lebontandó területbe, annak a legszélén helyezkedett el. E porta közvetlen szomszédságában levő épület a mai napig áll a Bartók utca és a Kishonti utca körforgalmi kereszteződésénél a tejüzem mellett. El lehet dönteni, áldozat volt-e a város akkori első embere, vagy példát akart mutatni másoknak.
Pavel Brndiar 1980-tól, elődének, Lenner Egonnak a lemondása (pontosabban Ján Gibala, a járási nemzeti bizottság elnöke általi 1979-es lemondatása) után töltötte be a városi nemzeti bizottság elnöki tisztségét. Ebben a tisztségében maradéktalanul végrehajtotta azt, amit a felettes szerv: a kommunista párt által irányított járási nemzeti bizottság és az adott helyzet megkövetelt tőle, sőt mi több, túlteljesítette, pontosabban fogalmazva: túlhajszolta: azaz határidő előtt teljesítette a feladatokat. Ez viszont egyértelműen a város és a minőség kárára vált – szakemberek bizonyították be.
A besztercebányai szakemberek által 1992-ben elkészétett felülvizsgálati jelentésben (Revízna správa k prehodnoteniu ÚPD (Územnoplánovacia dokumentácia) mesta Rimavská Sobota, Urbion Bratislava, stredisko Banská Bystrica, 1992) a következők olvashatók az 1974-es városrendezési tervvel kapcsolatban:
„A lakásépítések terjedelme, amelyet a városrendezési terv a 2000. évig irányzott elő, már 1990-re megvalósult. A lakásépítések gyors tempója és a lakosság nagyarányú koncentrációja nem kedvezett a városnak. A lakásépítés előtérbe helyezése a város többi funkciójának a kárára vált, mindamellett az új lakások nagy száma elősegítette a lakosság koncentrációját a városban, és felborította a környező településeken lakók struktúrájának az egyensúlyát, miáltal elnéptelenítette azokat. Az egyes területek funkciós tagolását betartották, ámde durván megszegték az egyik kötelező érvényű mutatószám alkalmazását, mivelhogy értelmetlenül megemelték az egy hektárnyi területre elhelyezhető lakók számát.”
Az utolsó mondat eredetiben: „…Funkčné členenie jednotlivých plôch bolo dodržané, avšak v konečnom dôsledku bolo silne narušené uplatňovaním jedného zo záväzných ukazovateľov THU (Technicko-hospodársky ukazovateľ), ktorý nezmyselne stanovoval zvyšovanie zastavenosti obytného územia a to ukazovateľom počtu obyvateľov/ha.”
Csordás János, Felvidék Ma
