A kettős állampolgárságról szerdán elfogadott törvény sok gyakorlati hasznot egyelőre nem igazán nyújt a határon túli magyarok számára, ám annál inkább bír szimbolikus jelentéssel azok szemében, akiknek felmenői 90 évvel ezelőtt elveszítették a magyar állampolgárságot. Mi köti majd össze az anyaország magyarjait a határon túliakkal? Vannak közös jellemvonások? Létezik határokon átívelő magyar identitás? – teszi fel a kérdést a Figyelő Net.
Erdélyben otthon vannak
Egy tíz évvel ezelőtt, a budapesti Balázs Ferenc Intézet tagjai által készített tanulmány azt vizsgálta, milyen önképpel rendelkeznek az erdélyi magyarok, miben látják a lényegi különbségeket maguk és a románok között. Ebből kiderült, hogy az Erdélyben élő magyarok is eltérően értékelik saját maguk jellemvonásait attól függően, hogy tömbben, vagy szórványban élnek.
A tanulmány szerint az Erdélyben megkérdezettek 6,9 százaléka tekintette hazájának Romániát, 3,7 százalékuk a jelenlegi vagy a történelmi Magyarországot. Túlnyomó többségük 44,7 százalék Erdélyt tartotta hazájának, illetve 40,3 százalékuk azt a szűkebb régiót vagy települést, ahol született.
A kérdőívekkel végzett felmérések szerint az erdélyiek 87,5 százaléka szerint az egyén nemzeti hovatartozását a kultúrája és az anyanyelve határozta meg, és csupán 7,9 százalékuk vélte úgy, hogy ez egyéni döntés függvénye, illetve az állampolgárságé.
A megkérdezetteknek közel fele (49 százalék) úgy gondolta, hogy az erdélyi magyarság nemzetiség vagy nemzeti kisebbség. A másik része úgy vélte – mintegy elutasítva a kisebbségi önazonosságot – hogy az erdélyi magyarság inkább része a magyar nemzetnek, vagy a magyar nemzettől elszakított magyarságnak (34,7 százalék), illetve azt az álláspontot képviselték, hogy az erdélyi magyarság autonóm nemzeti közösség (12,9 százalék).
Sok szlovák történész tagadja a közös múltat
Ami a Felvidéket illeti, itt lényegesen eltérnek a magyar kisebbségi lét körülményei az erdélyitől. Az itt élő magyar tömbök sokkal kevésbé élnek elszigetelve a többségi társadalomtól. Éles elkülönülés tehát önálló szociálpszichológiai jellemzőkben is nehezebben érhető tetten, hiszen a szlovákiai magyarok tulajdonképpen szimbiózisban élnek a szlovákokkal, mindössze a magyarellenességnek köszönhető védekező mechanizmusok következtében tapasztalható eltérés a két nép viselkedése között.
Érdekes ugyanakkor, hogy a szlovákok viszonylag gyenge kötődést mutatnak országukhoz és sokkal erősebben kötődnek az adott régióhoz, legalábbis Malzenicky Katalin 2009-ben a Demos Magyarország Alapítvány számára készített tanulmányából ez derül ki. „Ennek részbeni magyarázata lehet, hogy Szlovákiában még mindig nagyon erős a regionális identitástudat (ma is a korábbi vármegyék a régiók területi alapjai): létezik még sárosi, szepesi, árvai, trencséni, túróci, gömöri, honti, liptói hovatartozás” – áll a tanulmányban.
A kutatás azt is megállapítja, hogy bár a szlovák nép jó ezer évig élt a magyar állam keretein belül, mégis a történelmi magyar hagyományok teljes tagadása jellemzi a szlovák történelmi gondolkodást. A közös történelmi múlt hézagjait pedig a szlovák nemzeti emlékezet mítoszok sorával igyekezett kitölteni.
A kárpátaljaiak szívesen jönnének
Magyarországhoz leginkább a kárpátaljai magyarok kötődnek, mint anyaországhoz. Papp Z. Attila és Veres Valér, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársainak 2007-es kutatása szerint legnagyobb arányban (10százalék) ők tekintik hazájuknak Magyarországot és közel 20 százalékuk választaná az anyaországot lakhelyéül.
A legnagyobb otthonosságérzet az erdélyi magyarokat jellemzi, nekik 53,4 százalékuk szabadon is Romániát választaná lakhelyéül. A magyarországi magyaroknak egyébként 80 százaléka tekinti a határon túliakat a magyar nemzet szerves részének, a Magyarországon élő kisebbségekkel együtt.
Érdekes, hogy a közösségi lét egyik legfontosabb színtere a kárpátaljai magyaroknál a vallásosság és a templomba járás. Ennek köszönhetően Kárpátalján van az egyháznak a legfontosabb nemzetmegtartó szerepe. A vallásosság nemzeti közösséget őrző szerepe egyébként az erdélyi magyaroknál is kiemelkedő. 2001 után a kárpátaljai magyaroknál megerősödött a magyar nyelven oktató intézmények által biztosított identitásképzés szerepe is.
A vajdaságiak szégyellik, de őrzik
Különös a vajdasági magyarok hozzáállását vizsgáló kutatás egyik aspektusa. Bár az alapkontextusból kiemelve hangzik csak ennyire kirívóan, hogy míg az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai magyarokat túlnyomórészt pozitív érzéssel tölti el a magyar származása, addig a vajdasági válaszadók 76,5 százaléka viszont azt válaszolta, hogy „szégyennel tölti el” a magyarsághoz való tartozás.
Nem mellékes szempont azonban, hogy éppen a vajdasági magyarság él a leginkább szórványban, elszigetelt kistelepüléseken a határon túliak közül, ezért a magyar identitás megőrzése náluk különösen nagy erőfeszítéseket igényel. A vajdasági magyaroknak ugyanakkor mindössze a harmada választaná Szerbiát otthonának, ha szabadon dönthetne.
A kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása régóta várt és fontos gesztus a határon túl élő magyarok irányába, ugyanakkor gyakorlati haszna viszonylag kevés lesz számukra. Identitásmegtartó szerepe azonban jelentős lehet még akkor is, ha a határon túliak nagy része otthonának nem az anyaországot tekinti. Mindenképpen pozitív változás, hogy állampolgárság szerint is magyarként jönnek ezután Magyarországra, nem pedig külföldiként, olvasható a Figyelő Net összeállításában.
