Kulturális szövetségünk, a Csemadok márciusban ünnepelte hat és fél évtizedes fennállását. Tevékenysége elválaszthatlan a felvidéki magyarság mindennapjaitól, főleg kultúrális életétől. Garam mente falvaiban és városaiban sem elképzelhető az elmúlt 65 év e szervezet tevékenysége nélkül. Erről a korszakról beszélgettem Gunyics János tanár úrral, aki a 65 elismert egyike volt március 8-án Diószegen a szervezet ünnepi ülésén.
Hogyan élte meg egy 9-10 év körüli gyermek a háború utáni éveket?
Szerencsére a gyermek a napi politika eseményeit csak közvetve érzi. A délelőtti szlovák iskola adott volt, de a délutáni golyózások, pickézések, karikázások meg a katonásdi játékaink már a mi világunk volt. Annyira nem éreztük a pillanatok tragédiáját, hogy a kitelepítést is inkább kalandnak vettük. Sőt, a lelkünk mélyén mintha vártuk volna már az amerikai studebakkerokat, hogy utazhassunk velük a vasútállomásra. A következő hónapok, évek értették meg velem a tragédiát. Egyedül maradtam barátok nálkül, sőt szégyelltem is magam a černicei iskolában, amikor a gyermekek a nagyszünetben futottak utánam és mutogattak rám, hogy: „tu je maďar”!
Ezek szerint a visszatérés a szülőföldre megváltást jelentett?
Részben, mert a közben véghezvitt lakosságcsere következtében az utcánk is átalakult. Legkedvesebb barátaimat közben Magyarországra vitték. Helyükre a nyíregyházi „bokrokból” népes családok jöttek, akik a jellegzetes északkeleti nyelvjárást hozták falunkba. Új szín, új barátok, új játékok honosodtak meg a mindennapokban.
Mikor alakult meg a Csemadok Garamlökön?
Ebből a mi korosztályunk kimaradt. Az ötvenes évek elején a felnőttek megérezték, hogy itt a lehetőség az anyanyelv felé nyitni. 1950-ben megnyílt a magyar iskola és utána a Csemadok is működni kezdett. Egymást követték a színdarabok: Lúdas Matyi és a Liliomfi frenetikus sikert értek el. Sőt, voltak évek, hogy községünknek két színelőadó csoportja volt: egy a Csemadok mellett, a másik pedig a volt Állami Gazdaságban.
Ezek a példák milyen hatással voltak a fiatalokra?
Először is lehetőséget adtak, hogy megismerkedhettek a magyar kultúrával, néptánccal, színdarabokban szerepelhettek. Másodszor, hogy a szabadidejüket tartalmasan és értelmesen tölthették el.
Pedagógusként mikor került a kulturális szervezet közelébe?
A katonai szolgálat után már sejtettem, hogy az oktató-nevelői munka mellett rám hárul majd a község agitációs, propagációs és a kultúrát szervező munka egy része is. Mégis meglepetésként hatott, amikor a lévai tanfelügyelőségen a kinevezésemre vártam a folyosón, odalépett hozzám egy elvtárs, és gratulált a vámosladányi CSISZ /Csehszlovákiai Ifjúsági Szervezet/ elnöki tisztségemhez. Később derült ki, hogy a bevonuló ifjú kolléga helyére – aki CSISZ-elnök volt – én kerülök. A községben nem csak az ifjúsági szervezet volt aktív, de a Csemadok is. Kis idő után meglepetésként ért, hogy beválasztottak a járási Csemadok-konferencia küldöttei közé. 1960-tól már nagy járások lévén a járási Csemadok napokat körzeti Csemadok napok előzték meg. Mivel ezt a szomszéd községben rendezték, nem lehetett kihagyni. A táncosok itt érezték, hogy a téli estéken magnóra betanult táncok milyen hatást váltanak ki a közönségnél.
Milyen kulturális munka köti Zselízhez?
Zselízen 1963-tól élek, de a pedagógiai pályám Farnadhoz kötődik. Ott a múlt század 60-as éveinek közepétől az iskola építése, majd az új kultúrház felépítése vett el rengeteg energiát a pedagógusoktól, sőt a 8-9 osztályos tanulóktól. A korszak ismerői tudják mit jelentett „Z” akcióban építeni valamit…
Zselízen ebben az időben élénk kulturális élet folyt, melyet nem lehetett kihagyni. Mivel gyakori vendég voltam a Csemadok rendezvényein, a Csemadok elnök megkért, hogy vállaljak szerepet a vezetőségben. Szinte hihetetlen, hogy ez még a 70-es évekhez kötődik. Még felsorolni is sok milyen gazdag és színes programokat biztosított a lakosságnak ez a szervezet. Máig sokan emlékeznek az Ijfúsági Klub neves vendégeire, ismert írók, személyiségek meghívására, az énekkar létrehozására, de legfőképp az Országos Dal- és Táncünnepély előkészítésére. Ezek a vezetőség részéről rengeteg odafigyelést igényeltek.
Az értékelt időszakhoz képest hogyan változtak az öntevékeny kulturális munka fejlődésének feltételei?
Gyökeresen megváltozott körülöttünk a világ. A XXI. század piacgazdasága más prioritásokat tart fontosnak. A Csemadok nem állami költségvetésből él, hanem programjainak megvalósításához szükséges anyagiakra pályázni kell. Az öntevékeny munkát háttérbe szorította a profizmus. A nehéz körülmények ellenére sikerült a Csemadok székház építését befejezni, udvarát rendezni. E hely otthont nyújt a modern táncokat előadó csoport próbáinak, a Versbarátok összejöveteleinek, ünnepélyeknek, gyűléseknek és különböző társadalmi összejöveteleknek. Nem idegenek a tagságtól az egyes kerékpártúrák. A folytatáshoz jó egészséget, erőt és főleg mérhetetlen optimizmust kívánok a fiataloknak.
Kívánok sok erőt, jó egészséget és még sok hasznos munkát! Köszönöm a beszélgetést.
Kalló Ágnes, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44486″}