Lendvay Tibor nyugalmazott pedagógus és volt iskolaigazgató újabb oktatásüggyel foglalkozó kiadványában a 25 éve alakult Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség, pontosabban a Szövetség Lévai és Nagykürtösi Területi Választmányának munkáját, a régióban található magyar oktatási-nevelési intézményeket mutatja be.
Elsősorban azt vizsgálja, a Pedagógusszövetségnek milyen szerepe volt az iskolák-óvodák arculatának formálásában, hogyan segítette oktatási-nevelési munkájukat, miként járult hozzá magyar mivoltuk megőrzéséhez.
A kiadvány hat fejezetében szó esik a Választmány történetéről, a szervezeti életről, a szakmai rendezvényekről, a diákversenyekről és vetélkedőkről, az egyes iskolák életéről. Találunk továbbá a könyvben több visszaemlékezést, történetet, újságcikk-válogatást és gazdag képmellékletet is.
A bársonyos forradalom évében létrehozott Pedagógusszövetség első országos összejövetelét megelőzően az alapító tagok közt, e régióban, két pedagógus is ott volt (Csáky Károly és Szkladányi Endre); a nyitrai fórum után pedig sorra alakultak a helyi szervezetek, illetve működésbe léptek a helyi iskolák szóvivői a Lévai és a Nagykürtösi járásban is. A munka aztán később hol intenzívebbé vált, hol pedig alábbhagyott.
Amikor Lendvay Tibor Fülekről Ipolyságra került, rövidesen az itteni magyar alapiskola igazgatója lett, s később e minőségében aktívan kivette részét a Pedagógusszövetség munkájából is. A Területi Választmány elnökeként szakmai fórumokat, továbbképzéseket szervezett; versenyeket, vetélkedőket rendezett a diákok számára. Később kiemelkedő iskolapolitikai tevékenységet is végzett, s hosszú időn át szerkesztette a Szövetség lapját, a Pedagógusfórumot.
Tulajdonképpen minden pedagóguskörökben és iskolaügyben végzett felmérésnek, összegzésnek, elemzésnek örülhetünk, mert ezek nyújtanak egyféle rálátást közös dolgainkra, számvetést adnak az elvégzett munkáról, ami aztán alapja lehet a továbblépésnek, kiinduló pontja a jövendőnek.
Olvasgatva és lapozgatva eme karcsú kiadványt, több minden az eszembe jutott. Az egyik, ama szelete életemnek, melyet iskolaügynek nevezünk, s melynek magam is aktív részese voltam: tanárként, iskolaalapítóként, igazgatóként és sorsunkért mindig is aggódó magyarként egyaránt. A másik, az a rengeteg munka, amit kollégáim közül sokan felvállaltak. Nemcsak a katedra mögött, hanem tantestületekben, a szakirodalmi búvárkodások, a továbbképzések, az önművelés, a versenyek, a kirándulások során egyaránt.
És eszembe jut a sok-sok pedagógiai publicisztika, módszertani írás, tankönyvbírálat, tantárgybizottsági munka, az iskoláink érdekében kifejtett hadakozás, akárcsak a Duna Menti Tavaszok, a Jókai vagy Kazinczy Napok, az irodalomnépszerűsítő szemináriumok, a nyári egyetemek, az úgynevezett mintatanítások.
Olvasom a kiadványt, s már-már az jut eszembe, a sok-sok verseny, vetélkedő, olimpiász, megemlékezés, táncház s egyebek rendezése-szervezése mellett mikor volt elég idő, hogyan volt elegendő energia a nyugodt tanításra, a harmonikus diákéletre és a pedagógus szakmai tevékenységére.
Az is felmerül és megkérdőjeleződik bennem: a megannyi szép eredmény s a jó színvonal elérésével párhuzamosan vajon elegendő gyereket írattak-e be a magyar iskolákba? S ha nem ide íratták, akkor biztosak-e a szülők abban, hogy a másik helyen jobb-e a színvonal? Vagy ilyenkor aztán az sem számít?
Mert bizony a szóban forgó kiadványból az is kiolvasható, hány óvoda és iskola szűnt meg a Pedagógusszövetség megalakulása óta a régió zömmel magyar lakosságú falvaiban. Talán ez nagyrészt az alacsony népszaporulat, a fiatalok elvándorlásának a következménye. De hát ez sincs így jól. S amikor iskoláink sorsával foglalkozunk, ezt sem lehet megkerülni.
Az elegendő gyerek az iskolák jövőbeli létezésének alfája és omegája. Mert ha így araszol e fogyó magyarság a jövő felé, a megmentésül létesítendő régiós iskolákból is elfogy majd a gyerek. Ám addig is nagyobb baj, ha a kevéske magyar még önmagának is hátat fordít.
Mondom, nagyon hasznos kiadványt vehetünk Lendvay Tibor jóvoltából a kezünkbe. Egyféle tükröt tarthatunk általa magunk elé. Ha a benne felsorolt sok-sok munkának talán még sincs meg a kellő eredménye, el kell gondolkodnunk, s keresnünk kell a további okokat, melyek feltárása semmilyen kibeszélést sem enged meg. Jó lenne, ha a Felvidék valamennyi régiójában készülne e munkához hasonló elemzés!
(A kötetet kiadta a Barnaföldi Gábor Archívum, Budapest.)
