A csallóközkürti Hodossy Péter rendkívüli fiatalember. Maratoni futó, átgyalogolta a Kárpát-medencét, hegyet mászik, futóversenyeket szervez. S nem mellesleg, két könyvet is írt. S mindezt úgy, hogy négyéves kora óta cukorbeteg, naponta négyszer ad be magának inzulint. Azután beszélgettünk vele, miután nemrég Bostonban lefutotta élete 100. maratonját.
Miért éppen Boston?
Életem legnagyobb álma volt, hogy ott futhassak. Már 2005-ben is, amikor Torontóban vettem részt a maratoni futóversenyen, erről ábrándoztam. 2010-ben jelent meg az első, maratonifutás-élményeimet tartalmazó könyvem, melynek utolsó lapjain már le is írtam, hogy nagy vágyam még Bostonba eljutni. Egy maratoni futónak Boston olyan, mint egy hegymászónak a Mont Everest. A világ legnagyobb presztízsű, legrégibb, komoly tradíciókkal rendelkező versenye. Az idén rendezték meg 121. alkalommal, amiben benne van a százhuszonegy év minden tapasztalata, profizmusa. S én, aki futottam Chicagóban, New Yorkban, Honoluluban, Berlinben és további komoly versenyeken, tapasztalatból mondom, hogy van Boston és van minden más.
Mégis mitől más Boston, mint akár New York?
Fantasztikus dolog, hogy a történelmi pályán fut az ember. 1897-től szervezik minden évben ezt a futóversenyt, 1923-tól ugyanazon a pályán. A mezőny Hopkintonban rajtol el és Bostonban, a könyvtár előtt ér célba. Az útvonal lassan száz éve változatlan. Rögtön hozzátenném, nehéz pályáról van szó, hiszen lejtők és emelkedők váltják egymást, nem olyan tükörsima pálya, mint a berlini, a chicagói vagy éppen a kassai. Magáért beszél az is, hogy mindössze két futó volt képes a távot 2 óra 10 percen belül lefutni. A győztes kenyai futó ezzel az idővel Berlinben talán csak a huszadik helyen futhatott volna be… A teljesítményt nehezítette az időjárás is, hiszen tűző napon kellett megtenni a 42 kilométeres távot – 25 fokban indultunk és 28 fok volt, mire befutottunk a célba. Jómagam 3 óra 47 perc alatt értem célba. Rajtkapukhoz voltunk beosztva, a piros rajtszámú futók voltak a leggyorsabbaknak kvalifikálva, közéjük sikerült bejutnom. Csaknem harmincezren álltunk rajthoz. Ehhez még számítsuk hozzá a 2 millió embert az utak szélén. Ezt úgy kell elképzelni, hogy még a fákról és a villanyoszlopokról is emberek lógtak, végig az egész távon. Kereplők, iskolás pom-pom lányok, tűzoltóautók, mentők mindenütt.
Így örült századik maratonjának ((Fotó: Hodossy Péter archívuma)
S gondolom, a biztonságra különösen odafigyeltek a pár évvel ezelőtti véres események miatt?
Elképesztő biztonsági intézkedések mellett zajlott a verseny. A feleségemet többször is igazoltatták, s gumikesztyűvel átkutatták a táskáját. 2013. április 15-e óta van ez így, amikor merényletet követtek el az ártatlan futók ellen, közvetlenül a célnál. A két robbantásnak négy halálos áldozata volt. Magunk is jártunk a helyszíneken, és bizony akkor sok minden az ember eszébe jutott… A rajtnál mindenki levette a sapkáját és a tömeg elkezdte énekelni az amerikai himnuszt. A himnusz, az szent dolog, s akkor tiszteletből leveszi az ember a sapkáját, még ha más nemzetét hallja is. Megható volt, ahogy csak a zenére az óriási tömeg énekelte a himnuszt, s amikor véget ért, mintha az ég nyílt volna meg. Ugyanis közvetlenül a pálya felett, egészen alacsonyan, két vadászrepülő húzott el a fejünk fölött. A hangosbemondón keresztül pedig azt üvöltötték, Boston erős, ami 2013 óta szlogenné vált. Arra utaltak, hogy nem törte meg őket ez a két terrorcselekmény.
Olyasvalakiről nem tudsz, aki a bostoni véres maratonon is futott és most is?
De igen. Vilo Novák, egy hetvenes éveiben járó pozsonyi akadémikus 2013-ban is ott volt, és a robbantások után nem sokkal ért célba. Régi, kedves ismerősöm, sok helyen találkoztunk már. Az idén negyedszer vagy ötödször futott Bostonban, a lánya ugyanis ott él.
Nem lehetett olcsó mulatság számodra ez a futóverseny… Honnan sikerült előteremteni rá a pénzt?
Csak a nevezési díj 250 dollár, és a futási szándékot már szeptemberben be kellett jelenteni. Több ezer eurós kiadásokkal járt az utazás és a csaknem kéthetes amerikai tartózkodás. Edzőm, klubom sosem volt. Minden versenyemet magam menedzseltem, mindent én intéztem és magam kutattam szponzorok után. Most is így volt. Sok időmbe és energiámba került, míg összeszedtem az útra valót. Néhány nappal a verseny előtt utaztunk ki a maraton helyszínére, hogy akklimatizálódni tudjak. Maga a verseny pedig húsvéthétfőn volt. Óriási pluszként könyvelem el, hogy kint, Bostonban egy 41 éves informatikus, Dálnoki Ádám látott vendégül, feleségével, Gyöngyikével és kicsi lányukkal, Lizivel, akik a belvárosban laknak. A szállásunk és a kosztunk tehát ingyen volt, hiszen a feleségemet is magammal vittem, aki diplomás angoltanárnőként nagy segítségemre volt.
Úgy tudom, New Yorkot is útba ejtettétek?
Átutaztunk oda is néhány napra, de ott már minden költséget magunk fizettünk. New Yorkban, ahol a szállás és a koszt egyaránt nagyon sokba kerül, megnéztük a város nevezettségeit: az új World Trade Centert, kikompoztunk a Szabadság szoborhoz, de természetesen az ottani magyar helyeket is felkerestük. Voltunk a református templomban, jártunk a magyar főkonzulátuson, a magyar tűzcsapnál, az ottani magyar házat is megnéztük kívülről. Boston jóval kisebb város és a maratonturizmusra épít, abból csinál üzletet. Magyarán, amikor a futóverseny van, az árak az egekig szöknek. A szállás háromszor annyiba kerül, mint máskor. Méregdrága kabátok, sapkák, táskák vásárolhatók a bostoni maraton címerével, és bizony, aki odalátogat, az előbb-utóbb vesz is valamit, hogy hazavigye emlékbe.
A New York-i magyar református templomnál feleségével (Fotó: Hodossy Péter archívuma)
Boston után még mi lehet a cél?
Az álmom teljesült, ez volt a nyolcadik amerikai maratonom, hét különböző helyszínen. Futottam New Yorkban, Chicagóban, Torontóban (kétszer), a Niagaránál, Honoluluban, Las Vegasban és most Bostonban. Egyelőre elégedett vagyok, és talán egyszer, ha megint belevágnék egy ilyen nagy költségvetésű maratonba, akkor a célom Tokio lehetne. Európában már minden nagy maratont – Londont, Párizst, Rómát, Berlint, Moszkvát, Prágát (többször is), Bécset – lefutottam, de Horvátországban, Szlovéniában és Erdélyben is rajthoz álltam. S ki ne felejtsem Budapestet, ahol a szívem mindig megdobban, valahányszor maratont futok. Kassára pedig 2004 óta minden évben elmegyek. Az ottani maraton életem egyik legnagyobb szerelme, meg aztán Kassa viszonylag könnyen elérhető.
xxx
Két könyv, százötven előadás, futóverseny szervezése, ez mind-mind belefér Péter hétköznapjaiba, akárcsak a néhány évvel ezelőtti Csíksomlyóra való gyalogos zarándoklat, amikor öccsével, Tamással 850 kilométert tettek meg. Tamás szintén fut maratonokat, de komoly kerékpárversenyeken is részt vesz. Péter kislánya még csak négyéves, s hogy őt sikerül-e beoltani a sport iránti szenvedélyével, az még a jövő titka. Mindenesetre a közelebbi futóversenyekre már viszi őt magával. Aki viszont nagyon hiányzik neki, az fiatalon elhunyt édesanyja, aki mindig és mindenben támogatta. Bostoni maratonját is neki ajánlotta a következő szavakkal: Ajánlom életem 100. maratonfutását (121. Boston Maraton) az én áldott emlékű édesanyámnak Hodossy Rozáliának (1958-2012) a mennyekben, azért a szeretetért és törődésért, amellyel egyengette az életemet és segített hinnem abban, hogy valamirevaló ember vagyok!
