Két kultikus hely van Felvidék-szerte, melyet komolyabban jegyeznek folklórberkekben, ez Gombaszög és Zselíz. A 20. század viharai által sújtott csehszlovákiai magyarság számára ugyanis a hagyományok és a kultúra maradt az utolsó mentsvár, melybe kapaszkodni tudott az ’50-es évek zord viszonyai között. Nagyszüleink, az akkor alaposan próbára téve betartották Tompa Mihály intelmét: „Fiaim, csak énekeljetek!” S bár merengeni és jajgatni is lehetett volna akkoriban, ők énekeltek, táncoltak és kapaszkodtak hagyományaikba, kultúrájukba, mert ahogy a gyökértelen fát a szél könnyen kicsavarja, úgy minket is ezek nélkül könnyen sodort volna el a történelem vihara.
Ám 2019-ben immár 53. alkalommal még mindig dalol a hegedű, dobban a csizma, s pördül a szoknya, és sok nemzedékváltás után is ugyanazzal a miliővel telik meg a festői környezetű Esterházy-park Zselízen, akárcsak fél évszázaddal korábban.
(Fotó: Révész Csilla)
Nagyjából ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor az Országos Népművészeti Fesztivál 3. napján, vasárnap a záró gálaműsor kezdetekor felcsendült Sinkovits Imre karcos hangján a Szózat, mely a koreográfia részeként vezette fel a műsort. A vers valamennyi sorára az állóképszerű koreográfiából egy-egy táncospár mutatott be egy tánclépést, majd ismét megfagyott a kép.
A park júliusi pompájában, a zöld 50 (vagy inkább 500) árnyalata kompozíciójában valósággal a múltunk elevenedett meg, s erősödött meg bennünk, hogy elevenen él, mi több virágzik a kultúránk, élünk a szülőföldünkön, így van jelenünk s lészen jövőnk is.
Az érzelemdús bevezető sorok után tekintsük át, mit is foglalt magába az Országos Népművészeti Fesztivál (ONF) 53. évadja.
(Fotó: Révész Csilla)
Elsősorban le kell szögezni, hogy idén is varázslat történt Zselízen. Régi híréhez híven idén is fantasztikus hangulatban telt Felvidék elsőszámú népművészeti fesztiválja, mely bemutatta a folklórvertikum valamennyi szegmensét. Volt itt minden, mi szem, szájnak és fülnek ingere: sok-sok néptánc, -zene, -dal, -művészet, gyermekvilág, kiállítások, kirakodóvásárok, ízbemutatók tömkelege és határtalan jókedv minden mennyiségben. Utóbbit igazolják a fesztivál számadatai is, hogy az öt nap alatt, mintegy 5 ezer ember tapasztalta meg mindazt az érzést, melyet e közeg közvetített számukra. Idéntől ugyanis már nemcsak három-, de ötnapossá bővült a fesztivál azzal, hogy a nemzetközi folklórszövetség (CIOFF) felvette soraiba.
(Fotó: Révész Csilla)
Az első két nap ennek megfelelően külső helyszíneken zajlott, péntek délutántól pedig beindult a nagyüzem a zselízi Esterházy-parkban, ami vasárnap estig szinte meg sem állt.
A fesztiválnak három főszervezője és három fővédnöke volt. A Tiszta Forrás Alap és a Kincső Néptáncegyüttes vezetői, Juhász Eszter és Juhász Sándor voltak az egésznek a „tótumfactumjai”, a helyi Csemadok alapszervezet és annak elnöke, Sárai András pedig fontos mozgatórugója e svájci óra precizitással működő gépezetnek.
(Fotó: Révész Csilla)
A fővédnöki tisztséget pedig idén is Rigó Konrád vállalta. A fesztivál megyei védnökségét Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke biztosította, aki maga is aktív szervezőként kivette a részét még a munkálatokból is. Nem utolsó sorban pedig Bárdos Gyula, a Csemadok elnökeként szerepelt a jeles eseményen.
Volt is mit, hiszen rögtön a kezdés nagyon erősre sikeredett, tekintettel, hogy a péntek esti főelőadást a Magyar Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes koprodukciója biztosította a Körhinta című klasszikus bemutatásával. Nehéz arra szavakat találni, ami azon a gigászi színpadon megvalósult, főleg annak tekintetében, hogy a fellépők sorát négy zselízi táncos is erősítette.
Csenger Tibor úgy fogalmazott, azzal, hogy
ez a produkció eljött ide, a Garam mentére, új távlatok nyílnak meg, hiszen nem volt még rá példa, hogy a Nemzeti Színház vendégszerepeljen Zselízen.
Juhász Eszter pedig köszönetét fejezte ki ezt illetően, hogy mindez nem valósulhatott volna meg, ha Zsuráfszky Zoltán Magyar Nemzeti Táncegyüttes igazgatója és Magyarország Kormánya, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem támogatta volna e produkciót.
(Fotó: Révész Csilla)
Nehéz arra szavakat találni, ami azon a gigászi színpadon megvalósult, főleg annak tekintetében, hogy a fellépők sorát négy zselízi táncos is erősítette.
Hasonlóan magas kvalitású műsorral másnap sem spóroltak, amikor pedig a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház hódította meg a színpadot és természetesen a nagyérdemű közönséget Határon túli nemzeti tánc című műsorukkal. Akárcsak előző este, ebből sem hiányozhattak a zselízi vonatkozások. E két dolog prezentálja leginkább, hogy milyen komoly szakmai munka is folyik Zselízen, a Tiszta Forrás Alap által fenntartott Kincsős néptáncműhelyben.
(Fotó: Révéaz Csilla)
A „Szívek” hangulatát idézte meg a méltán híres sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes bemutatója is a Vágják az erdei utat című műsorukkal, mely ugyancsak sok érzelmi húrt pendített meg a jelenlévőkben. Ugyanakkor a főműsorok mellett igazságtalan lenne kihagyni a többi előadót, akik mind-mind hozzájárultak ahhoz a csodához, mely e három nap alatt meghonosodott a Garam menti kisvárosban.
Lenyűgöző koncertet adott a Kossuth-díjas Szvorák Katalin, szokásához híven sziporkázott különböző szerepeiben Gál Tamás és a Csavar Színház, parádés volt az egyes táncegyüttesek külön-külön és együtt is bemutatott programjai, a Szólj, síp, szólj! óvodás csoportok seregszemléje, a nemzetközi jelleget kölcsönöző Tutheniaruszin és Magicbolgár csoportok előadásai, nem utolsósorban pedig az apróságokkal sokat foglalatoskodó Gyermekvilág udvar, a Triola Gyermekház és a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia közreműködésével.
Igazi csemege volt, hogy idén régi-új színhellyel bővült a programok helyszíne az Esterházy-kastély belső udvarának beemelésével. A csodálatos hangulatú épület romos állapota ellenére is olyan méltóságot adott annak az egésznek, mi ott megvalósult, hogy már akár műsor nélkül is élvezni lehetett volna, hát még a jobbnál jobb előadásokkal együtt.
(Fotó: Révész Csilla)
Mindent összevetve kijelenthető, hogy ezúttal is nagyot és maradandót alkotott az ONF, amivel olyan stabil bástyája a felvidéki népi hagyományoknak és kultúrának, melybe bátran kapaszkodhatunk még vagy félszáz esztendőig biztosan.
