Korábbi hazatérők (Fotó: Szijjartó Péter facebook)

Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt 257 magyarért indult két repülőgép kedden.

Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta az MTI-t. A tárcavezető kifejtette: „Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik”, eddig több mint 5500 magyar állampolgár hazatérését segítették.

Közölte: az észak-amerikai kontinensen is több százan vannak, ezért kedden két repülőgép indult el értük. A két gép öt városból szedi össze az ott rekedt magyarokat, és e két gép összesen 40 ezer kilométert fog megtenni – magyarázta.

Kiemelte: végül 257 Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt magyar állampolgár kért segítséget, rajtuk kívül 18 szlovák állampolgárt is hazahoznak a közép-európai, illetve visegrádi együttműködés jegyében.

Ráadásul az egyik repülőgép, amely Torontóban is leszáll, egy négyezer maszkból álló adományt is elhoz, amely itthon az egészségügyi dolgozókhoz jut, így hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez – mondta. Hozzátette: a gépek várhatóan április 2-án délután landolnak Budapesten.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: még több ezren vannak önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok, „tehát dolgozunk tovább”.

Eddig 5583 magyar állampolgárnak segítettek hazatérni a világ különböző pontjairól, és további 2026 magyar állampolgár hazahozatalán dolgoznak – közölte.

Latin-Amerikában és a karibi térségben 243 magyar vár a hazatérésre, az ő ügyükön is dolgoznak, és mivel az EU koordinációja elkésett, most a közép-európai országokkal működnek együtt – magyarázta.

Kitért rá: Indiából Lengyelországgal közösen oldják meg a magyarok hazahozatalát, és Kazahsztánból is több mint 200 magyart hoznak haza, ők az energetikai szektorban dolgoznak ott. A cél, hogy minden önhibáján kívül külföldön rekedt magyart hazasegítsenek – hangsúlyozta.

Közben hazatért 502 magyar a vesztegzár alá helyezett tiroli térségből

Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszakai Facebook-bejegyzésében.

A hazatérők konvoja (Fotó: Szijjartó Péter facebook)

A konvoj „ezekben a percekben érkezik a határra” – írta a miniszter röviddel éjfél után.

Emlékeztetett arra, hogy Ausztria Tirol tartományának öt települését március 13-án két hétre karantén alá helyezték, hogy lassítsák a koronavírus terjedését a régióban. A lezárt területen több mint félezer magyar tartózkodott munkavállalás céljából, és így valamennyien vesztegzár alá kerültek.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra is: az eredetileg március 28-án lejáró karantént a tiroli tartományi kormányzat április 13-ig meghosszabbította, azonban szigorú kikötések mellett a tünetmentes külföldi állampolgárokkal kivételt tettek.

„Magyarország természetesen vállalta a kiszabott feltételeket, így nyilatkoztunk arról, hogy állampolgárainkat visszafogadjuk, és gondoskodunk hazaszállításukról” – szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzátette: a hazatérőkre két hét hatóságilag elrendelt házi karantén vár, „azonban most már itthon vannak, és ez a legfontosabb”.

(mti/Felvidék.ma)