A 2021-es évben a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének Čítanie 21 – Olvasás 21 rendezvénysorozata. A projekt keretében három szakember tartott országszerte biblioterápiás foglalkozásokat kicsiknek, nagyoknak, valamint speciális célcsoportjuknak, a könyvtárosoknak és pedagógusoknak: Bolemant Lilla (szerkesztő, nőjogi szakértő, irodalomkutató, irodalomterapeuta, Phoenix Polgári Társulás – elnök, Womanpress Kiadó – ügyvezető), Tegdes Egyházi Dóra (SZMKE elnök) és Kiss Tímea (The Grund, Komárom).
A rendezvények helyszínei: Pozsony, Somorja, Hodos, Dunaszerdahely, Bodak, Komárom, Dunaradvány, Érsekújvár, Nyitra, Ipolyság, Rimaszombat, Gombaszög, Rozsnyó, Várhosszúrét és Kassa. További foglalkozásokat terveznek még 2022-ben Párkányban, Nagykaposon és Királyhelmecen.
Milyen korosztályoknak tartottak foglalkozásokat és volt-e valami, ami az egyes korcsoportoknál egyedi volt?
B. L.: Ha a legfiatalabbakkal kezdem, akkor a két hetedikes és egy nyolcadikos osztályt említem, akikkel nagyon jó volt dolgozni, ugyanolyan szívesen és hálásan fordultak a szövegek és a beszélgetés felé, mint a felnőttek. Készültem több aktívabb feladattal is számukra, mert azt gondoltam, ők nehezebben tudnak majd egy helyben ülni és egymásra figyelni, de a három osztály közül ez csak egyre volt jellemző. A gimnazista, egyetemista, felnőtt és senior csoportok között nem volt nagy különbség. Természetesen minden csoportnak a korosztályához illő szöveggel készültem, vagyis olyannal, amelyről feltételezhető, hogy a korcsoport problémáit rajtuk keresztül meg tudjuk beszélni. A foglalkozás alapszerkezete mindig ugyanaz, van egy bevezető és egy záró kör. A feldolgozandó szöveg elolvasásán és megbeszélésén kívül főként kreatív írás feladatokat használtam, szövegkiegészítést, szövegalkotást. Interaktív feladatokat csak a hetedikeseknél alkalmaztam, amikor például egymással kellett interjút készíteniük. A bevezető és a záró kör is lehet különféle feladat is, például: Írd le a neved visszafelé! Vagy válassz egy kártyát az asztalon elhelyezettek közül és beszélj róla, miért ezt választottad! Sok hasonló feladat van, amelyet a csoport és a szöveg aktuális hangulatának, helyzetének megfelelően használhatunk fel.
K. T.: Mindenféle korosztállyal foglalkoztam 3 éves kortól 60 éves korig. Nem kellett máshogy viszonyulni, a választott téma és mese adta a foglalkozás irányát.
T. E.D.: Szinte minden korcsoportnak tartottam foglalkozásokat az óvodástól a felnőttekig. Az egyedüli különbség az egyes csoportoknál talán csak az időtartam. A kisebbek nyilván rövidebb időre köthetőek le, gyakrabban kell az aktivitást váltogatni. A felnőttek jobban bírják a hosszabb részeket. Gondolhatnánk, hogy a gyerekek több játékra vevők, de ez nem igaz. A felnőttek ugyanúgy vágynak a játékosságra, változatos, kihívást jelentő feladatokra.
Milyenek voltak a visszajelzések azok részéről, akik első ízben vettek részt ilyen biblioterápiás foglalkozáson?
B.L.: Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, bár mindig hangsúlyoztam, hogy kérem a résztvevőket, a negatív érzéseiket is mondják el. Alapvetően azt értékelték, hogy figyelemmel fordultam feléjük és az irodalomterápia szabályainak megfelelően elfogadóan viszonyultam a véleményük, az érzéseik, gondolataik kifejezéséhez. Ráadásul mivel a foglalkozás egyik szabálya is ez: hogy nem értékeljük egymás véleményét, így megélhették azt is, hogy milyen az, ha nem értékelik őket, hanem elfogadják, ami visszafelé is fontos: ők se értékeljék a társukat.
K. T.: Tetszett nekik, de még nincs kész a társadalmunk arra, hogy ezért pénzt is adjanak az emberek. Ha ingyen van, jöhet, de még nem érzik olyan fontosnak, hogy külön foglalkozásnak tekintsék. Ezért szkeptikus vagyok a foglalkozások jövőjével kapcsolatban, mert szüksége lenne rá a társadalomnak, jobban mint valaha, azonban csak pályázati támogatásokból nem lehet egy működő hálózatot kiépíteni.
T. E. D.: A gyerekek és a felnőttek között is voltak, akiknek egy ilyen foglalkozás elsőre kényelmetlen, szokatlan, főleg, ha előtte nem vettek részt olyan programon, ahol kis csoportban, körben ülve véleményekről, érzésekről beszélünk. A mi társadalmunk alapvetően nincs ehhez szokva. Ugyanakkor a többség a foglalkozások végére el tudta magát engedni és át tudta magát adni az élménynek. Minden foglalkozást egy kezdő körrel indítok – ki miért jött, mit tud róla, mi fog itt történni, mik az érzései. S a végén egy záró körrel fejezzük be: ki mit visz haza, hogy érezte magát. Ezekből a visszajelzésekből egyértelmű, hogy a többségnek igénye lenne az effajta közös élményekre, hogy bizonyos témákat együtt boncolgassunk, szabadon játszhassunk. Volt különbség a fiúk és lányok, férfiak és nők között is. A férfiak kicsit lassabban alkalmazkodnak, óvatosan nyílnak meg. Nem véletlen, hogy kifejezetten érdekes és más kihívást nyújt egy női, illetve egy férficsoport vezetése.
Voltak-e katarktikus élményei, mint foglalkozásvezetőnek? Volt-e olyan pillanat, vagy meglepő fordulat, ami bekövetkezett az egyik foglalkozáson, s amit szívesen megosztana az olvasókkal?
B. L.: Igen, néhány alkalommal váratlanul olyan résztvevők nyíltak meg a csoportban, akik azelőtt szinte alig beszéltek. Megtörtént, hogy az a két csoporttag, akik a legtöbbet beszéltek, szinte hosszú percekre megnémultak, amikor az általuk régóta ismert harmadik csoporttag mély érzéseit megosztotta velünk, és ez őket váratlanul érte. Azt hiszem, ez annak a példája volt, amikor a hétköznapi életben azt gondoljuk, hogy ismerünk valakit és egy ilyen csoportfolyamatban egyszerre kiderül, hogy csak felületesen ismertük. Ez az aha-élmény is, amikor felismerjük, hogy a másik embernek is van problémája, mélyen megéli az érzéseit, nem vagyunk egyedül a problémáinkkal.
K. T.: Ami nagy élményt jelentett több alkalommal is, az a diákok kritikai gondolkodása jelen társadalmunkkal kapcsolatban, és az, hogy mennyire átlátnak a mázon. Ha lehetőségük lenne, lehet, hogy jobb világot teremtenének, mint amilyet mi teremtettünk nekik.
T. E. D.: Szinte minden foglalkozáson volt ilyen pillanat, amikor azt éreztem, a résztvevők a bizalmukba fogadtak. Az egy nagyon jó érzés, nagyon sokat adnak ezek a csoportok a csoportvezetőnek is. A kisebbeknél újra és újra rá kell döbbennem, mennyire nyitottak, szabadak és fantáziadúsak. Nem foglalkozom napi szinten gyerekekkel, így ez nekem mindig szívmelengető. A kamaszok nagyon őszinték. A felnőtteknél lassabban megy a bizalom elnyerése, de gyönyörű volt azt tapasztalni, amikor ugyanazon csoportnál a harmadik alkalom után elkezdték egymást megnyitni. Egymásra kapcsolódtak, olyan dinamika indult be, ami a bizalmon alapszik.
Milyenek voltak a visszajelzések az egyszeri bemutató foglalkozásokon résztvevőktől? Volna igényük további foglalkozásokra?
B. L.: A legtöbb esetben igen, szerették volna folytatni a foglalkozások sorát, de sajnos erre nem mindig volt lehetőség, nagyrészt a járvány miatt is. Egy esetben online folytattuk a sort, de a személyes foglalkozás után ezt nem annyira élvezték a csoporttagok. Ez már a hatodik alkalma volt egy csoportfolyamatnak, de az online formából hiányzott számukra az a közvetlenség, amit csak a személyes találkozás adhat meg.
K. T.: A diákok azt mondták, beiktatnák a tantervbe, mert nagyon szükségét érzik ilyen irányú beszélgetéseknek. Diákok esetében, ingyenesen, ha elmarad helyette például a fizika, nagyon szívesen jönnének még, de a szabadidőből nem áldoznának rá. A gyerekek szerették volna akár minden héten is.
T. E. D.: A legtöbben azt mondták, hogy igen, szeretnének még részt venni több foglalkozáson. Manapság pedig még inkább szüksége van az embereknek a támogató csoportokra.
(Fotó: Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Facebook)
Milyen témákat érintettek az egyes csoportfoglalkozásokon?
B. L.: A témák nagyon sokfélék voltak, éppen a korosztályok sokfélesége miatt. A hetedikesek és nyolcadikosok témái a kamaszkor viszontagságai, a felnőttek – szülők és tanárok – felőli meg nem értés, a túl sok elvárás, a baráti, osztálytársi, sőt a szerelmi kapcsolatok is szóba kerültek. A gimnazistáknál a legnagyobb gond a pályaválasztás kérdése volt. Szinte kapunyitási pánikként élték meg, ugyanis nehéz számukra dönteni egy iskola, egy út mellett, mert mi van, ha egy másik lenne jobb. Nagy nyomásként nehezedik rájuk a szülői és tanári elvárás is. A felnőtt csoportoknál – mivel női csoportok voltak – a női életlehetőségeken volt a hangsúly: a nő mint barátnő, testvér, anya, anya-lány kapcsolat, szülő-gyermek kapcsolat, a női szerepek – elvárások és kívánalmak. A senior csoportban szintén előkerült, mint minden korosztálynál, a szülő-gyermek kapcsolat mindkét oldaláról, az élet nagy kérdései, az élet és a halál, a társ fontossága.
K. T.: A következő témákat érintettük a foglalkozásokon: párkapcsolatok, iskolarendszer, továbbtanulás, halál, választások, életutak, környezettudatos szemlélet, emlékek.
T. E. D.: A foglalkozásaim fő témái voltak: találkozások, sors, élet, család, életbölcsességek, idő, fontos dolgok, könyv, könyvtár, magyar nyelv.
Milyen irodalmi művekkel dolgoztak az egyes foglalkozásokon?
B. L.: A kamaszokhoz Ágai Ágnes Kamaszságok című versét, Ingrid Sjöstrand verseit vittem, a Csillagok csókja című mesét a gimiseknél és az egyetemistáknál, Tóth Krisztina, Turi Tímea, Szlukovényi Katalin, Áfra János verseit, Lázár Ervin, Dragomán György, Weöres Sándor, Sylvia Plath, Finy Petra, Kosztolányi Dezső műveit a felnőtteknél olvastuk el, de volt néhány olyan mű, amely szinte minden korcsoportnál működik, például Sylvia Plath Üvegbura című regényéből a Fügefa-hasonlat, amely egy nagyon rövid részlet, de nagyon jó felvezetést ad ahhoz a témához, hogy mik a vágyaink és hogyan vagyunk velük. Kell-e és tudunk-e választani a lehetőségek közül, mik azok a vélt vagy valós elvárások, amelyek a választásainkat befolyásolják.
K. T.: Változatos művekkel ismerkedtünk: angol legendák, Gryllus Vilmos: Vízcseppmesék, Karinthy Frigyes: Magyarázom a bizonyítványom, Krúdy Gyula novellái.
T. E. D.: Az eddig megvalósult foglalkozások során a következő művekkel dolgoztunk: Márai Sándor: Eszter hagyatéka, Janne Teller: Semmi, Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke, George Orwell: 1984, Fülöp Vadadi Adrienn: Mi a szösz?, Mese a kövér kalácsról (mese), Nancy Davis: A szélvihar, Michael Ende: Momo, A békaverseny (Cherokee indián tanítás)
Miben térnek el a többalkalmas csoportfoglalkozások az egyszeri foglalkozásoktól? Hogyan lehetne a mélységét kifejezni?
B. L.: A többalkalmas foglalkozások főként a zárt csoportban működnek jól, tehát amikor az első alkalom után bezárul a csoport, és új résztvevő utána már nem jöhet. A foglalkozások így egymásra épülve sokkal mélyebb megosztásokra adnak alkalmat, hiszen kialakul a csoportkohézió, a bizalom, és így jobban tudnak egymáshoz is kapcsolódni a résztvevők. Az egyes résztvevők önismereti munkáját tehát a többiek is segítik a saját megosztásaikkal, így kölcsönösen erősítik egymást. Az irodalomterapeuta feladata itt az, hogy mindig tudja, melyik az a következő szöveg vagy szövegek, amelyekkel segítheti a csoport önismereti munkáját és értő figyelemmel, feltétlen elfogadással forduljon a csoporttagok felé, így ők is ugyanígy tehetnek.
K. T.: A gyerekek, diákok, akikkel dolgoztam az egyszeri foglalkozásokon, ismerték egymást, ezért nagy különbségek nem voltak. Felnőtteknél az ismeretség egy másik formája alakulhat ki, mert nagyon koncentrált az egymásra figyelés ezeken az alkalmakon.
T. E. D.: Az efféle foglalkozásokon résztvevők első körben a módszerekkel ismerkednek. A körben ülős, egymást meghallgatós, közösen ötletelős, vitázós formát ízlelgetik, szokják. A további alkalmakon fokozatosan megismerik egymást, kialakul egy bizalom és elkezdenek megnyílni. Közben nemcsak egymást, hanem saját magukat is megismerik. Olyan témákkal, gondolatokkal találkozhatnak, amelyekkel addig nem foglalkoztak. Így épül a csoport, így nyílnak meg az egyének, s így kapcsolódnak egymáshoz. Inspirálhatják, motiválhatják egymást, a közös élmény pedig az övék lesz, később ebből meríthetnek erőt.
(SZMKE/Felvidék.ma)
