Nincs jó háború. Még ha azt valakik igazságosnak is mondják. Vagy éppen jogos önvédelemnek. Nem is beszélve a hódító, büntető háborúról. Számomra ma Mariupol a jelképe az alaptételnek: nincs jó háború. A kiégett, szétrobbantott lakótelepek, a lezúduló épület törmelékek előtt, alatt temetetlen holtak. Felnőttek, gyermekek, idősek. Akiknek a kezében még nem volt vagy már nincs fegyver. És menekülő milliók.
Nincs jó háború, amikor látjuk a rögtönzött sírokat, amiket a városi parkokban ásnak a bomlás takarására. Letépett kartondoboz-darabkákból lemetszett papírkeresztek, téglatörmelékkel megtámasztva. Az egyiken van név, filctollal kapkodva ráfirkálva, a másikon még ez sincs. A háború csak rossz lehet, mert ártatlanok ezreinek életét oltja ki teljesen értelmetlenül. És életerős katonákét, mindkét oldalon. Ezrekét, tízezrekét. Miközben nézem az élő képeket a tévécsatornákon, keresem a konkrét katonai és politikai indokokon túli transz- és metamagyarázatokat. Miért egyáltalán a háború? Két rémséges világháborúval, százmilliók halálával mögöttünk, a kiberkorszak technikai csodáival előttünk?
A háború felszínre hozta a sokkal mélyebben húzódó válságot
Albert Schweitzer, a svájci protestáns lelkész, Bach-orgonista és kompozícióelemző, a művészetet, a történelmet, a gondolkodást és az életet csak metafizikai, azaz isteni-emberi, bibliai összefüggések felől volt hajlandó és képes valamennyire elfogadhatóvá értelmezni. 1923 februárjában lambarenei leprakórházának éjszakai ügyeleti csendjében fejezte be páratlan kultúrfilozófiájának első változatát.
A nagy fehér doktor megpróbálta az emberiség erkölcsi és háborús szennyesét kimosni, mély összefüggések feltárásával kifehéríteni a szinte lehetetlent.
A kultúra és Európa belebukása okát az első világháború rettentő, szinte feneketlen szenvedéspoklába így ismerte fel: nem a háború jelenti a szörnyű válságot, nem a háború az igazi válság, de a háború azt hozta felszínre, ami a mélyben volt.
A békeidők hatalmas kulturális és morális válságát. A csőd nem a háború, hanem az európai gondolkodás, a hatalomvágy, a keresztyénséggel sem szabályozott jó polgári erkölcsök képmutatása, elerőtlenedése, ami az I. világháborúban robbant ki. A szellem és a lélek őrállói – az értelmiség – elaludtak a vártán, s egyre vadabbul lett kultúravesztetté kontinensünk valamennyi népe. A belülről rothadó, demoralizált kontinenst már nem lehetett megmenteni.
A pusztulás, a válság metafizikai összefüggései – igazi ellensúlyokkal
A pusztulás fizikai szemlélete és valósága az, amit hallunk naponta: ennyi halott, annyi menekült, égő házak, kórházak, olajtárolók. A metafizikai szemléletre pedig, túl a politológiai, a biztonságpolitikai, szakértői magyarázatokon, azért van szükség, mert hovatovább semmi másban nem sejlenek fel a remény halvány villanásai. Annyi irracionalitás közben már a racionalitás is gyakran rövidzárlatos.
Csak a transz-racionalitásban sejthető az exit, a vészkijárat. A menekülési útvonal vissza a mélybe és a magasba nyílhat meg.
Miközben Ukrajnában naponta sokszor felzúgnak a szirénák, bennem a harangok zúgnak egyre inkább. A Kijelentésben, a Bibliában, az isteni legfelsőbb rendalkotásban és rendadásban gyökerező gondolatok. A szellem horizontján visszatekintve, felugranak mondatok, jelzőfények.
Például Walter Künneth mára ismét üzenetes megállapításai a politikáról Isten és a démon között. Az 1950-es években világossá tette:
a világszerkezetet nem lehet egyoldalúan az immanens-racionális-morális-politikai ok-okozati logikával megérteni.
A bűn nemcsak egyéni, hanem strukturális, közösségi hatásainak felismerése nélkül illúziók világában mozgunk.
A metafizikai világismeret alapjai pedig a Bibliából ismerhetők fel és ismerhetők meg. Az például, amit Luther Márton 500 éve világossá tett a Biblia elmélyült kutatásával, hogy az ember egyszerre igaz és bűnös (simul iustus et peccator). Ám ahhoz, hogy ne a háborút, a bosszút lihegő, démoni kormányzás alatt vergődő énje, gondolkodása és cselekvési kényszerei kerüljenek napi és történelmi túlsúlyba, szüksége van a megigazító kegyelemre, a Jézusban adott többletjózanság és jóság ellensúlyára.
Ő kell ahhoz is, hogy a háborús kényszermegoldások az Istentől elrugaszkodott világ struktúrájában se juthassanak tartós szerephez. A „nem képes többé nem vétkezni” kényszerének alávetett emberiség solus Christus, egyedül Krisztus evangéliuma és igazsága segítségével képes csak a „nem vétkezni akarása” felé mozdulni. Csak, csak, csak – EGYEDÜL csak Isten, Krisztus és a metafizikai szemléletkiegészülés révén van remény…
Káin vagy Krisztus?
Kétségtelen, állandó döntési helyzetben vagyunk. Nem csak négyévenként, afféle választási helyzetben. Ennél sokkal többről van szó. Egész földi létünk személyes és közösségi valóságának minősége, sőt a válság csapdáinak felismerése és elhárítása is csak metafizikai jó döntéseink gyümölcse, következménye lehet.
Drámai figyelmeztetés erre Káin. A testvérgyilkos Káin, aki Ábelt irigységből ölte meg. Az Úr lelkére gördített kérdése azóta is végigremegteti az összes generáció lelkiismeretét, lelkét: „Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiált a földből!…”.
Káin szembesülése tettével ugyancsak történelemvégig ható (be- és) felismerés: „Nagyobb a büntetésem, hogy nem elhordozhatnám…bárki meggyilkolhat”.
De Isten láncreakciót szakító szava újra felhangzik: „Ha valaki meggyilkolja Káint, hétszeresen kell bűnhődnie” (1Móz 4,1-15). A káini örökség ez: testvéred kiontott vére Istenhez kiált. A kegyelem ellenérve pedig Krisztus. Ő egyedül és mindenestől. Őbenne bocsánatot nyer még a megtérő lator, gyilkos is (Luk 23,43).
A kérdések kérdése, s a háborúk metafizikai szemléletének többletes ellensúlya, a lelki és döbbenet-mélypontokról, kritikus pontokról a tényleges fordítóponthoz vezető út ma is ez: Káintól eljutni Krisztushoz. És vállalni, teljesíteni az Ő béketeremtő feltételeit. Döntenünk kell! Nem Káin, nem Barabás mellett! A magyar református püspökök erdélyi eredetű lelki fejedelme, Ravasz László abszolút telitalálatos mondata segít jó döntést hozni: az emberi bűn okozta válság egyetlen megoldása a krisztusi váltság! Imádkozzunk azért, hogy minél többen hallják meg ezt. Napjaink káini válsága a békekötés Krisztusban alternatíva nélküli akarásával oldódhat csak meg… Solus Christus!
(Békefy Lajos/Felvidék.ma)
